Fortuna mutatóujja 8. fejezet. 1.
A két műhely
- Eldőlt már, hogy mi lesz az üzem helyén? – kérdezte Nándi.
- Még nem. Azt mondta a régi tulaj, hogy annak adja el, aki faipari tevékenységet folytat benne, és elfogadható árat is ad érte. Ha ilyen jelentkező nem lesz, akkor kiszereli a gépeket és az épületet akár a diszkósnak is eladja. Azt hiszem, már itt többé nem lesz asztalos üzem. – szomorodott el Sanyi.
- Miért? Még jelentkezhet valaki, aki a faipart akarja tovább vinni – próbálta vigasztalni Nándi a fiatalembert.
- Ma van a végső határidő, ha ma nem jelentkezik a megmentőnk, akkor kezdhetünk csomagolni, és megyünk Németországba dolgozni.
- Hány óra van? – kérdezte Nándi mellette ülő feleségétől.
- Három – felelte az asszony.
- Akkor még van időnk! Beszélgessünk egy kicsit erről a műhelyről - fordult Nándi Sanyi felé.
- Mit akarsz tudni?
- Először is azt, hogy, amennyiben valaki megvenné az üzemet, és téged akarna megtenni a vezetőjének, elfogadnád-e?
- Naná, főleg, ha az öcsém is velem dolgozhatna.
- Szíved szerint miket készítenél a műhelyben?
- Alapvetően hasonlókat, mint a régi tulajdonos, de nekem saját termékeim is lennének.
- Mire gondolsz?
- Az egyik szalagon népi motívumos konyhabútorokat gyártanék, valamint népi játékokat fából. Vannak saját tervrajzaim a bútorokról is és a játékokról is – lelkesült be Sanyi.
- El tudnád adni ezeket a termékeket? – faggatózott tovább Nándi.
- Biztosan! Belföldön is és külföldön is.
- Főleg a magyarlakta területeken? – indult be Nándi fantáziája is.
- Igen, de szerintem nem csak magyarok vásárolnának belőle. A világban mindenhol szeretik a mi motívumainkat, és úgy általában a magyar népi iparművészetet. A másik gondolatom, hogy a ma sláger modern játékokat legyártanám fából, természetesen minden jogi és egyéb előírást betartva, a szükséges engedélyeket beszerezve.
- Tehát, ha újra beindulna az üzem, elvállalnád a vezetését? – tette fel Nándi újra a kérdést, várva a korábbi válasz megerősítését.
- Abban a pillanatban elfogadnám! – felelte Sanyi.
Nándi a fiatalember vállára tette a kezét, úgy kérdezte:
- Meg van nálad a tulajdonos telefonszáma?
- Igen! Miért kell neked?
- Szeretnék vele beszélni, lehet, hogy tudok vevőt az üzemre – mosolygott Nándi.
Sanyi és szülei nem tudták mire vélni a dolgot, de a rokon még nem látta elérkezettnek az időt, hogy beavassa őket a tervébe. Sanyi megadta a telefonszámot, Nándi tárcsázott és a kihangosított mobiltelefonból egy német akcentussal beszélő férfihang hallatszott:
- Tessék, Günther Budai, az asztalos üzem jelenlegi tulajdonos beszél. Miben segíthetek? – kérdezte.
- Kedves uram, az üzem megvételéről szeretnék kérdezni.
- Kérem, ha van lehetősége, akkor jobb lenne személyesen, jelenleg itt vagyok az irodában, ha megoldható, keressen fel!
- Rendben van, máris indulok! – válaszolta Nándi. – Milyen ember a tulaj? – kérdezte a rokon fiút.
- Nagyon rendes. Ő nem csak tulajdonos, hanem igazi szakmabeli. Ismeri a famegmunkálás minden csínjátbínját.
- Légy szíves öcsém, vedd magadhoz a személyi igazolványodat, az adókártyádat és gyere el velem a műhelyhez! Pontosabban a szüleiddel együtt gyertek el velem a tulajdonos úrhoz – módosította előbbi kérését.
A rokonok kíváncsi tekintettel, de szó nélkül eltették okmányaikat, és néhány perc múlva már az asztalos üzem irodájának ajtaján kopogtattak. Az üzem tulajdonosa egy komoly megjelenésű német úr volt, aki hellyel kínálta őket, és azonnal a lényegre tért.
