Fortuna mutatóujja. Befejező rész.
Újra otthon
Eljött a búcsúzás napja is. Nándi és Vali nyugodt szívvel indultak haza, mosolygós arcokat hagytak maguk mögött.
- Majd telefonon és az interneten tartjuk a kapcsolatot! – szólt ki Vali az autó letekert ablakán át az integető rokonoknak.
Már majdnem a falu határában jártak, amikor Géza utánuk szólt telefonon.
- Gyerekek, itt hagytátok a lakókocsit!
- Semmi baj, legyen a fiataloké, a benne lévő holmikat pedig használjátok egészséggel! Nekünk már nincs rá szükségünk, teljesítette a küldetését.
A Ford, a guruló házikó nélkül könnyedén szaladt hazafelé. Vali betett egy lemezt a CD lejátszóba. Egy jó darabig hallgatták az ízlésük szerint összeválogatott melódiákat, amelyek között akadt jócskán régi dal, de mai modern szám is. Hallgatták a zenét, eközben mindketten végiggondolták az elmúlt napok eseményeit.
- Bárhonnan is nézem, nagy baj van a mi országunkban! – szólalt meg Vali.
- A nagy elszegényedésre gondolsz?
- Igen, arra, és arra a társadalmi igazságtalanságra, ami ide vezetett.
Bármerre jártunk, mindenhol láttunk elkeseredett, szomorú arcú embereket. Olyanokat, akik mindenből kiábrándultak, akik mindenbe beletörődtek. Hatalmas területek vannak, ahol egyáltalán nincs munka, mert nincsenek üzemek, nincs mezőgazdasági termelés. Már az ókorban is tudták, hogy ott kell növénytermesztéssel foglalkozni, ahol erre alkalmas a termőföld, van csapadék vagy öntözési lehetőség. Ott kell állatokat tenyészteni, ahol van takarmány és ivóvíz. Vannak olyan területek, amelyek nem alkalmasak mezőgazdasági termelésre, ide kellene gyárakat, de legalább kisebb üzemeket vagy műhelyeket telepíteni. A nyersanyag és a késztermék szállítását ide is meg lehetne oldani. Rögtön lennének munkahelyek. Valakik ezt nem akarják, tehát nem viselik a szívükön az emberek sorsát, pedig nagyon sok embert érint ez a probléma.
- Nagyon sok összetevője van ennek a kérdésnek. Nem kellene adókkal agyonvágni a vállalkozókat. Kedvezővé kellene tenni a számukra, hogy a nyugati határtól és a fővárostól távolabb is szívesen hozzanak létre munkahelyeket. Nekem az is szúrja a szemem, hogy bármerre mentünk, nem igen találkoztunk zöldenergiát megtestesítő ültetvényekkel. Ha már nincsenek vízierőműveink, híján vagyunk hőerőműveknek, és állítólag költséges a szélturbinák építése is, akkor miért nem ültetik be energiahordozó növényekkel a gabonatermesztésre alkalmatlan földeket? Egyre jobban az a meggyőződésem, hogy azok, akiknek ezzel a kérdéssel kellene foglalkozniuk, csak a saját kis pecsenyéjüket sütögetik – dohogott Nándi.
- Én már régen ezt mondom! – értett egyet Vali a férjével.
- Sajnos ez ellen nagyon keveset tehetünk.
- De legalább néhány embernek mosolyt csaltunk az arcára.
- Jó lenne, ha többen is követnék a példánkat! – sóhajtott fel Nándi.
Úgy belemerültek a beszélgetésbe, hogy valósággal meglepődtek, amikor meglátták a Budapest táblát.
- Gyorsan ideértünk, meg kellene állni egy étteremnél – javasolta Vali.
A parkolóban Nándi fogta a mobilját és felhívta a fővárosban lakó Berci fiukat.
- Merre vagy kisfiam?
- Itthon vagyunk apukám, ma mindketten szabadok vagyunk. Ti mit csináltok?
- Ülünk az autóban.
- Hol vagytok?
- Nem messze tőletek, a Búzavirág étterem előtt. Elmegyünk hozzátok is, de azt szeretnénk, ha előtte ti jönnétek ide hozzánk, meghívunk benneteket egy ebédre!
- Finom ebédet főzött a feleségem, azt kellene elfogyasztanunk inkább! – ellenkezett a fiú.
- Jó lesz az holnapra, vagy megesszük vacsorára, mielőtt hazaindulnánk – erősködött az apa.
- Na jól van! Hamarosan ott leszünk – ígérte meg Berci, eleget téve az „öreg” kérésének.
A szülők már foglaltak asztalt, mire Berci és felesége megérkeztek.
- Sziasztok! A gyerekeket miért nem hoztátok? – kérdezte Vali a fiatalokat.
- Azért anyukám, mert így biztosabb, hogy eljöttök hozzánk! – nevetett Berci.
- Naná, hogy elmegyünk! – felelte Nándi, miközben intett a pincérnek, aki felvette a rendelésüket.
- Nagyon örülünk, hogy itt vagytok. Otthon minden rendben van? – érdeklődött Berci.
- Rendben kisfiam - felelt Nándi helyett Vali, aki eddig menyével beszélgetett. Elfogyasztották az időközben felszolgált ebédet. Nándi fizetni akart, de fia megelőzte, hamarabb nyújtotta a papírpénzt a pincér felé.
- Köszönjük az ebédet! Igaz, hogy mi hívtunk meg benneteket, de te fizetted ki? Ez így nem helyes fiam! Nektek jobban szükségetek van a pénzre, mint nekünk, öregeknek.
