Fortuna mutatóujja 8.
5. A két műhely
- Eldőlt már, hogy mi lesz az üzem helyén? – kérdezte Nándi.
- Még nem. Azt mondta a régi tulaj, hogy annak adja el, aki faipari tevékenységet folytat benne, és elfogadható árat is ad érte. Ha ilyen jelentkező nem lesz, akkor kiszereli a gépeket és az épületet akár a diszkósnak is eladja. Azt hiszem, már itt többé nem lesz asztalos üzem. – szomorodott el Sanyi.
- Miért? Még jelentkezhet valaki, aki a faipart akarja tovább vinni – próbálta vigasztalni Nándi a fiatalembert.
- Ma van a végső határidő, ha ma nem jelentkezik a megmentőnk, akkor kezdhetünk csomagolni, és megyünk Németországba dolgozni.
- Hány óra van? – kérdezte Nándi mellette ülő feleségétől.
- Három – felelte az asszony.
- Akkor még van időnk! Beszélgessünk egy kicsit erről a műhelyről - fordult Nándi Sanyi felé.
- Mit akarsz tudni?
- Először is azt, hogy, amennyiben valaki megvenné az üzemet, és téged akarna megtenni a vezetőjének, elfogadnád-e?
- Naná, főleg, ha az öcsém is velem dolgozhatna.
- Szíved szerint miket készítenél a műhelyben?
- Alapvetően hasonlókat, mint a régi tulajdonos, de nekem saját termékeim is lennének.
- Mire gondolsz?
- Az egyik szalagon népi motívumos konyhabútorokat gyártanék, valamint népi játékokat fából. Vannak saját tervrajzaim a bútorokról is és a játékokról is – lelkesült be Sanyi.
- El tudnád adni ezeket a termékeket? – faggatózott tovább Nándi.
- Biztosan! Belföldön is és külföldön is.
- Főleg a magyarlakta területeken? – indult be Nándi fantáziája is.
- Igen, de szerintem nem csak magyarok vásárolnának belőle. A világban mindenhol szeretik a mi motívumainkat, és úgy általában a magyar népi iparművészetet. A másik gondolatom, hogy a ma sláger modern játékokat legyártanám fából, természetesen minden jogi és egyéb előírást betartva, a szükséges engedélyeket beszerezve.
- Tehát, ha újra beindulna az üzem, elvállalnád a vezetését? – tette fel Nándi újra a kérdést, várva a korábbi válasz megerősítését.
- Abban a pillanatban elfogadnám! – felelte Sanyi.
Nándi a fiatalember vállára tette a kezét, úgy kérdezte:
- Meg van nálad a tulajdonos telefonszáma?
- Igen! Miért kell neked?
- Szeretnék vele beszélni, lehet, hogy tudok vevőt az üzemre – mosolygott Nándi.
Sanyi és szülei nem tudták mire vélni a dolgot, de a rokon még nem látta elérkezettnek az időt, hogy beavassa őket a tervébe. Sanyi megadta a telefonszámot, Nándi tárcsázott és a kihangosított mobiltelefonból egy német akcentussal beszélő férfihang hallatszott:
- Tessék, Günther Budai, az asztalos üzem jelenlegi tulajdonos beszél. Miben segíthetek? – kérdezte.
- Kedves uram, az üzem megvételéről szeretnék kérdezni.
- Kérem, ha van lehetősége, akkor jobb lenne személyesen, jelenleg itt vagyok az irodában, ha megoldható, keressen fel!
- Rendben van, máris indulok! – válaszolta Nándi. – Milyen ember a tulaj? – kérdezte a rokon fiút.
- Nagyon rendes. Ő nem csak tulajdonos, hanem igazi szakmabeli. Ismeri a famegmunkálás minden csínjátbínját.
- Légy szíves öcsém, vedd magadhoz a személyi igazolványodat, az adókártyádat és gyere el velem a műhelyhez! Pontosabban a szüleiddel együtt gyertek el velem a tulajdonos úrhoz – módosította előbbi kérését.
A rokonok kíváncsi tekintettel, de szó nélkül eltették okmányaikat, és néhány perc múlva már az asztalos üzem irodájának ajtaján kopogtattak. Az üzem tulajdonosa egy komoly megjelenésű német úr volt, aki hellyel kínálta őket, és azonnal a lényegre tért.
- A mai napon jár le az a határidő, ameddig csak asztalos üzem céljára lehet megvenni a műhelyemet. Sanyi, te jól ismersz, hiszen dolgoztunk együtt, amit egyszer kimondok, abból nem tágítok. Ezért megkérdezem, itt van–e önök között az, aki asztalosipari tevékenységet kíván folytatni e falak között.
- Igen itt van, itt ül önnel szemben, én lennék az - válaszolta Nándi.
A jelenlévő rokonok igyekeztek leplezni meglepődésüket, és megpróbáltak pókerarcot ölteni a számukra meg foghatatlan események folyamatában.
- Megvenném az üzemét, amennyiben ön is így gondolja.
- Ismerik az álláspontomat: asztalos tevékenységet folytasson az új tulaj, és egy összegben, azonnal ki tudja fizetni a korábban megállapított vételárat. Elfogadható az ajánlatom?
- Sanyi, szerinted reális ez az ár, amit az úr megállapított? – érdeklődött Nándi.
- Ebben az árban benne van az iroda, és annak berendezése is? – utalt Sanyi az asztalos üzem és a varroda közötti épületre, amit irodaként használt a főnök mindkét üzeméhez, amelyben jelen pillanatban tárgyaltak.
- Az a varrodához tartozik, csak itt intézem az asztalos műhely ügyeit is. Az új tulajnak kell majd egy irodát kialakítani a műhelyben.
- A varrodára jelentkezett már vevő? – kérdezte Nándi.
- Olyan jelentkező nincs, aki folytatni akarná a varrást. Mindkét épületet – persze kiürítve - egy diszkós akarja megvenni. Sajnos ez a helyzet: amennyiben a mai napig nem érkezik a szakmát folytatni kívánó vevő, holnap már kénytelen leszek bárkinek eladni.
- Megenged egy telefont? – vette kezébe mobilját Nándi.
- Természetesen! - felelte készségesen a két üzem tulajdonosa.
- Nándi vagyok – szólt bele a kagylóba. - Géza, ott vannak a közeledben a nejed és a lányaid?
- Igen, itt vannak mellettem! Csak nincs valami baj? – tudakolta ijedten a sógor.
- Nincs semmi baj. Ide tudnád őket hozni a varroda irodájához?
- Hát persze!
- Személyi okmányok legyenek mindenkinél – fejezte be Nándi a beszélgetést. – Kedves uram - szólt a tulajhoz. - Vételi ajánlatunk van a varrodára is.
- Ugyanazt tudom mondani ebben az esetben is, mint a korábbiban. Azonnali fizetés, és a szakipari tevékenység folytatása.
- Rendben van – bólintott Nándi. - Ma mindenképpen letesszük a foglalót mindkét üzemre, a fennmaradó részt pedig a szerződés aláírásakor egy összegben fizetjük.
- Én erre is készültem, minden papírmunkáról itt van az anyag a gépemben, csak be kell helyettesíteni az adatokat. Ezt az ügyvédem állította össze, aki a városban lakik. Azt mondta, hogy a késő esti és éjszakai órákat leszámítva bármikor hívhatjuk, és nyélbe tudjuk ütni az üzletet.
- Nagyszerű – fűzte hozzá Vali. - Indulhat is az ügyvéd!
