Dóczi Imréné - Villányi Mária: Hol van Kiliti?

Óriási hópelyhek kavarognak, letelepednek a kertem kört formázó puszpángsövényére. Szép. Szeretem. Magam vágtam az ágacskáit a kiliti kertben, gyökereztettem, ültettem, nyesegettem évek hosszú során át.

Kör?  Soha nem gondoltam még így rá. Az önmagába visszatérő vonal. A kiindulás és a megérkezés. A kezdet és a vég. És köztük egy élet.

Az egyre sűrűsödő hó függönyön át már ennek a sövénynek az őse, a régi-régi kiliti bokor áll előttem. Mi, kisgyerekek, remegve várjuk, hogy kirohanhassunk hozzá húsvét reggelén: jaj, mit hozott a nyuszi? A meglepetés öröme, Apa erős karja Anya vállán, fekete kendős, botra támaszkodó, hajlott hátú nagyanyám megértő mosolya.... Sok évvel később már szülőként örülünk öcsémmel ugyanennél a bokornál a gyerekeink örömének. Képek, hangulatok, illatok, színek...

Ott van Kiliti?

Újabb idősík, sok évvel később, 90 kilométerrel távolabb: a puszpáng utódja alatt az én utódaim lesik boldogan az ő utódaik kacagását egy-egy megtalált hímes tojásnál.

Itt van Kiliti?

Fiaim örülnek, mint ahogy a mi szüleink is örültek akkor velünk, amikor a húsvéti délutánokon a falu aprajával-nagyjával a "Csőri-hegyen" "gurguláztunk". Vagy ugyanez a domb télen: hatalmas hó csaták, piros orrok, kékké fagyott kezek, száguldás szánkóval a dombról - és a nevetés a Sióig visszhangzik...

Tágra nyílt szemekkel hallgatják az unokáim.

Hol van Kiliti?

Halkan csikordul a kaposvári temető kapuja - feketerigó füttye felel rá: hívójele a régi képnek: Rajzóra a kiliti temetőben. Tájábrázolás a dombtetőről: színek, formák, perspektíva... A tavaszi nap fényében tombol az élet: madárcsicsergés, szikrázó mezők, a távolban felcsillanó Balaton tükre, a kékben úszó "túlpart" hegyei...De félig nyitva a ravatalozó ajtaja! Odasettenkedünk....Mozdulatlanul fekvő test ,hideg, merev, élettelen... Meg kell érintenem!

Az első találkozás a halállal.

Ez is Kiliti?

Nem is gondolok rá, mégis mindenhol ott van.

Drogéria? Elsős kislányok "lakkozzák" körmüket az "alsó iskola"udvarán álló vén szilfa termésének nedvével....

Buszcsikorgás? Béla nevetése, amint az utolsó pillanatban, lélekszakadva ugrok fel, hogy el ne késsek a gimiből...

Kenyérbolt? A kiliti pékség semmihez sem hasonlítható illata, ahogy a kenyerek a fonott kosarakba kerülnek és a forró "langalló" fele már hazáig elfogy..

Lovas kocsi? Hencz Lajos bácsi ebédidőben kifogja a lovat Papkután, hogy kipróbálhassam a lovaglás örömét...

Tornaterem? Végre kész az új tornaszoba! Az első tömegsporton eltörik a kezem...

Görögdinnye? Versenyezve faljuk Magdival, könyökünkön folyik a leve...

 Hinta a játszótéren? Kiliti búcsú, ringlis, céllövölde..

 Korcsolya? Az egész utca a tanácsház fekete-fehér TV-je előtt szorongva drukkol Almássy Zsuzsinak...

 Varjú? Ede bácsi módszerei, diaképei orosz órán. Talán ettől lettem nyelvtanár.

Hosszan-hosszan sorolhatnám így, fél évszázad eltelte után is.

Hol van Kiliti? Itt él bennünk.