- Annyi nekünk is van, amennyi nagyon szükséges – hárította el apja szabadkozását a fiú.
- A munkahelyed rendben van? – kérdezte rosszat sejtve Nándi.
Fia lesütött szemeiből azonnal érezte, hogy baj van.
– Nem vagy már a cégnél? – faggatta a fiát.
- Múlt hét óta. Leépítés volt, sajnos beleestem, de legalább fizettek végkielégítést. Valami megoldást majd csak találok! – vigasztalta magát és szüleit Berci. – Ha lenne autóm, akkor máris lenne egy munkahely, de nincs autóm, ide is busszal jöttünk.
- Látod, nekem is ez az öreg járgányom van.
- Nekem ez is megfelelne, attól, hogy öreg, lehet azzal közlekedni.
- Ha sok pénzed lenne, milyen autót választanál? – kérdezte apja a fiát.
- A típussal nem foglalkoznék, egy középkategóriás, benzines járgányt.
- És ha milliárdos lennél?
- Akkor is egy középkategóriásat.
- Lakást, milyent választanál?
- Ha nagyon gazdag lennék, akkor egy családi házat, négy szobával. Nem kellene nagyobb. Lenne egy szép udvara virágoskerttel. Vennék bele kényelmes bútorokat. Tudod, rád hasonlítok, én sem szeretem a hivalkodást.
- Biztosra veszem, hogy hamarosan találsz munkahelyet, és lesz lakásod is. Most azonban megkérnélek, hogy gyere el velem az egyik üzletbe, az asszonyaink ketten is hazatalálnak hozzátok.
- Rendben, szólok a nejemnek, és indulhatunk is!
- Vezess te! – kérte Bercit az apja -, te jobban ismered az itteni forgalmat, mint én.
- Milyen üzletbe megyünk? – tudakolta a fiú.
- Oda, ahol autókat árulnak.
- Az öreg autóhoz akarsz valami tartozékot venni? – kérdezte Berci, még semmit sem sejtve apja szándékából.
- Igen, de ahol autókat is lehet venni. A szomszédom megkért, hogy nézzek körül, ha erre járok, mennyivel van nagyobb választék a fővárosban, mint otthon – füllentette az apa, és belepirult a lódításba.
- Milyen autót szeretne a szomszéd? – érdeklődött Berci.
- Ő is úgy gondolja, mint te. Közepes kategóriást akar, de újat. Megbízható legyen, kényelmes, szép. Valami ilyeneket mondott.
- Akkor már tudom, hová megyünk! – mondta a fiú, és indított.
Az autó majdnem kiugrott alóla.
- Fater, milyen motor van ebben az autóban? Ez úgy gyorsul, mint egy új gép! Állati erő van benne.
- Még bírja egy darabig. Engem már kiszolgál.
Berci nem győzte dicsérgetni az öreg verdát. Közben megérkeztek egy nagy autószalonhoz, ahol szebbnél szebb autók sorakoztak.
- Válassz ki egy olyant a szomszédnak, mint amilyent te is szívesen elfogadnál! – kérte Nándi a fiát.
- Ha nekem kellene, akkor azt a szép piros Skodát választanám. Melyik szomszédodnak kell? – kérdezte Berci.
- A Kristóf bácsi fiának, hasonló korban van, mint te.
- Ezt a piros Skodát javaslom neki. Otthon egyik szalonban sincs?
- Nem tudom, de majd körülnéznek otthon is. Te csak nézelődj, én bemegyek az irodába, kérdezni akarok valamit a kereskedőtől – azzal az apa eltűnt az ajtó mögött.
Eltelt egy kis idő, mire kilépett az irodából. Odaintett fiának:
- Gyere, légy szíves, mutatok valamit!
A srác követte az irodába visszalépő apját. A kereskedő mindkettőjüket hellyel kínálta, és odatett Berci elé egy halom papírt.
- Mi ez? – kérdezte.
- Olvasd el, tüzetesen! – kérte az apa.
A gyerek elkezdte böngészni a papírokat, és amikor megpillantotta saját nevét a vevő rovatban, kitisztult előtte a kép:
- Öreg! Te nekem veszel egy autót? Mégis csak eladtad a telket? – szólt a kérdés, de a fiú a nagy izgalomtól és az örömtől meg se várva a választ, beszállt az autóba, és gondolataiban máris valamelyik autópályán száguldott.
- Biztosan ez a típus tetszik? – kérdezte a válasz helyett az apa.
- Ezer közül is, a típus is és a színe is! Apukám, nekem ez a csúcs: a piros Skoda. Igaz, hogy három évtizeddel fiatalabb, mint a tiéd volt, de nézd a színét, az pontosan olyan szép, mint az öreg 120-asé.
Nándinak jól estek a fia szavai. Valami hasonló választásra számított, érezte, hogy Berci nem a nagy autók között válogat majd.
- Tiszta apja! – csúszott ki száján a megállapítás.
A gyerek meghallotta és elnevette magát:
- Ugye azért nem baj, ha rád hasonlítok egy-két dologban?
- Ha neked ez nem okoz gondot! – csapott a fia hátára.
Egy óra múlva begördültek a két autóval a Berciék háza előtti parkolóba. A fiú felszólt feleségének telefonon:
- Édesem, nézz ki az ablakon!
- Kié ez a szép kocsi, amelyikben feszítesz? – kérdezte az asszonyka.