- A mai napon jár le az a határidő, ameddig csak asztalos üzem céljára lehet megvenni a műhelyemet. Sanyi, te jól ismersz, hiszen dolgoztunk együtt, amit egyszer kimondok, abból nem tágítok. Ezért megkérdezem, itt van–e önök között az, aki asztalosipari tevékenységet kíván folytatni e falak között.
- Igen itt van, itt ül önnel szemben, én lennék az - válaszolta Nándi.
A jelenlévő rokonok igyekeztek leplezni meglepődésüket, és megpróbáltak pókerarcot ölteni a számukra meg foghatatlan események folyamatában.
- Megvenném az üzemét, amennyiben ön is így gondolja.
- Ismerik az álláspontomat: asztalos tevékenységet folytasson az új tulaj, és egy összegben, azonnal ki tudja fizetni a korábban megállapított vételárat. Elfogadható az ajánlatom?
- Sanyi, szerinted reális ez az ár, amit az úr megállapított? – érdeklődött Nándi.
- Ebben az árban benne van az iroda, és annak berendezése is? – utalt Sanyi az asztalos üzem és a varroda közötti épületre, amit irodaként használt a főnök mindkét üzeméhez, amelyben jelen pillanatban tárgyaltak.
- Az a varrodához tartozik, csak itt intézem az asztalos műhely ügyeit is. Az új tulajnak kell majd egy irodát kialakítani a műhelyben.
- A varrodára jelentkezett már vevő? – kérdezte Nándi.
- Olyan jelentkező nincs, aki folytatni akarná a varrást. Mindkét épületet – persze kiürítve - egy diszkós akarja megvenni. Sajnos ez a helyzet: amennyiben a mai napig nem érkezik a szakmát folytatni kívánó vevő, holnap már kénytelen leszek bárkinek eladni.
- Megenged egy telefont? – vette kezébe mobilját Nándi.
- Természetesen! - felelte készségesen a két üzem tulajdonosa.
- Nándi vagyok – szólt bele a kagylóba. - Géza, ott vannak a közeledben a nejed és a lányaid?
- Igen, itt vannak mellettem! Csak nincs valami baj? – tudakolta ijedten a sógor.
- Nincs semmi baj. Ide tudnád őket hozni a varroda irodájához?
- Hát persze!
- Személyi okmányok legyenek mindenkinél – fejezte be Nándi a beszélgetést. – Kedves uram - szólt a tulajhoz. - Vételi ajánlatunk van a varrodára is.
- Ugyanazt tudom mondani ebben az esetben is, mint a korábbiban. Azonnali fizetés, és a szakipari tevékenység folytatása.
- Rendben van – bólintott Nándi. - Ma mindenképpen letesszük a foglalót mindkét üzemre, a fennmaradó részt pedig a szerződés aláírásakor egy összegben fizetjük.
- Én erre is készültem, minden papírmunkáról itt van az anyag a gépemben, csak be kell helyettesíteni az adatokat. Ezt az ügyvédem állította össze, aki a városban lakik. Azt mondta, hogy a késő esti és éjszakai órákat leszámítva bármikor hívhatjuk, és nyélbe tudjuk ütni az üzletet.
- Nagyszerű – fűzte hozzá Vali. - Indulhat is az ügyvéd!
Időközben megérkezett Géza családja. Fogalmuk se volt róla, hogy miért rángatták őket ide Nándiék, de jöttek, mert hívták őket. Ez valahogy így alakult ki ebben a családban, ha jött a telefon, akkor menni kellett, nem számított a sok száz kilométeres távolság sem. Akkor is mentek, amikor még füstöltek a mozdonyok, és akkor is, amikor többször át kellett szállni egy utazás során, amelynek a végén lovas kocsival folytatódott az út abba a faluba, amely Vali emlékezetében a mesék világaként jelenik meg.
Az üzem tulajdonosa ismerősként üdvözölte Erzsiéket.
- Csak nem indul újra a varroda főnök úr? – kérdezte Erzsi.