Időközben megérkezett Géza családja. Fogalmuk se volt róla, hogy miért rángatták őket ide Nándiék, de jöttek, mert hívták őket. Ez valahogy így alakult ki ebben a családban, ha jött a telefon, akkor menni kellett, nem számított a sok száz kilométeres távolság sem. Akkor is mentek, amikor még füstöltek a mozdonyok, és akkor is, amikor többször át kellett szállni egy utazás során, amelynek a végén lovas kocsival folytatódott az út abba a faluba, amely Vali emlékezetében a mesék világaként jelenik meg.
Az üzem tulajdonosa ismerősként üdvözölte Erzsiéket.
- Csak nem indul újra a varroda főnök úr? – kérdezte Erzsi.
Tréfának szánta a kérdést, és nagyon meglepődött volt főnöke válaszán:
- De igen, hamarosan. Új tulajdonosa lesz a varrodának is – felelte Günther.
Csak így hívták a leköszönő tulajdonost egymás között az itt-dolgozók. A vezetéknevét ritkán említették, pedig nagyon egyszerű magyar neve volt: Budainak hívták, azon egyszerű oknál fogva, hogy dédnagyapja egy magyar mesterember, Németországba került valamikor az első világháború idején, ahol beleszeretett egy szép drezdai lányba, és kint ragadt német honban. A dédunoka nem felejtette el magyar gyökereit, igaz, hogy akcentussal, de folyékonyan beszéli nyelvünket, és magyarnak is vallja magát.
- Már kezdem sejteni, hogy miért kellett bejönnünk. Beindul az üzem, és újból varrni kell. Lehet már tudni, hogy ki lesz az új tulaj? – hadarta el Erzsi a kérdését.
Kissé meglepődött, hogy nem Günthertől hallja a választ, hanem Nánditól.
- Jól gondolod Erzsók, varrni kell, és már ismert az új tulajdonos.
- Ki az? Ismerem?
- Igen! A feleségem, Vali. Azt szeretnénk, ha te lennél a varroda vezetője. Természetesen a lányaiddal közösen.
- Na ne viccelj sógor! Ez igaz?
- Ez nem vicc, rögtön érkezik az ügyvéd, és máris írjuk a szerződést, de szeretnénk tudni, hogy lehet-e rátok számítani, vállaljátok-e a feladatot?
- Mennyi gondolkodási időt kapunk? – kérdezte Erzsi, akinek arcáról egyre jobban olvashatóvá vált az igen válasz.
- Mennyi gondolkodási időt kértek? – incselkedett Nándi.
- Legalább néhány másodpercet – nevetett Erzsók, de szája széle láthatóan remegett a hirtelen támadt izgalomtól.
Hamarosan megérkezett az ügyvéd. Amikor meghallotta, hogy milyen feladat vár rá, először kicsit gondolkodott, majd megkérdezte:
- Most, azonnal készítsek el mindent, vagy több időt is kapok rá?
- A legfontosabb, hogy foglalót tudjunk adni, utána pedig amint lehet, a többit. Minél előbb, persze ahogy lehetséges – adta meg a kezdőlökést Nándi.
- Jól van. Ma megcsináljuk, amit ön javasolt, és ha egyetértenek velem, holnap folytathatjuk is a többivel.
És odaült a Budai úr által bekapcsolt számítógéphez. Elég gyorsan elkészültek az iratok, és a foglaló összege is megérkezett a régi tulajdonos számlájára.
- Még gyerek az idő! Össze kellene ülnünk egy kicsit megbeszélgetni közös dolgainkat – indítványozta Géza a többieknek, amikor maguk mögött hagyták régi-új munkahelyük épületét. - Menjünk hozzánk, a nagy diófa alatt elférünk mindannyian.
Hazafelé mindkét kocsiban csak az öreg – múzeumba illő – autók motorjának fáradt hangját lehetett hallani. Mindenkit az elmúlt egy-két óra eseményei foglalkoztattak. Gyorsan történt minden. Az arcokról valami olyasmit lehetett leolvasni, hogy: csak fel ne ébredjek Istenem! Gyönyörű, nyárvégi este volt, a telehold bevilágította az udvart, a két összetolt asztalra csupán a szúnyogok elriasztására helyeztek gyertyákat.
- Gyertek kis unokáim, segítsetek gyorsan megteríteni, jobban esik majd a szó, ha vacsora is van az asztalon, nagyanyátok finom gulyáslevest főzött – kérte a két nagylányt Marci bácsi. Nándi eközben kivett a lakókocsi hűtőjéből néhány üveg bort és üdítőt. Erzsi fehér abroszt terített az asztalra.
- Ez dukál a mai naphoz!
- Miért, milyen nap van ma? – nézett csodálkozva Aranka néni, a nagymama.
- Drága mamikám, ma nagyon jeles nap van! Mától van munkánk, nekem is és a lányaimnak is, és Sanyinak és Rolandnak is.
- Meséljetek gyermekeim! Hol kaptatok munkát? – kapta fel fejét a hírre Marci bácsi.
- Mi – a három „lány” – a varrodában, Sanyiék pedig az asztalos műhelyben.
- Újra indul az üzem? – örvendezett Aranka néni.
- Igen, indul mindkettő! – sugárzott Erzsi a boldogságtól.
- Ismét szalagvezető leszel? – faggatta tovább a nagymama.
- Drága édes nagymami, én leszek ott a főnök! Az asztalos üzem vezetője pedig Sanyi lesz.
- Mégsem adják el az üzemet? – érdeklődött Aranka néni.
- De igen! Már el is adták! Tudod ki vette meg?
- Ha elmondod, megtudom – válaszolt az ősz hajú nénike, de kiült arcára a kíváncsiság, és szemeivel valósággal sürgette a választ.
- Nándiék vették meg mindkét üzemet – mondta ki a kellemes valóságot Erzsi.
Ragyogott az örömtől az egész család. Marci bácsiból kikívánkozott a kérdés:
- Honnan tudtál ennyi pénzt előkeríteni Nándi fiam?
- Nyugodtak lehettek, becsületes úton jutottunk hozzá, de ha megengeditek, csak egy kicsit később meséljük el – zárta rövidre a témát Nándi. – Inkább beszélgessünk az üzemekről. Mennyi időn belül lehetne megkezdeni a munkát az asztalos műhelyben? – kérdezte Nándi, és olyan választ kapott Sanyitól, amelyből meggyőződhetett, hogy jó kezekbe kerül a faipari cég:
- Az csak a megrendeléseken múlik. Van egy nagy kincs a tarsolyunkban, amit most meg tudnánk valósítani. Roland öcsém menyasszonya külkereskedő, és sokat jár külföldön. Néhány útjára Roland is elkísérte, és konkrét helyeket ismernek, ahol nagyobb mennyiségben vásárolnának magyaros konyhabútorokat.
- Álljatok meg egy pillanatra! – szólt közbe Erzsi. – Konyhabútorokat vennének, vagy egész konyhákat?
- Mi a kettő között a különbség? – kérdezte Vali.
- Az egész konyha elnevezés azt takarja, hogy a bútorok más konyhai eszközökkel és a szükséges textíliákkal is ki vannak egészítve. Ide tartozik a függöny, asztalterítő, a székek párnái és még sok minden.
- Erzsi néni, ennek hamarosan utána tudunk nézni, Roland néhány nap alatt hazaér a fővárosból, és ő többet tud erről mondani.
- Mi járatban van Budapesten az öcséd? – érdeklődött Zsófi, Erzsi nagyobbik lánya.
- Munkát keres, talán sikerrel jár! – válaszolt Sanyi.
- Te Sanyi, álláshalmozó lesz a te kedves öcsikéd? – tréfálkozott Kriszti, Erzsi kisebbik lánya.
- Úgy ám! – kiáltott fel Jenő. – Hát nem most szegődött el – a távollétében – az asztalos üzembe? Hol a telefonom? – nyúlt mobiljáért az ujjongó apa, és már hívta is kisebbik fiát, aki már az első csengetésre belehallózott.
