Deák Józsi és a földig érő hal

Nehéz lenne visszaszámolnom, hogy melyik évben történt. Tavasz volt, vagy ősz, mert az események egy része a Központi Iskolában történt, tanítás alatt. Ezt már történetünk főszereplője, Deák Józsi sem tudná pontosan megmondani. Pedig, ha valaki ott volt, ő aztán nagyon ott volt.

Már nagyobbacska gyerekek voltunk, hajunkat a korábban kényszer divatként viselt „csikófrizura” helyett oldalra fésültük. Kezdtük tekintgetni a lányokat, és a régi zenék helyett szívesebben hallgattuk Gelencsér Gyuri és Antal Laci „Kék Csillag” együttesének modernebb számait.

Tehát olyanok voltunk, mint gyerekeink, csak más lehetőségek között, más technikai környezetben.

Voltak dolgok, amik különösen izgattak bennünket. Leginkább a foci, ami mindenki számára elérhető volt.

Gyakran jártunk a „Csőrire”, ami abban az időben gyerekparadicsom volt. Kevés jobb időtöltést tudtunk elképzelni, mint a számháborúzás, vagy csak egyszerűen, céltalanul szaladgáltunk a „Két-hegy” között.

Többször mondogattuk, hogy „amikor Isten megalkotta a Földet, ezt a kis dombot kimondottan nekünk, gyerekeknek teremtette, de még a Siót is”.

A Sió, akkor a mi szemünkben az Amazonasszal vetekedett. Gyakran képzeltünk a vízre tutajt, csónakot, vitorlást és a vízbe nagy halakat.

--Fiúk, higgyetek nekem, a Sióban vannak nagy halak is - mondogatta többször egyik osztálytársunk, Deák Józsi.

--Persze, küsz, meg apró keszeg - feleselt vele Hencz Jancsi.

--Mondom, hogy van, Édesapám fogott már több domojkót, és harcsát is - állította meggyőződéssel Józsi.

A vitának a becsöngetés vetett véget. Óra alatt is folytatódott a vita, papírra rajzolt halak mutogatásával Józsi felé, de ő csak mosolygott.

A következő szünetben ennyit mondott:

--Tudjátok mit, ne vitatkozzunk, ennek nincs semmi értelme, én bebizonyítom nektek, hogy vannak ott nagyobb halak is. Valamelyik nap be is mutatom nektek.

Délután hazaballagtunk, ki a Békavárosba, ki a Nagy utcába, volt, aki a Tiszttartó közön át az Új sor felé, vagy a „Proletárba”.

Másnap reggel a becsengetés után a hetes, Nyári Magdi, ez a jó humorú, aranyos osztálytársunk jelentette Szirovatka Karcsi bácsinak, történelem tanárunknak:

--Tanár bácsinak tisztelettel jelentem, az osztály létszám harminchárom fő, hiányzik egy fő, Deák József.

--Mi van a Jóskával, csak nem beteg? - kérdezte tanárunk, akit egymás közt Szirónak hívtunk.

--Biztosan összeakasztotta a bajszát a harcsáéval a Mosónál, mondta nevetve a másik tréfamester, Kocsis Pisti.

Karcsi bácsi nem értette, hogy miről van szó, ezért néhány szóban valaki elmesélte neki Józsi „ábrándját” a nagy halról.

--Gyerekek, kérdezzétek meg Kreka Györgyi nénitől, hogy a Balatonban milyen halak vannak. Amilyenek a Balatonban előfordulnak, olyanok lehetnek a Sióban is. De csak amióta a Sió kifelé folyik a Balatonból. Ez pedig már régóta így van. Hála a rómaiaknak.

Tanár bácsink, mint általában a történelem tanárok, lelkesen mesélni kezdett nekünk a Sió szerepéről, kialakításáról. Nyári Magdi, a hetes pedig még a „katedra” mellett állva hallgatta.

Magdi kipillantott az ablakon és megszólalt:

--Tanár bácsinak tisztelettel jelentem, az osztály létszám harminchárom fő és megérkezett az eltévelyedett horgász, valami hatalmas bálna lóg a bicikli kormányán!

Az egész osztály, gyerekestől, tanárostól, szaladt az ablakokhoz és olyan látvány tárult elénk, amit soha életben, nem lehet elfelejteni. Józsi éppen akkor csukta be a kis kaput és felgyűrt nadrágban, csurom vizesen, iszaposan fogta a biciklijét, amelynek kormányán egy akkora harcsa lógott, amelynek a farka már a földet súrolta.

Tanárunkkal együtt kiözönlöttünk Józsihoz, akit addig is szerettünk, de ettől fogva felnéztünk rá.

--Mi van Józsikám, hol akasztottad meg ezt a szép harcsát? - kérdezte Karcsi bácsi.

--Lementem egészen a kanyarig. Nagyon kifárasztottuk egymást - felelt ragyogó szemekkel osztálytársunk.

--Jóska, megkérem Igazgató bácsit, hogy engedjen el a mai napra és vidd haza ezt a szép példányt, biztosan édesapád is büszke lesz rád.

Az igazgatót, Sára Feri bácsit nem kellett megkérni, mert a tanári ablakából ő is és osztályfőnökünk, Harmat tanár bácsi is látták a kapuban zajló eseményeket, ők is egyetértettek, hogy ennek a gyereknek, most otthon van a helye, fürödni, forró teát inni és kipihenni a fáradalmait.

Kedves barátunk elindult haza a nagy hallal, mi pedig az nap nem tudtunk a tanulásra koncentrálni. Nem tudom, hogy összebeszéltek-e tanáraink, de egyik órán sem felelt senki.

Többé nem kételkedtünk Deák Józsi szavaiban.

DK.