Tréfának szánta a kérdést, és nagyon meglepődött volt főnöke válaszán:
- De igen, hamarosan. Új tulajdonosa lesz a varrodának is – felelte Günther.
Csak így hívták a leköszönő tulajdonost egymás között az itt-dolgozók. A vezetéknevét ritkán említették, pedig nagyon egyszerű magyar neve volt: Budainak hívták, azon egyszerű oknál fogva, hogy dédnagyapja egy magyar mesterember, Németországba került valamikor az első világháború idején, ahol beleszeretett egy szép drezdai lányba, és kint ragadt német honban. A dédunoka nem felejtette el magyar gyökereit, igaz, hogy akcentussal, de folyékonyan beszéli nyelvünket, és magyarnak is vallja magát.
- Már kezdem sejteni, hogy miért kellett bejönnünk. Beindul az üzem, és újból varrni kell. Lehet már tudni, hogy ki lesz az új tulaj? – hadarta el Erzsi a kérdését.
Kissé meglepődött, hogy nem Günthertől hallja a választ, hanem Nánditól.
- Jól gondolod Erzsók, varrni kell, és már ismert az új tulajdonos.
- Ki az? Ismerem?
- Igen! A feleségem, Vali. Azt szeretnénk, ha te lennél a varroda vezetője. Természetesen a lányaiddal közösen.
- Na ne viccelj sógor! Ez igaz?
- Ez nem vicc, rögtön érkezik az ügyvéd, és máris írjuk a szerződést, de szeretnénk tudni, hogy lehet-e rátok számítani, vállaljátok-e a feladatot?
- Mennyi gondolkodási időt kapunk? – kérdezte Erzsi, akinek arcáról egyre jobban olvashatóvá vált az igen válasz.
- Mennyi gondolkodási időt kértek? – incselkedett Nándi.
- Legalább néhány másodpercet – nevetett Erzsók, de szája széle láthatóan remegett a hirtelen támadt izgalomtól.
Hamarosan megérkezett az ügyvéd. Amikor meghallotta, hogy milyen feladat vár rá, először kicsit gondolkodott, majd megkérdezte:
- Most, azonnal készítsek el mindent, vagy több időt is kapok rá?
- A legfontosabb, hogy foglalót tudjunk adni, utána pedig amint lehet, a többit. Minél előbb, persze ahogy lehetséges – adta meg a kezdőlökést Nándi.
- Jól van. Ma megcsináljuk, amit ön javasolt, és ha egyetértenek velem, holnap folytathatjuk is a többivel.
És odaült a Budai úr által bekapcsolt számítógéphez. Elég gyorsan elkészültek az iratok, és a foglaló összege is megérkezett a régi tulajdonos számlájára.
- Még gyerek az idő! Össze kellene ülnünk egy kicsit megbeszélgetni közös dolgainkat – indítványozta Géza a többieknek, amikor maguk mögött hagyták régi-új munkahelyük épületét. - Menjünk hozzánk, a nagy diófa alatt elférünk mindannyian.
Hazafelé mindkét kocsiban csak az öreg – múzeumba illő – autók motorjának fáradt hangját lehetett hallani. Mindenkit az elmúlt egy-két óra eseményei foglalkoztattak. Gyorsan történt minden. Az arcokról valami olyasmit lehetett leolvasni, hogy: csak fel ne ébredjek Istenem! Gyönyörű, nyárvégi este volt, a telehold bevilágította az udvart, a két összetolt asztalra csupán a szúnyogok elriasztására helyeztek gyertyákat.
- Gyertek kis unokáim, segítsetek gyorsan megteríteni, jobban esik majd a szó, ha vacsora is van az asztalon, nagyanyátok finom gulyáslevest főzött – kérte a két nagylányt Marci bácsi. Nándi eközben kivett a lakókocsi hűtőjéből néhány üveg bort és üdítőt. Erzsi fehér abroszt terített az asztalra.
- Ez dukál a mai naphoz!
- Miért, milyen nap van ma? – nézett csodálkozva Aranka néni, a nagymama.
- Drága mamikám, ma nagyon jeles nap van! Mától van munkánk, nekem is és a lányaimnak is, és Sanyinak és Rolandnak is.
- Meséljetek gyermekeim! Hol kaptatok munkát? – kapta fel fejét a hírre Marci bácsi.