- Szia apa? Csak nincs valami baj otthon? – hallatszott Roland rémült hangja.
- Nincs kisfiam, csak érdeklődök, hogy mi van veled?
- Jól vagyunk apa, mindketten! Kati is itt van velem. Munkahelyet még nem találtam.
- Hála istennek! – csúszott ki Jenő száján a gyermeke számára furcsának tűnő kijelentés.
- Te azért szurkoltál, hogy ne találjak munkát, apa?
- Dehogyis fiam! Itthon lenne munka, ha érdekel, amint tudtok, haza kellene jönnötök!
- Hol lenne a meló? – kérdezte Roland.
- Az asztalos üzemben.
- Még sem adja el Günther a céget? Jaj de jó, még ma este hazaindulunk. Bármilyen munkát elvállalok.
- Várunk benneteket!
- Repülünk! – örvendezett a fiú.
Jenő letette a telefont, óvatosan a zsebébe nyúlt, és abban bízva, hogy a többiek nem veszik észre, egy apró tablettát illesztett a nyelve alá. Juli, a felesége észlelve a mozdulatot javasolta a jelenlévőknek, tekintve, hogy az idő is előrehaladt, beszélgetésüket másnap folytassák, amikor már a kisebbik fia is hazaérkezik.
Elérkezett a reggel, és vele együtt Roland is megérkezett menyasszonyával, Katival, valamint a városból Sanyi a feleségét is hozta magával. A nagyra nőtt társaság már nem fért el az udvaron felállított asztal mögött, ezért még a nappaliból is ki kellett vinni a régi, magyaros motívumokkal díszített bútordarabot.
- Hadd nézzem ezt a szép mívű portékát, mielőtt még ráterítenéd az abroszt! – szólalt meg Sanyi. Ez pontosan olyan termék, mint amilyenekről az este beszéltünk.
- Ez magában is szép, de képzeljétek el egy népies hímzésű futóval! – jegyezte meg Erzsi és pillanatokon belül előkerített egy gyönyörű, magyaros asztalra való textíliát.
- Ilyen asztalt és hozzávaló székeket szeretnétek? Szóljatok, és már neki is állok. Szívem szerint egyfolytában ilyeneket csinálnék! – fűzte hozzá Roland. - De előbb meséljetek, hol kell dolgoznom, mit kell dolgoznom? Még sem adta el az üzemet Günther? – ismételte meg az előző esti kérdését.
Bátyja, töviről hegyire mindenről tájékoztatta testvérét.
- Te vagy az új főnök Nándi bácsi? – ujjongott Roland.
- Én csak az üzem tulajdonosa vagyok, a főnök a bátyád, és ha elfogadod, te pedig a helyettese. A belső dolgokon és a titulusokon majd elosztoztok. Hanem van itt egy nagyon fontos dolog, ami feltétlen kell az induláshoz. De ezt a bátyád fogja elmondani, mert én ehhez nem értek.
- El kell adni a termékeinket külföldön! – vette át a szót Sanyi.
- Milyen termékekre gondolsz bátyó?
- Olyanokra, mint amiket veled együtt lerajzoltunk, ott vannak a te gépeden is. Jó lenne, ha itt lenne a laptopod!
- Itt van, kint az autóban, ha kell, már hozom is! – ajánlotta fel a szolgálatait Roland.
- Légy szíves hozd be – kérte tesóját a nagyobbik fiú.
Egy idegen is azonnal megállapíthatná erről a két fiatalemberről, hogy szinte mindenben egy húron pendülnek, és láthatóan szeretik egymást. A laptop kis idő múlva a kívánt rajzoknál megnyitva feküdt az asztalon. Nándi ránézett a monitorra, és nem tudta eltitkolni csodálkozását:
- Gyerekek, őszintén bevallom, hogy én valamiféle skiccekre gondoltam, de ezek, ahogy elnézem, szabályos műszaki rajzok, amelyek alapján azonnal neki lehetne állni a gyártásnak.
- Hát persze - ha lehet szerényen dicsekedni, akkor most azt tette Sanyi. –Jól mondod Nándi bácsi, ezt akár holnap lehetne gyártani.
- Most már csak az a kérdés, hogy kellene-e valakinek a magyaros konyha.
- Minden bizonnyal! Néhány kész bútorról fényképeket mutattam egy német üzletlánc vezetőjének – felelte Kati –, ő máris rendelne belőle, akár nagyobb mennyiséget is.
- Nagyszerű! – nyugtázta Nándi. – Most az egyik legfontosabb dolgunk, hogy a tevékenységünkhöz szükséges engedélyek és egyéb okmányok elkészüljenek, addig, amíg rendeződnek a jogi kérdések, csak a falakon belül tevékenykedhetünk. Ettől a pillanattól az üzemben – illetve az üzemekben – minden a ti elképzelésetek szerint működjön. A varrodában Erzsi a főnök, az asztalos üzemben pedig Sanyi. Ezen belül mindennek úgy kell működni, ahogy ti meghatározzátok. Nekem csak azaz elvárásom, hogy a dolgozókkal tisztességesen bánjatok, és a munkájukhoz mért, emberi bért kérek megállapítani a számukra. Még eddig nem említettem, van egy panziónk az ország egy távoli, szép részén, amelyben egy lakrészt a két üzem dolgozóinak tartunk fenn. De vannak nálam fotók a panzióról és a hozzá tartozó, mellette lévő étteremről.
Az asztalra rakott fényképeken lévő épület megnyerte mindenki tetszését.
– Még annyit szeretnék mondani – folytatta Nándi -, hogy én lennék az első megrendelő, egyben referencia – bemutatóhely, ugyanis a panziót és az éttermet is be kellene rendezni népi motívumos bútorokkal, és fel kellene szerelni ehhez passzoló függönyökkel, asztalterítőkkel, székpárnákkal, meg még ami fontos az étterembe, beleértve a konyhát is, és a szállodát is.
- Hány szoba van a panzióban? – kérdezte Sanyi.
- Tíz! Mikor tudunk nekiállni a munkának?
- Ma már nem, de holnap elkezdhetjük összeírni az anyagszükségleteket, és amint elkészülnek a szükséges engedélyek, létszámkérdésben is léphetünk – mondta magabiztosan Sanyi.
Eközben Kati a fülén telefonnal kissé félrevonult tőlük, valakivel nagyon tárgyalt, németül. Mosolyogva ment vissza az asztalhoz.
- Beszéltem a német cég vezetőjével, érdekelnék azok a bútorok, amelyeket már egyszer mutattatok neki. Azt kéri, hogy amint lehet, le kellene gyártani mindegyikből egyet, és valakit elküldene megnézni, itt a helyszínen. Azt feleltem neki, hogy az illetékes visszahívja.
- Mikor kell visszahívni? – kérdezte Nándi.
- Minél előbb!
És Kati Nándi felé nyújtotta telefont, aki Sanyira mutatott:
- Ahogy mondtam, az asztalos üzemet te irányítod, tehát mindenben a tied a pálya!
- Köszönöm a bizalmat bácsikám! Igyekszem jól gazdálkodni az üzemmel, és jól bánni az összes leendő munkatársammal. Igaz, hogy még hivatalosan nem alakultunk meg, mégis meghozom leendő cégvezetőként az első intézkedésemet, egyelőre szóban: a vállalkozásunk üzletkötője és reklámszakembere a mai naptól Kati, őt szakmai tanácsadóként és döntésre jogosult személyként külföldi útjaira elkíséri közvetlen helyettesem, Roland, az öcsém. Tehát a kapcsolatot az előbbi úrral is ti ketten tartsátok, és már ma az öcsém tárgyaljon vele. Úgy gondolom, hogy az engedélyek két héten belül a kezünkben lesznek. Tehát erre az időre kész bemutatódarabokat kell készítenünk.