- A miénk! A többit majd fent elmesélem.
- Tiéd a szó! – fogadta a lakásba toppanó férjet, aki már az előszobában belekezdett mondókájába.
Töviről hegyire elmesélte az autó vásárlásának történetét, a nagyszülők pedig eközben unokáikkal foglalkoztak. A lakhelyeik közti nagy távolság miatt ritkán láthatták őket.
- Talán majd ezután megváltozhat ez a helyzet is – ábrándozott a két öreg.
- Le tudnátok holnap jönni hozzánk? Kéne egy kis segítség – szegezte a kérdést a fiataloknak Nándi.
- Mit kell csinálni? – érdeklődött Berci.
Nándinak nagyon imponált, hogy a fia – mint eddig mindig – úgy tette fel a kérdést, hogy mit kell csinálni, és nem úgy, hogy mit kellene. A kérdése tulajdonképpen már maga a válasz. Azt jelenti: megyünk, repülünk édesapám! A te hívó szavad nekünk annyi, mint Baradlaynéé ’48-ban, amikor üzent a fiaiért.
- Van egy kis tennivaló a ház körül. Ebédre várunk benneteket, de most mennünk kell, majd holnap otthon beszélgetünk – adta meg Vali a választ Nándi helyett.
- Ott leszünk! – ígérték a gyerekek.
Még mielőtt elindultak volna Vali már a parkolóból felhívta a lányait. Rita, a nagyobbik, az első csengetésre felvette a telefont.
- Szia, mami!
- Hogy vagytok kislányom?
- Köszi, anyukám jól, a bajokat leszámítva.
- Mi a baj? – kérdezte az aggódó szülő.
- Sok minden összejött, de a legégetőbb, hogy Emilnek, a férjemnek nincs munkája.
- Mi történt?
- Leépítés van a munkahelyén, ő is beleesett. Nem is tudom, mi lenne velünk, ha nem kaptunk volna tőletek pénzt a múltkor! – panaszkodott a fiatalasszony.
- Van még belőle? – érdeklődött az anya.
- Még van egy kevés, amikor megkaptuk tőletek, nagy részét befizettük a bankkölcsönünkre, nem számítottunk arra, hogy hamarosan fizetés nélkül maradunk. Fogalmam sincs, hogy mi lesz velünk! – kesergett a nagylány.
- Holnap el tudnátok jönni hozzánk? Keresünk megoldást a problémára! – próbálta vigasztalni Vali a lányát.
- Azt hiszem, ez nem fog menni mami!
- Miért?
- Nincs annyi pénzünk, hogy jegyeket vegyünk a vonatra. Azért ne ijedj meg, a mélyhűtőben még vannak tartalékaink. Ez csak egy átmeneti állapot. Bízom benne, hogy Emil hamarosan talál munkát. Ma is egész nap álláskeresőben voltunk, igaz, eredménytelenül.
- Megpróbálunk segíteni, amint tudunk, küldünk egy kis gyorssegélyt – nyugtatta Ritát az édesanya.
Pár perc múlva az egyik bankban egy komolyabb összeget utaltak a segítségre szoruló gyermekük számlájára. Már közel voltak a lakásukhoz, amikor megcsörrent Vali telefonja, lánya ámuldozó hangja hallatszott a készülékből:
- Anyukám, már a számlámon van a pénz, amit küldtetek, de ez nagyon sok! Ebből az egész banktartozásunkat ki tudjuk fizetni, és még marad annyi, amiből kihúzzuk egy darabig… ameddig nem találunk munkát.
- Jól van kicsim, holnap ebédre várunk benneteket! – emlékeztette az anya a gyermekét, a korábban megbeszéltekre.
- Ott leszünk! - hallatszott Rita felszabadult hangja a mobilból.
Vali, kezében a telefonnal, elégedetten dőlt hátra az ülésben. Újabb számokat ütögetett be.
- Szia Anya, Gabi vagyok! – szólt bele a kisebbik lány.
- Hol vagy most, kislányom? – kérdezte Vali.
- Pécsen vagyunk Szilárddal.
- Szilárd szüleinél?
- Igen!
- Mivel mentetek? – érdeklődött az anya.
- Az öreg Trabanttal. Még mindig gyorsabb, mint vonattal, és nem vagyunk időhöz kötve. Reggel indulunk vissza.
- Ha nem gond, gyertek el holnap hozzánk – invitálta a fiatalokat Vali.
Gabi, úgy látszik nem jól fogta be a telefon mikrofonját a barátjának feltett kérdéskor, és édesanyja beszélgetésük minden szavát hallotta:
- Szilárd, tudunk annyit tankolni, hogy beleférjen egy hazaruccanás anyáékhoz?
- Várj szívem, rögtön megnézem! Igen, maradt annyi – hallatszott, ha halkan is, a lefogott telefonból. A további szöveg már erősebben hallatszott:
- Megyünk anyukám, délre odaérünk.
- Várunk benneteket – fejezte be a beszélgetést Vali.
Még szinte világos volt, amint beálltak az öreg, kopott Forddal a garázsba.
- Végre itthon! – fejezte ki örömét Nándi, miközben szélesre tárta felesége előtt az előszobaajtót.
- Készítsek vacsorát? – kérdezte Vali.
- Köszönöm, egyáltalán nem vagyok éhes, nagyon kiadós volt az ebéd – szabadkozott Nándi.
- Én se tudnék enni – értett egyet férjével az asszony.