- Mi – a három „lány” – a varrodában, Sanyiék pedig az asztalos műhelyben.
- Újra indul az üzem? – örvendezett Aranka néni.
- Igen, indul mindkettő! – sugárzott Erzsi a boldogságtól.
- Ismét szalagvezető leszel? – faggatta tovább a nagymama.
- Drága édes nagymami, én leszek ott a főnök! Az asztalos üzem vezetője pedig Sanyi lesz.
- Mégsem adják el az üzemet? – érdeklődött Aranka néni.
- De igen! Már el is adták! Tudod ki vette meg?
- Ha elmondod, megtudom – válaszolt az ősz hajú nénike, de kiült arcára a kíváncsiság, és szemeivel valósággal sürgette a választ.
- Nándiék vették meg mindkét üzemet – mondta ki a kellemes valóságot Erzsi.
Ragyogott az örömtől az egész család. Marci bácsiból kikívánkozott a kérdés:
- Honnan tudtál ennyi pénzt előkeríteni Nándi fiam?
- Nyugodtak lehettek, becsületes úton jutottunk hozzá, de ha megengeditek, csak egy kicsit később meséljük el – zárta rövidre a témát Nándi. – Inkább beszélgessünk az üzemekről. Mennyi időn belül lehetne megkezdeni a munkát az asztalos műhelyben? – kérdezte Nándi, és olyan választ kapott Sanyitól, amelyből meggyőződhetett, hogy jó kezekbe kerül a faipari cég:
- Az csak a megrendeléseken múlik. Van egy nagy kincs a tarsolyunkban, amit most meg tudnánk valósítani. Roland öcsém menyasszonya külkereskedő, és sokat jár külföldön. Néhány útjára Roland is elkísérte, és konkrét helyeket ismernek, ahol nagyobb mennyiségben vásárolnának magyaros konyhabútorokat.
- Álljatok meg egy pillanatra! – szólt közbe Erzsi. – Konyhabútorokat vennének, vagy egész konyhákat?
- Mi a kettő között a különbség? – kérdezte Vali.
- Az egész konyha elnevezés azt takarja, hogy a bútorok más konyhai eszközökkel és a szükséges textíliákkal is ki vannak egészítve. Ide tartozik a függöny, asztalterítő, a székek párnái és még sok minden.
- Erzsi néni, ennek hamarosan utána tudunk nézni, Roland néhány nap alatt hazaér a fővárosból, és ő többet tud erről mondani.
- Mi járatban van Budapesten az öcséd? – érdeklődött Zsófi, Erzsi nagyobbik lánya.
- Munkát keres, talán sikerrel jár! – válaszolt Sanyi.
- Te Sanyi, álláshalmozó lesz a te kedves öcsikéd? – tréfálkozott Kriszti, Erzsi kisebbik lánya.
- Úgy ám! – kiáltott fel Jenő. – Hát nem most szegődött el – a távollétében – az asztalos üzembe? Hol a telefonom? – nyúlt mobiljáért az ujjongó apa, és már hívta is kisebbik fiát, aki már az első csengetésre belehallózott.
- Szia apa? Csak nincs valami baj otthon? – hallatszott Roland rémült hangja.
- Nincs kisfiam, csak érdeklődök, hogy mi van veled?
- Jól vagyunk apa, mindketten! Kati is itt van velem. Munkahelyet még nem találtam.
- Hála istennek! – csúszott ki Jenő száján a gyermeke számára furcsának tűnő kijelentés.
- Te azért szurkoltál, hogy ne találjak munkát, apa?
- Dehogyis fiam! Itthon lenne munka, ha érdekel, amint tudtok, haza kellene jönnötök!
- Hol lenne a meló? – kérdezte Roland.
- Az asztalos üzemben.
- Még sem adja el Günther a céget? Jaj de jó, még ma este hazaindulunk. Bármilyen munkát elvállalok.
- Várunk benneteket!
- Repülünk! – örvendezett a fiú.
Jenő letette a telefont, óvatosan a zsebébe nyúlt, és abban bízva, hogy a többiek nem veszik észre, egy apró tablettát illesztett a nyelve alá. Juli, a felesége észlelve a mozdulatot javasolta a jelenlévőknek, tekintve, hogy az idő is előrehaladt, beszélgetésüket másnap folytassák, amikor már a kisebbik fia is hazaérkezik.