- Meg lesz főnök! – válaszolt az örömtől ragyogó arccal Roland.
A telefon végül is Katinál maradt, aki megbeszélte a leendő megrendelővel, hogy hamarosan elküldi egy szakemberét, hogy megbeszéljék a továbbiakat.
- Fiúk, amíg a levegőben lóg a cég, addig is lehet elkészíteni a terveket, felmérni a terepet, és ha ez megvan, akár gyárthatjuk is a berendezéseket.
- Van valamilyen elképzelésed? – érdeklődött Sanyi.
- Van, kettő is. Az egyik, hogy szolidan magyaros legyen, a másik pedig az elsőből következik is, hogy szép legyen.
- No, de közelebbi elképzelés, hogy milyenek legyenek az asztalok, a székek?
- Na és a textiltermékek? – szólalt meg Erzsi.
- Ti vagytok a szakemberek, tervezzetek, rendeljétek meg az anyagokat, mondjátok meg, hogy mennyi pénz kell forgótőkének. Semmibe nem fogok beleszólni! Egy kérésem van, hogy ma még ne álljatok neki, utána úgy osztjátok be az időtöket, ahogy jónak látjátok. A ti feladatotok lesz a személyzeti, munkaügyi és bérrel kapcsolatos ügyek intézése is. Gondolom van könyvelő az ismerőseitek között. Amire teljesen beindul a két cég, biztosra veszem, hogy minden a helyén lesz.
- Részemről minden rendben lesz – válaszolt Sanyi.
- A részemről sem lesz gond – felelt Erzsók is.
Ahogy ilyenkor lenni szokott, az egész nap a tervezgetéssel telt, az elkövetkező napok pedig az üzemekhez szükséges engedélyekre való várakozással. Nándi és Vali azon tanakodtak, hogy haza kellene menni arra az időre, amíg készülnek az okmányok.
- Gyerekek, gondoljátok meg ezt a hazaruccanást! Fél nap oda, fél nap vissza, a ti korotokban nem lehet már csak úgy szaladgálni. Okosabban tennétek, ha kivárnátok azt a néhány napot nálunk! – térítette jobb belátásra őket Géza. Addig bejárjuk a környéket, lemegyünk a tóra, meglátjátok, milyen komoly vízi paradicsom van a faluszélén,
- Én eddig csak a falutok határában lévő tóról hallottam, de még egyszer sem voltam a közelében – válaszolt Nándi, aki Vali nagy örömére hagyta magát meggyőzni, hogy ne bontsanak tábort.
- Ez egy nagy tó, Vali is sokszor fürdött benne gyerekkorában. Akkor még csak egy nagyobbacska vízfelület volt, valamikor a nyolcvanas években kezdte el fejleszteni a két szomszédos település, mivel egyik része a mi falunk, a másik része, a város területén van. A kilencvenes években létrehoztak egy KFT- t, amely azóta is a tó használója. Van a tónak egy csónakázó, egy strand és egy horgászásra kijelölt része. Sokáig nagyon jól mentek a dolgok, jöttek a vendégek, és hoztak egy kis pénzt a község kasszájába is. Ebből lett felújítva az iskola és az orvosi rendelő.
- Már nem jönnek a vendégek? – kérdezte Nándi.
- Az utóbbi két évben minden megváltozott. A városi polgármester asszony, Alsó Elemérné elérte, hogy leváltsák a KFT vezetőjét és a helyére tettek egy operett katonát, aki ezt megelőzően már két cég vezetője volt. Persze mindegyiké csak addig, amíg tönkre nem tette a cégeket.
- Én ezt most nem értem. Mi abban a fantázia, ha minden céget hagynak valakinek tönkretenni? – ámuldozott Nándi.
- Volt idő, hogy én sem értettem, de most már tisztán látom – és ezzel nem vagyok egyedül -, hogy mi folyik itt. Először egy régi, bejáratott cég szaktekintély vezetője helyett tették be ezt a jóembert, amit szépen, módszeresen leépített, szinte lepusztított. Nagy kincs ám manapság a romjaiban mutatkozó eladható üzem, vállalkozás stb.
- Értem - szólt közbe Nándi. – A lepukkant céget el lehetett adni olcsón. Na de mégsem értem! Mi abban a pláne, ha az önkormányzati vállalkozást sokkal az ára alatt adják el?
- Gondolkozz egy kicsit!
- Megvan! Hát persze: haveroknak adták el, a sógornak, komának, jó barátnak!
- Rákoppintottál a lényegre sógor – szólt elismerően Géza.
- Feltételezem, hogy ez a jóember a következő céget is azért tette tönkre, mint az elsőt!
- Úgy van.
- Most pedig a harmadikat! Ugye? – állapította meg Nándi, de Géza csak a fejét csóválta.
- Mi van, nem talált?
- Nem kedves rokon, ebben az esetben nem egészen erről van szó. Ez is egy nagy ganéság, csak kissé másként történik a kivitelezése. Ami jelenleg itt folyik az nagyon jó példája annak, amikor a becstelenség éles elmével párosul. Hamarosan lesznek a választások, és a polgármester asszony már nem bízik újraválasztásában, de szükségét érzi, hogy valamilyen formában a felszínen maradjon, és egy jól jövedelmező vállalkozásból továbbra is tömhesse a zsebeit.
- De akkor mi értelme volt jóval a választás előtt leváltani a régi vezetőt? – kérdezett bele Géza előadásába Nándi.
- Nem kapiskálod?
- Csak egyre tudok gondolni, aki jelenleg lett a KFT vezetője, csak egy báb, akit azért tartanak, hogy ideig-óráig betöltsön egy-egy beosztást.
- Beletrafáltál! Egyébként hamarosan megtudjuk, majd kiderül a vallatásnál, ahogy nagyapám szokta mondani. Kezdetben még egész szerény volt a polgármester asszony, de később egyre jobban elszemtelenedett.
- Biztosan belevitte a környezete. Ismerős a téma, sok ilyen emberrel találkoztam a rendőri munkám során. Eleinte mindent szabályosan csináltak, minden idegszálukkal vigyáztak, nehogy törvényt sértsenek, aztán egy jó környezet lassacskán rátérítette őket a bűn és erkölcstelenség útjára – fejtette ki Nándi a véleményét.
- A mi polgármesterünk ugyanolyan becsületes, mint amilyen a megválasztása előtt volt – jellemezte Géza a falu első emberét.
- Ő, mint nagyon sok másik - tisztséget betöltő – ember meg tudta őrizni a tisztaságát, és felemelt fejjel indulhat a következő választásnak. Ugye újra indul?
- Azt mondta, hogy igen, de nagy küzdelem lesz, mert a városi polgármester asszony fia, Alsó Gáspár is indulni fog – válaszolta egykedvűen Géza.
- Ő hol lakik?
- Már két éve itt lakik a faluban, és már elkezdte magához édesgetni az embereket, de ami még rosszabb, minden energiájával Horváth Jóskát, a mi polgármesterünket ócsárolja a pribékjein keresztül. Erős a gyanúm, hogy a német vállalkozó nem véletlen vonult ki a faluból.
- Mi a jelentősége annak, hogy kivonult?
- Valamikor, jó pár évvel ezelőtt Jóska hozta Günthert és két üzemét a faluba. Németországban ismerkedtek meg, amikor Jóska kint volt iskolán. Azt beszélik az emberek, hogy Alsó Gáspárnak furcsa kapcsolatai vannak, akik óvatosan Günther fülébe súgták, hogy jobban tenné, ha pakolná a cuccát – adta meg a magyarázatot a kialakult helyzetre Géza.