Az esti TV-nézés elmaradt, a beszélgetésük is rövidre sikerült, mert hamarosan elaludtak.
A reggeli nap sugarai szinte szétfeszítették a redőny keskenyre hagyott réseit, és fényes csíkokat vetítettek a szoba falára. Nándi óvatosan felült az ágyban, vigyázva, nehogy feleségét felébressze. Ránézett a faliórára.
- Jó ég – gondolta –, mindjárt nyolc óra.
Ebben a pillanatban lépett be Vali az ajtón, a kezében lévő tálcán kávé gőzölgött.
- Azt hittem, hogy még alszol – jegyezte meg Nándi a szokásos reggeli köszöntés mellé.
- Már régóta fent vagyok.
- Ugye izgulsz?
- Te nem?
- Dehogynem! Ma tudják meg a gyerekeink, hogy vége a szegénységnek. Ügyesen kell nekik előadni, mert mi már tudjuk, hogy mekkora sokkal jár. Ha megengeded, akkor majd én könyörületesen elmondom nekik – kérte Nándi a feleségét.
- Rendben van – mosolygott a neje. – Addig is van egy fontos feladatunk.
- Mi?
- Ebédet kell főzni! Mit javasolsz, mit készítsünk? – tette fel a nem elhanyagolható kérdést Vali.
- Tudod mit? Megrendeljük az egyik étteremből, mégpedig házhozszállítással. Ki sem kell mozdulnunk, csak az interneten megnézzük az étlapot és rendelünk. Ők pedig a helyünkbe hozzák.
- Tényleg? – csodálkozott az asszony.
Ez a kis rábeszélés elég volt a meggyőzéséhez. Pontosan 12 órára kérték az ebédet.
- Ezt is megértük, hogy nem neked kell a tűzhely mellet állni, és mégis készül az ebéd – jegyezte meg jókedvűen a családfő.
A délelőtt gyorsan elszaladt, egész idő alatt az asztalt díszítették, igazgatták rajta a terítőt, tányérokat, evőeszközt. Nagyobb lázban égtek, mint mikor annak idején az esküvőjükhöz készülődtek.
Fél tizenegyre megérkeztek Berciék, utánuk pár percre Rita és családja, majd 12 óra előtt néhány perccel Gabiék.
- Milyen ünnep van ma? – kívánkozott ki a kérdés Gabiból, amikor meglátta az ízlésesen megterített asztalt és a csinosan felöltözött szülőket.
- Azt ünnepeljük, hogy együtt a család – elégítette ki a nagypapa a kérdező és a hallgatóság kíváncsiságát. - Már elég régen ültük körül egyszerre mindannyian ezt az asztalt. Gondoltuk, hazahívunk benneteket és készítünk egy családi fotót.
Közben megérkezett az ebéd, szemet gyönyörködtető tálalásban, finomabbnál finomabb fogásokkal. A gyerekek a csodálkozástól meg sem tudtak szólalni. Sehogy sem értették, hogy mi történt a „fateréknál”, soha nem volt jellemző rájuk az ilyenfajta teríték. Csendben fogyasztották el az ebédet, mindegyikük arca azonban árulkodott, még a szemeik is azt kérdezték: mi történt? Gabi volt a bátrabb, és nekiszegezte kérdését a két öregnek:
- Rátok dőlt a bank, kedves szüleim?
- Ti nem szoktatok étterembe járni? – kérdezett vissza az édesanya.
- De, igen! Ha van egy jeles alkalom. Idén kétszer voltunk, tavaly háromszor – válaszolt Gabi.
- Na, látjátok, mi az elmúlt három évben ki se mozdultunk a házból. Most bepótoltuk az elmaradásunkat! – adta meg a frappáns választ Vali.
Kezdetét vette egy tartalmas beszélgetés: először csak a kellemesebb dolgokról, de egyre jobban terelődött a téma a nehézségekre, és Rita kimondta azt, amit a többiek csak kerülgettek:
- A gondjaink egyik legfőbb okozója, hogy még a legszükségesebb dolgokra sem elég a fizetésünk.
- Miért? Nektek van fizetésetek? – szólt közbe Gabi.
Keserűen állapították meg, hogy az asztalnál ülő összes fiatal munkanélküli. A másik nagy megállapítás, hogy egyiknek sincs nagy esélye arra, hogy rövid időn belül munkát találjon.
- Kellene közösen egy vállalkozást alapítani – tört elő a javaslat Gabiból.
- Milyenre gondolsz? – vitte tovább Berci a fonalat.
- Sajnos nem tudom – ismerte be tehetetlenségét a legkisebb. - Habár, ha lenne pénzem a kezdésre, tudnám, hogy mit tegyek.
- Mit? – kérdezte Rita.
- Először is összeházasodnánk. Ugye kicsim? – nézett Szilárdra, akinek arcáról Berci azonnal leolvasta, hogy ennek a fiúnak esze ágában sincs feleségül venni Gabit, aki tovább folytatta álmai felvázolását: - Ha lenne pénzem, csinálnék egy vállalkozást, és megalkotnám a magyar népmesék szereplőit fából. Egyik változatát mozgatható figurákkal, a másik változatát pedig statikus kivitelben.
- Tehát olyanokban, amelyikeknek nem lehet mozgatni a kezüket, lábukat, fejüket?
- Igen. Már a legtöbb meseszereplőről el is készítettem a terveket, és néhányat már ki is faragtam – mutatta büszkén a szatyrából előhúzott Barbie baba méretű bábukat.
