Gébel Vali: Rekviem egy szederfához

Az utca végén állt,
Büszkén, délcegen.
Hatalmas koronát
hordott, méltóságteljesen.

Lenyúló ágaival
Simogatta a földet,
mintha a gondoskodást
így köszönné meg.

Nagy nyári melegben
elfedte a Napot,
kismadaraknak búvóhelyet nyújtott,
ízletes gyümölcséből
bőkezűen adott.

Gyermekként sok időt
töltöttem alatta.
Hintáztam ágain,
felmásztam magasra.
Ha szomorú voltam,
lelkemet nyugtatta.

Felnőttként is magával
ragadott különös hangulata.
Nyugalmat sugárzott
minden ága- boga.
Szívemhez nőtt
az öreg szederfa.

Egyszer aztán már csak
hűlt helyét láthattam.
Magyarázatra, hogy
miért? – máig
sem találtam!

Fájón néztem a fám
tátongó helyét,
mintha kivágtak volna
vele mindent, ami nekem
emlék.

Számomra összekötő kapocs
volt múlt és jelen között.
Nélküle a vidám gyermekkor
még távolabbra költözött.