- Miért fontos Gáspárnak, hogy Günther távozzon? – értetlenkedett Nándi.
- Nagyon egyszerű – válaszolta Géza – az egyik, hogy az így munka nélkül maradt emberek nem szavaznának Jóskára, mert a látszat az lenne, hogy az ő barátja, és rajta keresztül ő, cserbenhagyta a falut. Őt lehet okolni, hogy kenyér nélkül maradt sok ember. A másik, amit sejteni lehet, hogy Gáspár szeretne a két épületben egy diszkót üzemeltetni.
- Miért? Nincs elég diszkó a városban?
- Van ott bőven, hogy a jó fene enné meg még a kitalálóját is! Éjszakánként még a város szélén lakók sem tudnak pihenni tőlük. Kérdezd meg Sanyitól, hogy mi a véleményük erről a zenének nem nevezhető hangzavarról.
- Akkor mi most áthúztuk a számítását, mert rátenyereltünk az épületekre? – kérdezte mosolyogva Nándi.
- Azt hiszem ezzel nem csak a diszkót akadályoztuk meg, hanem Jóskát is megerősítettük a székében. Lesz ismét munka a településen, és az elégedett embereknek meg sem fordul a fejükben másik polgármestert választani, főleg egy olyan asszony gyerekét, aki már bizonyságát adta korruptságának – fejezte ki Géza az elégedettségét.
A délelőtt egy nagy családi beszélgetéssel folytatódott. Volt mit megbeszélni, előjöttek a gyerekkor emlékei, megemlékeztek a nagyszülőkről, és Marci bácsinak jutott eszébe egy nagyon fontos dolog, amelyre azonnal felhívta a fiatalok figyelmét:
- Az illendőség és a tisztelet is azt kívánja, hogy beszélnetek kellene Horváth Jóskával. Egy polgármesternek tudnia kell, hogy milyen fontos események történnek a falujában! Jól mondom?
- Jól mondod Marci bácsi! Mindenképpen terveztem én is, hogy felkeressük.
- Hívjuk át ide hozzánk, hiszen minden érintettek vagyunk a kérdésben, ennyien azonban mégsem látogathatjuk meg – javasolta Sanyi.
- Hívjátok vele együtt Rózsát, az édesanyját is! – tette hozzá Vali.
Anya és fia riadt képpel léptek be a kiskapun.
- Miért hívtatok? – kérdezte Rózsa, aki Valit meglátva, hatalmas puszit cuppantott az arcára. Jóska, a fia, bocsánatkérően nézett rá:
- Jaj, édesanyám, elfelejtettem mondani, hogy mi már találkoztunk Vali nénivel és Nándi bácsival. Tudjátok, mindenfelé szaladgálok, hogy találjunk egy megbízható iparost, aki elfoglalná a megüresedő épületeket.
- No, és sikerült? – tudakolta Erzsók.
Jóska csak a fejét csóválta.
- Hála Istennek! – szólalt meg Nándi.
- Maga ellenünk szurkol, Nándi bácsi? – nézett rá meglepetten a polgármester.
- Dehogyis, Jóska! Én nektek, vagyis magunknak szurkolok!
- Itt megakadtam! – felelte Jóska.
- A tegnapi napon eladásra, de úgy is mondhatom, hogy megvételre került mindkét üzem.
- Ki vette meg? Csak nem a diszkósok?
- Mi vettük meg Vali nénéddel a varrodát is és az asztalos üzemet is. Ezért is kértük, hogy gyertek át, mert erről szerettünk volna tájékoztatni. Mindkét műhelyben – elsősorban – helybelieket szeretnénk foglalkoztatni.
- A profil marad a régi, vagy vannak újabb elképzelések? – érdeklődött kipirult arccal a község fiatal vezetője.
- Alapvetően marad, de vannak újabb elképzelések is. Menetközben mindenről tájékoztatni fognak az üzemek vezetői. A varroda részéről Erzsi néni, az asztalos műhelyből pedig Sanyi. Most az átírási és egyéb okmányok elkészítése van soron, és ha beindulunk, várjuk a te javaslataidat is.
- Ha szükséges a papírok elkészítését meg tudom sürgetni, sőt az ügyvédünk mindenben a rendelkezésükre áll.
- Ezt szívesen fogadjuk – bólintott Nándi a felajánlásra.
- A mai napomat, de még az ezután következő időszakot is boldoggá tették. Ennél nagyobb örömöt, hogy lesz munkájuk az embereknek, manapság el se tudnék képzelni. Újra mosolygós arcokat látok magam körül. Mindenkinek köszönöm, akinek része volt ebben a jó cselekedetben – érzékenyült el a polgármester.
- Mikor tudunk az ügyvédetekkel beszélni? – terelte hivatalosra a szót Nándi.
- Telefonon akár most is. Felhívjam?
- Igen - egyezett bele Nándi, aki még aznap délutánra beszélte meg a találkát a hivatal jogászával.
- Nagyszerű! Délutánig még van egy kis idő. Hadd marasztaljunk benneteket ebédre! – kérlelte Aranka néni Rózsát és polgármester fiát. Az anyja kérdőn nézett fiára, ő pedig összecsapta két tenyerét, és hangos szóval fogadta el a meghívást:
- Naná, hogy elfogadjuk! Aranka néni húslevesét, hogy is hagyhatnánk ki! Nincs annak párja, az egész környéken!
Délután megérkezett az ügyvéd, aki vállalta, hogy felveszi a kapcsolatot az eladó ügyvédjével, és igyekeznek minél előbb megoldani az átírással, valamint a cégbejegyzéssel kapcsolatos feladatokat. Eseménytelennek látszó időszak következett. Nándi abban bízott, hogy pár napon belül megtörténhet a tulajdonváltozási bejegyzés, és utána már rájuk nem lesz szükség, és mehetnek haza. Géza gondoskodott róla, hogy vendégeik ezidő alatt jól érezzék magukat, ahová csak lehetett magával vitte a rokonokat. Másnap, korán reggel a rétre mentek felgyűjteni a lekaszált lucernát.
- Egészen jól áll a kezedben a vasvilla – dicsérte meg Marci bácsi, a városinak gondolt obsitos rendőrt.
- Elvégre falusi gyerek vagyok én is! – hencegett Nándi, de azért óvatosan hozzátette – eredetileg.
Igyekeztek a munkával, mert a száraz lucernának lepereg a levele, a jószág pedig azt jobban szereti, mint a csupasz szárát. Éppen hogy hazaértek, mikor megjelent a kapujukban egy férfi, akiről már messziről lerítt, hogy valamilyen kereskedő féle. Udvariasan köszöntötte az udvaron tevékenykedő Marci bácsit:
- Jó napot bátyám! Érdeklődnék, hogy meg van-e még a bikájuk? A múltkorában én voltam itt alkudozni, de nem tudtunk megegyezni az árban. Ha még megvan, megadom érte, amit akkor ajánlottak.
Marci bácsi éppen el akarta utasítani a jóembert, amikor Nándi megelőzte:
- Igen, eladó.
Az öreg kíváncsi tekintettel nézett rokonára. Nézéséből valami olyasmit lehetett kiolvasni, hogy nem érti ezt az egészet. A bikát már eladták, egy hónapig még tartják is új tulajdonosának, amit ő busásan meg is fizet. Akkor most, miért mondja Nándi a kupecnek, hogy eladó?
– Várjon egy kicsit, hívom a bika tulajdonosát – mondta Nándi, és hátrament az istállóban söprögető Gézához.
– Gyere sógor, itt van egy kereskedő a bikáért!