Elérkezett a reggel, és vele együtt Roland is megérkezett menyasszonyával, Katival, valamint a városból Sanyi a feleségét is hozta magával. A nagyra nőtt társaság már nem fért el az udvaron felállított asztal mögött, ezért még a nappaliból is ki kellett vinni a régi, magyaros motívumokkal díszített bútordarabot.
- Hadd nézzem ezt a szép mívű portékát, mielőtt még ráterítenéd az abroszt! – szólalt meg Sanyi. Ez pontosan olyan termék, mint amilyenekről az este beszéltünk.
- Ez magában is szép, de képzeljétek el egy népies hímzésű futóval! – jegyezte meg Erzsi és pillanatokon belül előkerített egy gyönyörű, magyaros asztalra való textíliát.
- Ilyen asztalt és hozzávaló székeket szeretnétek? Szóljatok, és már neki is állok. Szívem szerint egyfolytában ilyeneket csinálnék! – fűzte hozzá Roland. - De előbb meséljetek, hol kell dolgoznom, mit kell dolgoznom? Még sem adta el az üzemet Günther? – ismételte meg az előző esti kérdését.
Bátyja, töviről hegyire mindenről tájékoztatta testvérét.
- Te vagy az új főnök Nándi bácsi? – ujjongott Roland.
- Én csak az üzem tulajdonosa vagyok, a főnök a bátyád, és ha elfogadod, te pedig a helyettese. A belső dolgokon és a titulusokon majd elosztoztok. Hanem van itt egy nagyon fontos dolog, ami feltétlen kell az induláshoz. De ezt a bátyád fogja elmondani, mert én ehhez nem értek.
- El kell adni a termékeinket külföldön! – vette át a szót Sanyi.
- Milyen termékekre gondolsz bátyó?
- Olyanokra, mint amiket veled együtt lerajzoltunk, ott vannak a te gépeden is. Jó lenne, ha itt lenne a laptopod!
- Itt van, kint az autóban, ha kell, már hozom is! – ajánlotta fel a szolgálatait Roland.
- Légy szíves hozd be – kérte tesóját a nagyobbik fiú.
Egy idegen is azonnal megállapíthatná erről a két fiatalemberről, hogy szinte mindenben egy húron pendülnek, és láthatóan szeretik egymást. A laptop kis idő múlva a kívánt rajzoknál megnyitva feküdt az asztalon. Nándi ránézett a monitorra, és nem tudta eltitkolni csodálkozását:
- Gyerekek, őszintén bevallom, hogy én valamiféle skiccekre gondoltam, de ezek, ahogy elnézem, szabályos műszaki rajzok, amelyek alapján azonnal neki lehetne állni a gyártásnak.
- Hát persze - ha lehet szerényen dicsekedni, akkor most azt tette Sanyi. –Jól mondod Nándi bácsi, ezt akár holnap lehetne gyártani.
- Most már csak az a kérdés, hogy kellene-e valakinek a magyaros konyha.
- Minden bizonnyal! Néhány kész bútorról fényképeket mutattam egy német üzletlánc vezetőjének – felelte Kati –, ő máris rendelne belőle, akár nagyobb mennyiséget is.
- Nagyszerű! – nyugtázta Nándi. – Most az egyik legfontosabb dolgunk, hogy a tevékenységünkhöz szükséges engedélyek és egyéb okmányok elkészüljenek, addig, amíg rendeződnek a jogi kérdések, csak a falakon belül tevékenykedhetünk. Ettől a pillanattól az üzemben – illetve az üzemekben – minden a ti elképzelésetek szerint működjön. A varrodában Erzsi a főnök, az asztalos üzemben pedig Sanyi. Ezen belül mindennek úgy kell működni, ahogy ti meghatározzátok. Nekem csak azaz elvárásom, hogy a dolgozókkal tisztességesen bánjatok, és a munkájukhoz mért, emberi bért kérek megállapítani a számukra. Még eddig nem említettem, van egy panziónk az ország egy távoli, szép részén, amelyben egy lakrészt a két üzem dolgozóinak tartunk fenn. De vannak nálam fotók a panzióról és a hozzá tartozó, mellette lévő étteremről.