- Ez nagyszerű! – ujjongott az édesapa. - Mennyi pénz kellene, hogy megvalósítsd az álmodat?
- A kert végében lévő telek ára – felelte szégyenlősen Gabi.
- Van egy ötletem – válaszolt az apa. - Látom, itt van veled a laptopod, fent vannak ezek a kis emberkék és valami leírás róluk?
- Minden fent van, a tervrajzok, fotók, precíz leírások. Az égvilágon minden.
- Lenne nekem egy ötletem. Édesanyád unokatestvérének a gyerekei egy komoly asztalos üzemet vezetnek, be lehetne társulni hozzájuk, talán még örülnének is egy izgalmas profilbővítésnek.
- Nem tartják tolakodásnak, hogy ilyennel zavarjuk őket?
- Egészen biztosan, nem! Felhívjam őket előbb telefonon?
- Próbáljuk meg! – bólintott rá Gabi.
Nándi, Sanyi számát hívta.
- Szia, bácsikám, szerencsésen hazaértetek? – érdeklődött a fiatalember.
- Igen, minden rendben van! Ha számítógép közelében vagy, akkor nyisd meg légy szíves a leveleidet, hamarosan küldünk valamit, amire várjuk a véleményedet. Őszintén írd le, hogy van-e fantázia a dologban és, hogy tudnátok-e gyártani!
- Rendben Nándi bácsi, máris nyitom.
A küldemény átment és hamarosan jött a válasz:
- Elsőre merem mondani, hogy ez egy nagyon érdekes, egyedi elgondolás. Ki csinálta ezeket a terveket és rajzokat?
- A lányom! – húzta ki magát Nándi.
- Amelyikekről vannak rajzok, akár már a napokban elkezdhetnénk gyártani. Lenne rá kereslet? – vágott Sanyi a dolgok sűrűjébe.
- Szia, Sanyi! Gabi vagyok.– vette ki a telefont apja kezéből Gabi.
- Szia Hugica! Gratulálok, remekek a terveid! Mennyit lehetne eladni a figurákból? – szólalt meg az üzletember Sanyiból.
- Több ezret. Vannak külföldi ismerőseim, akiknek említettem, és meg tudják teremteni hozzá a piacot.
- Gabi! Tudod mi a következő feladatod? Bejegyeztetni a Szabadalmi Hivatalban. Ha ez rendben van, készíthetjük a figurákat. Ugye fel is kell öltöztetni a „babáidat”.
- Igen, de ehhez már nem tudok hozzászólni!
- Nem számít! Kriszti, Géza bátyád lánya megoldja. Küldj át nekem minden dokumentációt, amit csak készítettél. Látom a rajzok tökéletesen méretarányosak. Mikor tudsz mindent átküldeni?
- Máris! Itt van minden a gépemen.
- Ha megengeded, már addig is foglalkoznék a témával, amíg a szabadalmi hókuszpókusz elkészül. Közben látom a gépen, hogy minden megérkezett.
- Oké Sanyi! Nem is zavarlak tovább, a tiéd a pálya!
- Szia, Gabi, mindent átnézek, és hamarosan megkereslek, hogy beszéljünk az anyagiakról – köszönt el a rokonfiú.
Gabi megsimogatta az apja arcát és a fülébe súgta:
- Fater, te csúcs vagy!
Az apja elnevette magát, és a következő kérdéseit Ritához intézte:
- Te mihez kezdenél, ha sok pénzed lenne?
- Egyelőre elvégeznék egy egyetemet, aztán a tanult szakterületen dolgoznék.
- Milyen szakot választanál?
- Politikai pályára mennék, és a szegény emberek érdekét képviselném – adta meg a választ a jelenlévők nem kis csodálkozására a nagyobbik lány.
Vali csak nézte a lányát, és egy nagy puszit nyomott az arcára. Nándinak is tetszett Rita válasza, megsimogatta a haját, és Bercit kezdte el faggatni:
- Te mibe vágnál bele, ha hirtelen meggazdagodnál?
- Saját céget hoznék létre a tanult szakterületemnek megfelelően. Már így is gondolkodtam rajta, hogy belevágok. Hitelfelvételre gondoltam, de hogy megszűnt a munkaviszonyom, már szóba sem jöhet.
- Mi van akkor, ha minden itt elhangzott problémára találunk megoldást? – szegezte a kérdést gyerekeinek Nándi.
- Úgy érted, hogy befizetsz bennünket az iskolára vagy finanszírozod a cégalapítást? – nézett csodálkozva apjára Berci.
- Igen, úgy!
- Honnan vennél erre pénzt? – kérdezte kissé bátortalanul Gabi. - Arra gondolsz, hogy eladjuk a telket?
- Nem. A telekre építeni szeretnénk, ha beleegyeztek.
- Lassíts apa, mert még mi is kisodródunk a kanyarban! – viccelődött Rita. – Építesz is, finanszírozod az iskoláinkat, miegymást – ez borzasztóan sok pénzbe kerülne. Nem mondom, jó eljátszani a gondolattal, de ez csak egy álmodozás.
- Jól van gyerekeim, fordítsuk komolyra a szót. Ez a beszélgetés nagyon fontos volt, mert megtudtuk – édesanyátokkal együtt -, hogy milyen elképzeléseitek lennének, ha nagyobb pénzösszeghez jutnátok. Egyikőtök sem beszélt világlátásról, mindenféle hülyeség megvételéről, de még drága autóvásárlásról sem. Nagyon sok ember, amikor hirtelen sok pénzhez jut, céltalanul nekiáll költekezni. Ti nem ilyenek vagytok, látom, nálatok jó helyre kerül a pénz.