- Elkésett, előbb kellett volna elfogadni a normális árat, meg már nincs is miről beszélni, már nem a miénk a bika.
- Dehogynem! - felelte Nándi.
- Hogy lenne a miénk, amikor eladtuk. Még az árát is megkaptuk! – érvelt Géza.
- Ezzel a dologgal ne foglalkozz, a bika nem lett eladva, de most add oda ennek a marhakereskedőnek!
Géza még mindig nem értette, hogy miről van szó, de szót fogadott Nándinak, és a kupeccel hamarosan nyélbe ütötték az üzletet. Azt már nem voltak képesek végignézni, hogy rakták fel a teherautóra új gazdái. Apa és fia elmentek a kert legtávolabbi végébe, hogy ne is hallják a panaszos bőgést. Amikor az autó hangját elnyelte a távolság Géza kérdéseket tett fel Nándinak:
- Kedves sógikám, hogy van ez? Kétszer adtunk el egy jószágot?
- Mindent megmagyarázok! Nem gondoltam, hogy jelentkezik vevő az „eladott” állatra!
- Pontosabban, az általad megvett állatra! Miért csináltad Nándi?
- Előbb hadd kérdezzek én tőled valamit Géza. Te miért adtad el annak idején a két szép disznódat, és hoztad el az árát nekünk vonattal, több száz kilométer távolságra?
- Mert azt akkor úgy kellett!
- Ezt pedig most így kellett! Kielégítő a válaszom testvér? Azt a pénzt, amit én adtam fel a címedre, pedig használjátok egészséggel!
- Nem fogadhatom el! Légy szíves tedd el a bika árát! – erősködött Géza.
- Nekem nincs szükségem arra a pénzre, nektek pedig igen.
- Hát, ami azt illeti, könnyebbé teszi az életünket.
- Mennyi kölcsönötök van? – tette fel az indiszkrét kérdést Nándi, amelyre Géza őszinte választ adott:
- Még három millió forint. Ha ez nem lenne, pontosabban a havi törlesztő részlet, jobb lenne a helyzet.
- Megoldódik ez is, hidd el! – vigasztalta Nándi a sógorát, majd megkérte Krisztit, Géza kisebbik lányát, hogy egy rövid időre engedje a számítógépéhez. Megnézte az email-jeit, végrehajtott még néhány műveletet, majd néhány helyre levelet írt, és mint aki jól végezte a dolgát visszaballagott a teraszon üldögélő sógorához.
Hosszasan elbeszélgettek. Géza nem értette, miből tudják őket támogatni Nándiék. Arra gondolt, hogy rokona sikeres vállalkozó, aki nem felejtette el azt az időszakot, amikor ő szorult segítségre.
Elérkezett a várva várt nap. A hivatalok munkatársai – hála a község polgármesterének, Jóskának, rekordidő alatt végezték munkájukat. Nándi tulajdonába kerültek az ingatlanok, és az üzem működéséhez szükséges cégalapításon is túljutottak. A cég új irányítói birtokba vették a műhelyeket, és elfoglalták helyüket az irodában. El tudták kezdeni a dolgozók felvételét, amihez semmiféle toborzásra nem volt szükség, mert a volt dolgozókat könnyedén elérték, s ők örömmel vállalták, hogy visszamennek gépeikhez. Mindkét üzemet eredeti formájában, a teljes berendezésével együtt vette át az új tulajdonos. Nándi nagyon meglepődött, amikor Günther egy komoly teherautót és egy furgont is átadott, mondván, azok is a géppark részei. Azonnal felvették a kapcsolatot a beszállítókkal, és megrendelték a munkák beindításához szükséges anyagokat.
- Mára kérik az árut vagy holnapra is megfelel? – fogadta a megrendelést az egyik fatelep.
- Holnapra jobb lenne – nyugtázta Sanyi a visszaigazolást.
Alighogy leadta a rendelést, felhívta telefonon Lalit, az idősebb féltestvérét:
- Bratyó, meló lenne! Tudnátok vállalni Gáborral?
- Hol? Az üzemben? Hallottam Gábortól, hogy hamarosan indultok.
- Igen, már el is indultunk.
- Mi a feladat?
- Biztonsági szolgálat, de még kellene egy fő mellétek, hogy szabadnapotok is lehessen!
- Mikor kellene kezdeni?
- Ma este. Igaz, hogy holnap érkezik az áru, de őrzés nélkül már most sem maradhatnak a műhelyek. Nagy értékű technikai berendezések vannak az épületekben.
- Oké, tesó! Ma este már tudok is kezdeni. Hála Istennek nem ittam meg a sörömet, hiába szemezett velem a hűtőből. Kapóra is jött ez a meló, mert éppen utcára kerültem, Gáborral együtt.
- Mikor rúgtak ki benneteket?
- Engem tegnap, Gábort pedig ma. Nem mondta?
- Nem találkoztunk, mert az üzemmel voltunk elfoglalva az utóbbi napokban. De mi történt?
- Másik biztonsági cég vette át a telephely őrzését, és hozta magával a saját dolgozóit, mi pedig mehetünk Isten hírével.
- Ne bánkódj, itt jobb helyetek lesz!
- Azt nem is kétlem! Hány órára menjek?
- Este hatra.
- Rendben – köszönt el Lali.
Nándi önkéntelenül végighallgatta a két testvér beszélgetését.
- Tehát manapság így mennek a dolgok. Ma még van munkahely, holnap már nincs. Hol van itt a sokat emlegetett anyagi és szociális biztonság?
- Tudom mi ez, bácsikám – reagált Sanyi az öreg rokon kérdésére. – Átéltem ezt a borzalmat, sajnos, nem is egyszer. Tudod, milyen rossz érzés, amikor odalép eléd a munkahelyi kiskirály, és szemrebbenés nélkül kijelenti: ott kint tágasabb?
- Valamint, azt is hozzáteszik, hogy százan állnak helyetted az ajtó előtt sorban, ugye?
- De jól tudod, pedig te nyugdíjas vagy.
- Igen, nyugdíjas vagyok. Valamikor az ötvenedik életévem környékén kerültem nyugdíjba, a volt főnököm folyamatos gáncsoskodásának köszönhetően. Később, betegesen is, kénytelen voltam munkát találni. Egy vállalkozáshoz kerültem, ahol kezdetben nem is volt különösebb gond, mert a céget vezető idősebb ember normálisan viszonyult a dolgozókhoz. A problémák akkor kezdődtek, amikor egyre nagyobb teret kaptak a gyerekei a cégen belül. Úgy elszálltak maguktól, mint a héliummal töltött lufi.
- Tudás meg nem sok, ahogy ilyenkor lenni szokott – szólt közbe Sanyi.
- Úgy van! Szakmai, irányítási ismeretek és emberség nélkül görgették maguk előtt a vállalkozásukat. Tudod, mi az érdekes? Az, hogy a vállalkozásuk még most is működik, azzal együtt, hogy folyamatosan cserélődik az állományuk, és nagyon rossz hírük van a környéken. Nap, mint nap megalázták a dolgozókat. Hol kicsit, hol nagyobbat martak szerencsétlen, minimálbérért foglalkoztatott emberekbe. Ahhoz persze volt esze a vezető úrnak, hogy két jelenléti ívet használjon: egyiket a dolgozók felé, a másikat a hatóságoknak esetleges bemutatásra. Előre el volt készítve nekik egy boríték, ha netán megbuknának valamelyik ellenőrzésen, legyen mit a megfelelő zsebbe csúsztatni.
- Veled nem variáltak?