Az asztalra rakott fényképeken lévő épület megnyerte mindenki tetszését.
– Még annyit szeretnék mondani – folytatta Nándi -, hogy én lennék az első megrendelő, egyben referencia – bemutatóhely, ugyanis a panziót és az éttermet is be kellene rendezni népi motívumos bútorokkal, és fel kellene szerelni ehhez passzoló függönyökkel, asztalterítőkkel, székpárnákkal, meg még ami fontos az étterembe, beleértve a konyhát is, és a szállodát is.
- Hány szoba van a panzióban? – kérdezte Sanyi.
- Tíz! Mikor tudunk nekiállni a munkának?
- Ma már nem, de holnap elkezdhetjük összeírni az anyagszükségleteket, és amint elkészülnek a szükséges engedélyek, létszámkérdésben is léphetünk – mondta magabiztosan Sanyi.
Eközben Kati a fülén telefonnal kissé félrevonult tőlük, valakivel nagyon tárgyalt, németül. Mosolyogva ment vissza az asztalhoz.
- Beszéltem a német cég vezetőjével, érdekelnék azok a bútorok, amelyeket már egyszer mutattatok neki. Azt kéri, hogy amint lehet, le kellene gyártani mindegyikből egyet, és valakit elküldene megnézni, itt a helyszínen. Azt feleltem neki, hogy az illetékes visszahívja.
- Mikor kell visszahívni? – kérdezte Nándi.
- Minél előbb!
És Kati Nándi felé nyújtotta telefont, aki Sanyira mutatott:
- Ahogy mondtam, az asztalos üzemet te irányítod, tehát mindenben a tied a pálya!
- Köszönöm a bizalmat bácsikám! Igyekszem jól gazdálkodni az üzemmel, és jól bánni az összes leendő munkatársammal. Igaz, hogy még hivatalosan nem alakultunk meg, mégis meghozom leendő cégvezetőként az első intézkedésemet, egyelőre szóban: a vállalkozásunk üzletkötője és reklámszakembere a mai naptól Kati, őt szakmai tanácsadóként és döntésre jogosult személyként külföldi útjaira elkíséri közvetlen helyettesem, Roland, az öcsém. Tehát a kapcsolatot az előbbi úrral is ti ketten tartsátok, és már ma az öcsém tárgyaljon vele. Úgy gondolom, hogy az engedélyek két héten belül a kezünkben lesznek. Tehát erre az időre kész bemutatódarabokat kell készítenünk.
- Meg lesz főnök! – válaszolt az örömtől ragyogó arccal Roland.
A telefon végül is Katinál maradt, aki megbeszélte a leendő megrendelővel, hogy hamarosan elküldi egy szakemberét, hogy megbeszéljék a továbbiakat.
- Fiúk, amíg a levegőben lóg a cég, addig is lehet elkészíteni a terveket, felmérni a terepet, és ha ez megvan, akár gyárthatjuk is a berendezéseket.
- Van valamilyen elképzelésed? – érdeklődött Sanyi.
- Van, kettő is. Az egyik, hogy szolidan magyaros legyen, a másik pedig az elsőből következik is, hogy szép legyen.
- No, de közelebbi elképzelés, hogy milyenek legyenek az asztalok, a székek?
- Na és a textiltermékek? – szólalt meg Erzsi.
- Ti vagytok a szakemberek, tervezzetek, rendeljétek meg az anyagokat, mondjátok meg, hogy mennyi pénz kell forgótőkének. Semmibe nem fogok beleszólni! Egy kérésem van, hogy ma még ne álljatok neki, utána úgy osztjátok be az időtöket, ahogy jónak látjátok. A ti feladatotok lesz a személyzeti, munkaügyi és bérrel kapcsolatos ügyek intézése is. Gondolom van könyvelő az ismerőseitek között. Amire teljesen beindul a két cég, biztosra veszem, hogy minden a helyén lesz.
- Részemről minden rendben lesz – válaszolt Sanyi.
- A részemről sem lesz gond – felelt Erzsók is.
Dudás Károly
...folytatása következik...