- Milyen pénz apa? – kérdezte Berci.
- Az, amit kaptok tőlünk, az előbb felvázolt terveitek megvalósításához – felelte higgadtan Nándi, majd folytatta: - Berci, hozd létre a cégedet, Rita kezdd el a tanulmányaidat az egyetemen, Gabi te ugyan iskolát nem emlegettél, de nem bánnám, ha a bábjátékaid mellett tanulnál is. Van akadálya a kérésemnek?
- Nincs – felelték egymás után.
Nándi kortyolt az asztalon lévő pohárból és folytatta:
- Döntsétek el, hol akartok letelepedni! Itthon, vagy az iskolák, munkahelyek közelében?
- Az iskolák és a munkahelyek közelében – válaszolt meg testvérei helyett is Berci.
- Honnan van ilyen sok pénzetek? – érdeklődött Rita.
Nándi már várta a kérdést, tudta, hogy egyszer válaszolni kell a pénz eredetét illetően. Nem véletlen hagyták a végére a gyerekek tájékoztatását, nagy nehezen, de összeállt egy elfogadható magyarázat, ami talán kielégíti a kíváncsi utódokat. Úgy kell előadni a kialakult helyzetet, hogy a gyerekek előtt titok maradjon a négymilliárdos ötös találat, azonban a pénz eredetéről kell valamit mondani. Valamit, csak ne legyen hazugság. Nándi belekezdett a kissé lecsupaszított történetbe:
- Nyertünk a lottón – nyögte ki a rövidke mondatot.
Körbenézett, és csodálkozó arcokat látott maga körül.
- Mikor? – tudakolta Berci. - Ti nyertétek meg a két héttel ezelőtti 140 milliót?
- Ez nem semmi! – szólt közbe Rita, pont a legjobbkor. A továbbiakban már nem volt szükség magyarázkodásra, minden gyerek szentül meg volt győződve, hogy a szülők a 140 milliós nyereménybe trafáltak bele, és nem a hetekkel azelőtti miliárdosba.
- Ezt megúsztuk - gondolta Nándi, miközben Valira kacsintott.
- Ennél jobban nem is sikerülhetett volna! – tükrözte vissza a választ a feleség arca.
- Úgy gondoltuk – kezdte el tervének ismertetését a lottónyertes családapa -, hogy megoldjuk belőle a lakásgondjaitokat, a többi pedig elég lesz a tanulmányaitokra.
- És nektek? – kérdezte megilletődötten Rita.
- Igen! Magatokra már megint nem gondoltok? – folytatta Gabi is az aggódást, de az édesapa megnyugtatta őket:
- Nekünk van még pénzünk, értünk ne aggódjatok!
- Lesz saját lakásunk! – ujjongott Gabi.
- És végre vehetünk egy menő autót a Trabant helyett. Már régóta szeretnék egy Audit – álmodozott Szilárd.
- Az sok millió forint, ennél fontosabb, hogy lakásunk legyen, és hogy megvalósíthassam az álmaimat – ellenkezett Gabi.
Nándi észrevette, hogy Szilárd, akit kissé piperkőcnek tartott, szemrehányóan néz lányára. Gabi életfilozófiája azonban megnyerte tetszését.
- Az én lányom! Tudja, hogy mit akar – ujjongott az apa lánya karakánságán.
A Szilárd gyerek pedig összehúzta két szemöldökét, és eléggé illetlen módon felállt az asztaltól és kiment a virágoskertbe. Kis idő múlva, Gabi követte párját. Az asztalnál maradt társaság egy darabig tervezgetett, aztán rátértek a család más fontos kérdésére, és végül – mint általában – a gyerekeknél kötöttek ki. A három unoka ezalatt önfeledten játszott a hátsó udvarban lévő diófa alatt, valamint fent az ágakon. Vali elindult a gyerekekhez, útja a díszbokrok mögött beszélgető Gabi és Szilárd mellett vezetett. A fiatalok nem észlelték a nagymamát, és ő akaratlanul is hallotta beszélgetésük egy részét. Gabi korholta vőlegényét:
- Nemhogy örülnél, hogy lesz saját lakásunk, hanem neked a drága autó a fontos?
- Igen, fontos! Már minden barátom márkás vasakkal jár, csak nekem kell ezzel a rozzant tragaccsal – adta elő nagy bánatát a fiú.
- Ők meg is dolgoztak érte, de te még semmit sem produkáltál az életben – állította szembe léha életvitelével a kocsira áhítozó társát Gabi.
- De most lenne egy jó lehetőség, ami az életben csak egyszer fordul elő, hogy vehetnénk egy autót. Egy igazi márkás autót, és megmutathatnám a haveroknak, hogy én is vagyok valaki. Albérletben is lakhatunk, de ahogy összeszámoltam, az autó mellett még lakásra is kerülne.
- Igen, de akkor nem tudnék továbbtanulni.
- Csak azt nem tudom, hogy egy nőnek miért fontos annyira tanulni? Szülsz két-három gyereket, azzal is meglesz a dolgod. A többit bízd rám! Még annyit akarok mondani, ha a vén sóher faterod nem adja oda egy összegben a ránk eső részt, azonnal szakítok veled.
- Akkor fogd a cókmókodat és azonnal tűnj el ebből az udvarból, és az életemből is! – állt Gabi a sarkára.
- Megyek is.