- Talán visszatartotta őket a rendőri múltam. Habár a főnök egyik gyereke próbált kóstolgatni. Egyszer valahová mentünk vele, kocsival. Én vezettem, beültem a volán mögé, a fiatalúr pedig az anyós ülésre. Indulni akartam, amikor megszólalt a húsz év körüli fiatalember:
- Nándi, ugorj vissza az irodába a táskámért! Ott felejtettem az asztalon.
- Mit tettél erre?
- Ültem nyugodtan a kocsiban, és vártam, mit lép a „gyerek”. Abban bíztam, hogy stornózza bugyuta megszólalását, ám nem ez történt. Megismételte, sőt, még nyomatékosította is előbbi szövegét:
- Nándi, nem hallottad? Ugorj vissza a táskámért!
- Ránéztem, és megkérdeztem tőle:
- Édes kis fiam, te hozzám beszélsz?
Erre visszakérdezett:
- Miért, van rajtunk kívül más is az autóban?
Legszívesebben szájon vertem volna, de úgy döntöttem, hogy inkább elbeszélgetek vele.
- Úgy látom, hogy igen. Hárman vagyunk, te, én és egy nagy adag gőg és neveletlenség, ami annyira túltengett már benned, hogy kiszökött belőled és lassan betölti az autót. Honnan vetted ezt az ötletet, hogy rábírj arra a nagy marhaságra, hogy utánad hozzam a táskádat?
- Egyet vegyél tudomásul, én vagyok a főnök egyik helyettese, tehát az utasításaimat végre kell hajtanod!
- Akkor, most kapaszkodj bele abba a jó süppedős ülésbe, nehogy kirepülj azokon a hatalmas szárnyakon, amit beképzeltségnek hívnak! Először is, neked nem Nándi vagyok, hanem Nándi bácsi. Másodszor, keressetek helyettem valakit ettől a pillanattól, mert nekem erre a bohóckodásra nincs szükségem!
- Ott hagytad őket?
- Azonnali hatállyal. Utána sok éven át dolgoztam egy önkormányzati cégnél. Már az elején észrevettem, spicli van a csapatban.
- Rád árulkodott?
- Rám is. A szomorú az a dologban, hogy néhány helyen igénylik az ilyen semmi emberek szolgáltatásait, akik a helyzetükből adódóan saját pecsenyéjüket sütögetik. Elkezdenek trükközni. A saját hasznukra kozmetikázzák a kért adatokat. Legtöbbször azok az emberek csinálják, akiknek a legtöbbet segítettünk.
- Értem, Nándi bácsi. Ezt jelzésnek is veszem, hogy ne higgyek az árulkodóknak.
- A közeledbe se engedd őket! Volt egy kis kollégám a rendőrségen, aki úgy akart érvényesülni, hogy egy másikra szeretett volna árulkodni. Először meghallgattam a másikat eláztató beszédét, majd behívtam az irodába azt a kollégát is.
- Most mond a társad szemébe azt, amit az előbb nekem mondtál!
- Az árulkodós legény még csak ránézni sem mert a másikra. Még aznap összehívtam a csapatot, és mindenkinek a tudtára adtam, hogy nálam a munkatársakról csak azok jelenlétében lehet „panaszkodni”.
- Megértették?
- Igen – felelte Nándi és más témára terelte a szót.
Az iránt kezdett érdeklődni, hogy milyen szórakozási és kulturális lehetőségek vannak a városban. Sanyi készségesen beszélt városáról.
- A fiatalok megtalálják, amit keresnek. Talán valamivel több diszkó működik, mint amennyire szükség lenne, a középkorúakra és az idősebbekre azonban mintha nem gondoltak volna. Hiányzik az éttermekből a nekik való zene. A diszkók zaja pedig elviselhetetlen, főként nyáron, amikor éjszakánként nyitva vannak a házak ablakai. Nagyon jó színházunk és könyvtárunk van. Több egyesület működik a városban, a legtöbbjük eredményesen. Nekem nincs szerencsém, mert egy olyanba léptem be, amelyiknek a vezetőinek furcsa elképzelésük volt a világról. A neve: Városrészünk Felemelkedéséért Egyesület. Hamarosan rájöttem, hogy a felemelkedéshez és a városrész fejlődéséhez csak minimális köze van ennek az egyesületnek.
- Mi volt velük a gond? – érdeklődött Nándi.
- Az egyesület tagsága jóhiszemű és rendes emberekből áll. A vezetőjükkel volt bajom, akiről ordít, hogy csak annyira viseli szívén a kerület sorsát, amennyiből profitálhat. Neki az a legfontosabb, hogy egy jócselekedete ezzel ki van pipálva, és az önkormányzati választáson nagyon jól jönnek az ilyen „dokumentált” erények. Az egyesület vezetőségébe bekerülés feltétele – kimondatlanul is -, hogy beletartozz abba a haveri körbe, ami a helyi újgazdagokból állt össze. Általában a tagok végeznek el helyettük minden munkát, mégis olyanokat pózolnak egy - egy műsor végén, mint egy főszereplő a függöny előtt. Minden évben megrendezik a Pünkösdi Királyság című – el kell ismernem – nagyon érdekes és szép műsort. Minden résztvevő belead apait, anyait, és egyre nagyobb a sikerük. Addig minden szépen, kulturáltan megy, amíg meg nem érkezik a polgármester asszony, innentől, azonban némelyik úgy viselkedik, mint egy gyerek. Szabályosan körbedongják a hízelgést szívesen fogadó jóasszonyt. Fényképezkednek a szerepelni nagyon szerető hölggyel. Az egyik úri ember erről így nyilatkozott:
- Nagyon sokat hoz a konyhára, ha látnak a polgármester asszony mellett. A városban ezután többen megismernek, és nő a népszerűségem.
- Van olyan ember, aki ezt komolyan is gondolja? – hüledezett Nándi.
- Érdekes emberek mindig is voltak és lesznek is. Emlékszem, ez az ember a régi rendszerben is szeretett fényképezkedni az akkori vezetőkkel. Az ember már csak ilyen – rázkódott meg Sanyi.
- Már amelyik! A jellemtelenség és a nyelv szoros kapcsolatban állnak egymással – állapította meg Nándi.
- Azt hiszem, eladjuk a lakásunkat a városban, és hazaköltözünk apámékhoz. Ragasztunk az öreg házhoz néhány szobát, és kényelmesen elférünk. Legalább kivonjuk magunkat a polgármester asszony fennhatósága alól. A faluban Horváth Jóska polgármesterként is rendes ember maradt.
- Úgy hallottam, hogy az Alsó Gáspár is indul a következő választáson. Nem fogja veszélyeztetni Jóska sikerét?
- Így, hogy ismét van munka a faluban, Jóska mellé állnak az emberek. A mi feladatunk is, hogy népszerűsítsük. Az ő irányítása alatt gyarapodni fog a falu – fejtette ki véleményét Sanyi.
- Bevétele is lesz a községnek, az általatok befizetett adókból – tette hozzá Nándi.
Még egy darabig elbeszélgettek, terveztek, pakoltak, készülődtek az elkövetkező időszak feladataira, és azt vették észre, hogy a templom toronyórája megkondította a délután hat órát. Valaki kívülről megkopogtatta az iroda ajtaját.
- Szabad! – kiáltott ki Sanyi.
- Szevasztok! – lépett be a helyiségbe Lali, aki még nem is találkozott ittlétük alatt Nándiékkal.
- De megemberesedtél! – üdvözölte Jenő nagyobbik fiát Nándi.
- Jár ám az idő Nándi bácsi! Úgy látom, te nem öregszel! – bókolt a rokon fiú. - Meséljetek nekem, milyen változások mentek végbe a műhelyek életében az utóbbi időben!
- Sanyi, mint az üzem vezetője, mindenről tájékoztat – hárította át Nándi, az új főnökre a válaszadás jogát.
