Gróf Antal: Táncos lábú kiliti fiatalok

Kedves Kilitiek!

Megpróbálom leírni, hogy a háború után hogyan éledt újjá Kiliti kultúrája, illetve annak kis része.
Már a két világháború közötti időszakban is volt Balatonkilitin mindkét vallási felekezetnek ifjúsági szervezete, amelyek külön-külön ünnepségeket szerveztek, bálokat tartottak, színdarabokat játszottak.
Néptánc csoportja csak a Római Katolikus ifjúsági szervezetnek volt. A háború után ezt a szervezetet KALOT- nak hívták. A teljes neve: Katolikus Legények Országos Testülete.

Vége lett a háborúnak. A tavaszi szél kisöpörte a puskapor szagot az országból. Megszűnt az ágyuk és aknavetők durrogása. Megszűnt a golyók fütyülése. Csend van. Újra csend van!
Mintha a harang zúgása is jókedvűen szállna a tiszta légben.
Ilyen szép tavaszt azóta sem láttam, mint amilyen az 1945-ös volt, pedig a hadak lábnyomai ott voltak a mezőkön, ott voltak az utakon és ott voltak a szívekben. De újra béke volt, és újjászületett a remény. Megmaradtunk! Rajta magyar! Újjá kell építenünk megtépázott, megtiport hazánkat.
Ezt gondolta KELLER LAJOS tanító úr is, aki Kiliti szülötte volt. Azt gondolta: össze kell  hívni az ifjúságot, közösségeket kell szervezni, hogy a község lakossága minél előbb találja meg önmagát. Így született a gondolat, hogy legyen újra néptánc csoport. A gondolatot tett követte. A nyári munkák befejezése után, ahogy a munka engedte, már össze is állt a csoport és készültünk a tavaszi előadásokra.
Először csak férfi táncokat tanultunk. De párosan szép az élet, így aztán leány táncosokat is kerestünk. Olyanokat, akik tudták vállalni ezt a többletmunkát, és mindent, ami ezzel együtt járt.
Kialakult a végleges tánccsoport. Le is írom, hogy kik voltak akkor a csoport tagjai, különben úgy is elfelejtődne:
Táncos fiúk:
Vaskó József, Szatmári János, Ükös Gyula, Borbély Ferenc, Kismáté János, Horváth József,
Jónás Károly, Tatai Sándor, Hencz Ferenc, Prekáczka Ferenc, Berkes László, Gróf Antal.

Táncos lányok:
Friss Ilona, Jakab Rózsa, Nyári Julianna, Tóth Ilona, Tóth Katalin, Szatmári Mária, Jónás Margit, Györfi Ilona.
Amint látjuk, tizenkét férfi táncos volt és sajnos csak nyolc női táncost sikerült találnunk. De így is hamarosan hírnevet szereztünk a községnek. Itthon is és a környékbeli községekben tartottunk táncbemutatókat.
Már 1946 tavaszán részt vettünk Budapesten az országos néptánc versenyen. Táncoltunk a Sportcsarnokban és a Zeneművészeti Főiskola előadótermében. Országos második helyezést  nyertünk! Nagy volt az öröm, mert nem is számítottunk ilyen elismerésre. Még azon a nyáron táncoltunk Balatonfüreden a Balatoni Hajózás 100. évfordulójának ünnepségén. Akkor Tildy Zoltán volt a Köztársasági Elnök. Ott ült a feleségével és több kormánytaggal a „díszpáholyban”.  A díszpáholy egy sor szék volt, mögötte padok. Az előadás szabadtéri volt. Ami említésre érdemes, az, hogy történt egy kis malőr is. Ugyanis Friss Ilona /Ica/, aki Kismáté János táncpartnere volt, egy kipördüléses figuránál rálépett Tildy Köztársasági Elnök Úr lábára. Ijedten mondta a párjának, hogy mi történt. Az meg vitte tovább a táncba és azt mondta neki: „ne törődj vele„ – és minden ment tovább a maga rendjén.

 Mi volt a legemlékezetesebb?
Az, hogy a Köztársasági Elnök Úr közénk jött és ölelgetett minket. Szerintem ez volt a legnagyobb elismerés számunkra.
Sokat dolgoztunk és jókedvűen táncoltunk. Elindult Kilitin a kultúra. A kultúrának egy kis része. Mégis lemostuk az emberek arcáról a háború okozta megpróbáltatások szomorú színét. Reményt… reményt… reményt önteni a szívekbe. Csillogtak a leányszemek. Kipirultak az arcok. Meghangosodott a szó. Az élet visszatért az erekbe.
 És kinek köszönhető mindez? Én úgy gondolom, hogy az KELLER LAJOS tanító úrnak, aki sajnos már régóta nincs közöttünk. Akit csak Lali bácsinak hívtunk, és most már az is marad. Egész életre szóló barátságok kötődtek. Ő volt az összekötő spárga. Remélem most is vannak még ilyen spárgák, akik szívügyüknek tartják ennek a nagyszerű közösségnek a további boldogulását.

/Szávocskin/ Gróf Antal