- Takarodj! – búcsúzott tömören a hirtelenjében kiismert – volt – szerelmétől a nagylány.
A jegygyűrűt bedobta a már berregő autó letekert ablakán. Visszament a teraszra, bort töltött egy pohárba, a szájához emelte, de édesanyja megfogta a kezét:
- Inkább üdítőt innék a helyedben. Ezért a fiúért pedig ne bánkódj, nem érdemli meg! Mindent hallottam.
- Nem is szeretem a bort- nézett könnyes szemmel anyjára a csalódott lány.
Vali, miközben az udvaron játszó unokáihoz ballagott, az előbb hallottakat megbeszélgette magában:
- Milyen igaza volt az én férjemnek, amikor felvetette, hogy ne mondjuk meg a gyerekeknek, hogy milyen sok pénzhez jutottak! Ha ez a szerencsevadász Szilárd gyerek tisztában lett volna vele, hogy milliárdos lett a menyasszonya, akkor biztosan itt marad a nyakán, és eltapsolja a rengeteg pénzt. Okos ember az én férjem – gondolta Vali.
Berci, észlelve az elporzó Trabantot megkérdezte húgát:
- Hová ment a sógorjelöltem?
- Elrobogott az életemből – válaszolta a lány.
- Mi történt? – érdeklődött tovább Berci, és Gabi elmesélte furcsára sikerült beszélgetésüket.
- Ne bánkódj, hugi! Aki így viselkedik, nem kell sajnálni. Neki a márkás autó a legfőbb. Én is szeretem a kocsikat, de vannak sokkal fontosabb dolgok az életben. A munkahely, a lakás…és valahol hátrébb, már nem a dobogós helyen következik az autó.
- Azért te is elfogadnál egy helyes autót kislányom? – szólalt meg az eddig hallgató édesapa.
- Hát persze!
- Milyen tetszene?
- Olyan, mint amivel Berciék jöttek.
- Ugyanilyen színben?
- Nekem kékben tetszene – bökte ki Gabi.
- És neked kislányom? – kérdezte Ritától az apja.
- Nekem is tetszene egy hasonló, bármilyen világos színben.
- Ha megkéritek Berci bátyátokat, elmegy veletek holnap az autószalonba, és mindkettőtök vehet egy autót.
- De apa, nekem nincs is jogosítványom! – jegyezte meg Rita.
- Emilnek, a férjednek azonban van – mosolygott a nagypapa.
Örült, mert titokban tarthatták gyerekeik előtt a négymilliárdos lottónyereményt, és mégis jólétet tudnak biztosítani a számukra. Rossz rágondolni, mi lenne, ha megtudnák, hogy milyen sok pénz felett rendelkezhetnek. Az emberek egy részét megzavarja a hirtelen rájuk hulló nagy gazdagság. Némelyek elkezdik szórni a pénzt ész nélkül, adakoznak meggondolatlanul, és általában olyanokhoz jut a könnyen jött vagyon, akik méltatlanok rá. Nándi örült, hogy sikerült egy ősi indián mondás útmutatását követniük: „Ne halat adj az éhezőnek, inkább tanítsd meg halászni!” Erre szolgálnak az általuk beindított vállalkozások, amelyekkel nem csak kedves rokonaikat segítik, hanem még sok-sok embert, akiknek a létrehozott vagy újraindított cégek munkahelyet, megélhetést jelentenek.
Amint a következő napon a gyerekek magukra hagyták őket, máris újra munkához láttak. Hátra volt még egy nehéz feladat, az általuk tisztelt azon rokonoknak a megsegítése, akikkel közeli kapcsolatban vannak, valamint néhány jóbarát. Huszonöt főt számoltak össze.
- Segíts, kedvesem, mert most aztán nem tudom, hogyan tovább! – ismerte be Nándi felesége előtt, hogy kifogyott az ötletekből.
- Nekem van egy elképzelésem, amellyel el tudjuk juttatni a segítséget a nekünk kedves emberekhez, és mégis a háttérben maradhatunk.
- Mi lenne az? – sürgette Nándi.
- Egyszerűen, különböző postákról feladjuk a címükre a nekik szánt pénzt, egy nem létező távoli rokon nevében. Természetesen magunknak is küldenénk, ezzel kizárva, hogy ránk gyanakodjanak, mint jótevőre.
- Nagyszerű! – ismerte el Nándi.
Még azon a napon kocsiba ültek, és sorra látogatták Budapest postáit, és egyenként feladták a barátaik megsegítésére szánt összegeket. A pénz feladás folyamata jó ideig eltartott, de néhány nap múlva minden címzetthez, így saját magukhoz is eljutott a küldemény. Nándi ment felvenni a pénzt, ahol összetalálkozott egyik kedves unokabátyjával, Zolival, aki félrehívta és mutatta neki a felvett milliókat.
- Képzeld Nándi, valaki a nevemre küldte ezt a pénzt. Jó lenne tudni, hogy ki volt az, legalább megköszönhetném neki. Képzeld, akkora összeg, hogy tudunk a gyerekeknek egy családi házat építeni a mellettünk lévő telekre.