Sanyi töviről – hegyire elmesélte a tulajdonos csere körülményeit, és amikor úgy gondolta, hogy Lali kellőképpen ismeri már leendő családi vállalkozásukat, megkérdezte tőle:
- Vállalod-e a biztonsági szakember munkakört?
- Tehát nem csak őrködnöm kell, hanem…?
- Hanem rendészeti feladatokat is el kell látni. Addig éjjeli őrként szerepeltek, amíg el nem végzitek a rendészeti munkához előírt iskolát, azt követően rendész munkakörben lesztek. Addig a rendész édesapánk lesz.
- Elfogadja? – nézett hitetlenkedő arccal Lali.
- Igen, tegnap már megbeszéltük vele. Azon kell lennetek, neked is és Gábornak is, hogy mielőbb bizonyítvány legyen a kezetekben. A tandíjat a cég fizeti.
- Rendben! Mielőbb utánanézek, hol indul fejtágító – felelte jókedvűen Lali. - A mai éjszakán mit kell megőriznem?
- Varrodát, asztalos műhelyt, meg mindent, ami a kerítésen belül van. Látom kutyát is hoztál.
- Igen, egy rendőr ismerősömtől kaptam, kiképzett, de kiöregedett járőrkutya.
- Abban a keskeny, hosszú zsákban mi van, amit hoztál magaddal? – érdeklődött Nándi.
- Ebben egy honfoglalás kori nomád íj van. Persze csak a reprója. Hasonlókat használtak honfoglaló őseink. Gondoltam behozom magammal, itt az éjszaka, kint az udvaron tudok gyakorolni, a jövő héten bemutatót tart a hagyományőrző egyesületünk.
- Igen – vette át a szót Sanyi –, van egy nagyon jó hagyományőrző egyesületünk, Lali a vezetője, amelynek tagja vagyok én is, valamint a két öcsém, és Géza bácsi lányai, Zsófi és Kriszti. Rajtuk kívül még nyolc másik fiatal. Megtanultuk a honfoglalás kori fegyverek kezelését: tudunk vívni, kézi tusában se vagyunk utolsók, és jól lövünk íjjal.
- Ez igen! – ámuldozott Nándi. – A biztonsági szolgálatnál pedig egyenesen előnyösek ezek az ismeretek.
Már javában sötétedett, amikor magára hagyták Lalit a telephelyen, aki, mielőtt elköszöntek egymástól, beírta telefonja gyorshívójába a cég vezérkarának telefonszámait.
Az elmúlt napok izgalmaitól fáradt emberek nyugovóra tértek. Nándi és Vali is csak rövid ideig beszélgettek, az álom erősebbnek bizonyult, elaludtak. Éjfél után, egy óra körül lehetett, amikor megszólalt Nándi mobiljának csengője.
- Lali vagyok. Idegenek akarnak behatolni a területre. Sokan vannak, néhány autóval. Úgy nézem, valamilyen eszközök is vannak náluk.
- Indulunk! - lépett ki Nándi a lakókocsiból, miután nagyon gyorsan magára kapta melegítőjét.
Géza már az autóját indította. Nándi odakiáltott nekik:
- Zsófi, te gyere, ülj be mellém!
A lány szót fogadott, és két autó, mindkettőben két fővel elindult a műhelyek felé. Menetközben telefonon beszélték meg egymással, hogy két irányból közelítik meg az épületeket. Ezalatt Jenő két fiával - Gáborral és Rolanddal - is elindult, valamint Sanyi a városból. Velük is telefonkapcsolatba léptek, és így már több irányból érkeztek az objektumhoz. Azonnal észrevették a három, kerítésre néző autót, amelyek a műhelyekre reflektoroztak. Mellettük vagy tíz nagydarab izomagyú. Ők is észlelték az érkezőket, bepattantak a kocsikba, hogy eltűnjenek, de azok szorosan mögéjük álltak, elvágva a menekülés lehetőségét, elől pedig a kerítés fogta meg őket.
- A vezér kiszáll, a többi a kocsikban marad! – adta ki nekik az utasítást Nándi.
Rövid tanakodás után egy tagbaszakadt férfi odakullogott a nyugdíjas rendőrhöz, aki egy pillanatra körbenézett, és ekkor értette meg, mitől lettek ezek a nagydarab feketeruhás, bakancsos ördögök ilyen kezes bárányok. Öt íj nyilai meredtek rájuk, pontosabban hat, mert a kerítésen belülről Lali is maga elé emelte az 50 fontosát.
- Maga ennek a nyájnak a kolomposa? – kérdezte Nándi olyan megvetéssel, amilyent csak ki tudott hozni magából.
A drabális nem szólt semmit.
– Még egyszer megkérdezem, de többet már nem, maga a vezér?
- Igen, én! – felelt a széles hátú.
- Ki a megbízójuk?
A verőlegény csak nézett, látszott rajta, hogy mondaná is, nem is. Nándi nagyon jól tudta, hogy akkor fog felelni a jómadár a kérdésre, ha tőle jobban fél, mint a megbízójától. Ilyenkor el kell érni, hogy jobban féljen. Ne csak megijedjen, hanem féljen a következménytől, ami itt lebeg a feje fölött, és rá fog zuhanni, ha nem mondja el az igazat. Elkezdett a gazember lelkére beszélni:
- Ugye tudja, hogy mit követtek el itt maguk?
- Mi csak rá akartunk ijeszteni az őrre! – felelte ártatlan arccal.
- Hát igen, ezt más néven úgy emlegetik a BTK-ban, hogy csoportos garázdaság. Ehhez, ahogy elnézem a sok baseball ütőt, még hozzá jön az a csúnya minősítő körülmény is, hogy felfegyverkezve. Ezért, ha most magukat feljelentjük, hosszú évekre nem lesz gondjuk az ébresztőóra felhúzására. Egyszóval, ha hallom a megbízó nevét, nem teszünk feljelentést.
- Alsó Gáspár – nyögte ki a bandavezér.
- Mi volt Alsó Gáspár célja ezzel a díszes felvonulással? De az igazat mondja, mert nagy bajba kerül!
- Nyugtalanítani kellett volna magukat, hogy minél előbb szabaduljanak meg az üzemtől, és ő vehesse meg az épületeket a diszkójához.
- Köszönjük szépen, természetesen ezt a beszélgetést rögzítettük. Még egy feladata van: adja át az üzenetünket ennek az Alsónak, ha bármit elkövet ezután, nem csak ellenünk, hanem bárki más ellen is, ezt a felvételt átadjuk a megfelelő hatóságnak. Megértette? – emelte fel a hangját Nándi.
- Igen, uram, megértettem! – préselte ki magából a választ az aránytalanul alacsonyhomlokú ember.
- Tűnjenek el! A környékről is! – indította útnak őket a volt rendőrtiszt.
Géza örömmel állapította meg:
- Ezekre többé nem lesz gondunk! Nyugodtan dolgozhatunk, már alig várom, hogy beinduljanak a varrógépek.
- Hamarosan eljön annak is az ideje! – nyugtatta Sanyi az öreg ezermestert.
Néhány nap múlva mindkét üzemben elfoglalták a dolgozók helyüket gépeik mellett, és megkezdődött a termelés. Sanyi és Roland tervei alapján készültek a népi motívumokkal díszített bútorok Nándiék panziójához és étterméhez, valamint a varroda gyártotta a függönyöket, abroszokat és egyéb textil termékeket. Mi sem természetesebb, minthogy a panziót referenciának szánták, ahová majd a későbbiekben nem csak szórakozni és pihenni járnak az emberek, hanem gyönyörködni, és hírét vinni az ott bemutatott magyaros bútorok szépségének.
Dudás Károly
Folytatása köve5tkezik...