- Hát ez érdekes! Nekem is küldött a jótevőnk, válaszolta Nándi. Váltottak néhány szót, majd elsietett. Beült az autójába, hátradőlt az ülésben és átadta magát az emlékezésnek. Két kisgyerek képe jelent meg előtte: Zoli és ő maga. Zolival nőttek fel, egymás közelében is laktak, aki apja húgának a fia. Tisztelte, szerette ezt az egyenes, önzetlen, egyszerű srácot. Az életben mindig segítették egymást, amennyire csak lehetett, de Nándi úgy érezte, hogy nagyon sokkal tartozik unokatestvérének. Ő volt az, aki, ha szükséges volt, megjavította a motorját, később az autóját, kijavította a ház körül meghibásodott berendezéseket. Zoli ezermester, bármit el tud készíteni és meg tud javítani, és mindezt általában szívességből teszi. Nándinak nagy örömöt jelentett, hogy segíthetett ezen az igazán jó emberen. Tudta, tisztában volt vele, hogy nagyon jó helyre került a postán feladott pénz. Elfordította a slusszkulcsot, és az öreg Ford hazarepítette. Vali ebéddel várta.
- Kitalálod-e, hogy mit főztem? – kérdezte a lakásba belépő férjét.
- Remélem, hogy lecsót sütöttél, és olyan finomat, mint a múltkor!
- Hogy találtad ki? – nevetett Vali, és nagyot szippantott a konyha sülthagyma illatú levegőjéből.
- Végre leguríthatok egy üveg sört – vett ki egy lehűtött palackot Nándi a hűtőből.
- Közben még meg kellene beszélnünk valamit – szólalt meg Vali.
- Mit beszéljünk meg? – kérdezte a férje.
- Azt, hogy milyenné tegyük a környezetünket.
- Mire gondolsz?
- Mondjuk arra, hogy mennyire csinosítsuk a házunkat, vegyünk-e új autót…
- Nekem van egy elképzelésem mindenre, de előbb szeretném a tiédet hallani – hagyta meg a kezdeményező szerepet feleségének Nándi.
- Én a házat megtartanám így, ahogy van. Természetesen végrehajtva egy külső-belső korszerűsítést, új cserepet tennék a tetejére, külső szigetelést, új nyílászárókat, új padlózatot, és ízlésesen tapétázott falakat. Kényelmes, új bútort a két szobába, és a konyhát is átrendezném.
- Tudod, kedvesem, nekem is hasonlók jártak az eszemben. Amit tervezel, nem hivalkodó, mégis szép és kényelmes lesz. Megmarad az öreg szülői ház, ami nekem egy szoros kapocs a szüleimhez, egyúttal szuper modern otthonná változik. Máshová nem vágyok, és nem akarok tornyokat építeni a sarkaira, és méregdrága szélkakast se akarok a tornyok tetejére. Az autóval kapcsolatban milyen elképzeléseid vannak? – kérdezett vissza Nándi.
- Arra gondoltam, hogy kellene neked egy új autó.
- Ebben úgy látom, egy kicsit eltér a véleményünk. Azt terveztem, hogy elviszem egy mesterhez az öreg Fordot, és amit csak lehet kicseréltetek rajta. Magyarán, a régi autóból szinte csak néhány alapvető dolog marad meg, a többi teljesen megújul. Új kaszni, új motor, alváz rendbetétele, meg még ami szükséges. Utána jöhet az új festés. Máris van egy új autóm, ami ezzel együtt mégis a régi Ford. Neked vegyünk egy autót, olyant, amilyent szeretnél! Rendben van?
- Rendben, de csak akkor, ha néha te is vezeted!
- Naná, hogy vezetem! De azért a régi autónkat is! – kötötte az ebet a karóhoz Nándi.
- Mikor kezdjük a ház átalakítását? – tette fel Vali a számára egyik legfontosabb kérdést.
- Mit szólnál a jövő héthez? Addigra meg tudjuk beszélni a mesterekkel a feladatokat. Az építkezés idejére pedig meglátogatnánk Melindáékat a panzióban.
- Már elfelejtetted, hogy a panzióban és az étteremben most készítik az új berendezést Sanyiék?
- Valóban! Látod, teljesen kiment a fejemből. Akkor pedig elmegyünk egy szép helyre, és szállodában fogunk lakni – vágta ki magát Nándi. - Azonban van egy javaslatom, a te új autóddal menjünk, és te vezetsz, én nem tehetem.
- Miért? – kérdezte megilletődve Vali.
- Azért, mert van egy szlogen, amelyet kénytelen vagyok betartani.
- Mi az?
- Iszik vagy vezet? Én ebben az esetben az elsőt választom, mégha módjával is – ölelte meg őszülő hajú feleségét Nándi.
Utószó
Az egyik hegyvidéki szállodában foglaltak szobát. Menetközben meglátogatták Nándi volt főnökét Pétert, aki hála a sikeres külföldi műtétnek, teljesen felépült. Feleségével is rendbejöttek a dolgaik.
- Jól nézel ki főnök! – üdvözölte a volt kolléga.
- Nagy szerencsém volt, mert nagyon jó kezekbe kerültem. Egyet azonban nem értek: kinek vagyok én annyira fontos, hogy ilyen nagy anyagi áldozatot hozzon értem, hogy kifizesse a gyógykezelésemet? Vajon ki lehet ez a jóakaró?
Nándi nagyot hallgatott, és igyekezett elkerülni Péter tekintetét. Még egy kicsit beszélgettek, majd elérkezett a búcsú pillanata.
- Nekünk mennünk kell, gyógyulást kívánok Péter! – búcsúzott Nándi.
- Isten áldjon, drága barátom! – köszönt el az öreg nyugdíjas parancsnok volt beosztottjától, magához szorítva és a fülébe súgva:
– Mindent köszönök!
Siófok, 2014.
Dudás Károly