Horváthné Pintér Marika néni verses könyvei

Ötödikesek voltunk, amikor matekot tanított nekünk. Később már kémiát is. Sokszor elgondolkodtam, hogy lehet ezzel a mosolygós arccal, ezekkel a jóságos szemekkel matekot, kémiát tanítani. Lehetett! Úgy magyarázta el a száraz anyagokat, hogy már az órán megtanultuk. Van egy régi történetem vele kapcsolatban, abból az időből, amikor még első osztályos voltam. Akkor még nem ismertem.

1959. karácsonya előtt lehetett. Mi, a környék gyerekei a Szabadság út lejtőjét kihasználva szánkóztunk. Kolozsék kertje vonalától a Csárda rétig is lecsúsztunk. Nekem nem volt szánkóm, néha megszánt valamelyik gyerek és akkor leszáguldhattam én is a többiek után. Ennek azonban ára volt. Felfelé olyankor mindig nekem kellett a szánkót felhúzni, sokszor még kettőt is, abban bízva, hogy a következő alkalommal felülhetek rá. Amint egyszer erőlködtem két szánkóval felfelé, elhalad mellettem egy nagyon kedves hölgy és egy férfi.

- Pattanj fel az egyikre, biztosan elfáradhattál, hiszen mindig te húzod a szánkókat a „hegyre”, majd mi felhúzunk, - invitáltak.

Hiába szabadkoztam, az ismeretlen bácsi erős kezeivel megragadott és felültetett az egyik szánkóra és az ismeretlen nénivel közösen felhúztak az út tetejére, de még előbb útközben az egyik ház udvaráról kihoztak egy ródlit. Amint a tetőn megálltunk, maguk közé ültettek és három személlyel siklott a szánkó, messzebb, mint a gyerekeké. Néhányszor lecsúsztak velem, aztán elköszöntünk egymástól. Nem győztem hálálkodni jótevőimnek. Amint hazaér- tem, azonnal elmeséltem édesanyámnak a történetemet a két jó tündérről, és elkezdtünk tanakodni, hogy kik lehettek. Érdekes módon, anyám rövid gondolkodás után megfejtette a rejtélyt:

-A Pintér Marika és a Horváth Imre lehetett. -  Ők voltak. Horváth Imre - Horváth József –Kiliti első tanácselnökének a fia, akit az idősebbek csak úgy szólítottak, hogy RUNEK. A POMA, PIE és FÜLÜ testvérei. Ezek olyan becenevek, amelyek legendásak voltak foci-berkekben és elismerést vívtak ki Balatonkilitin. Apám mindig szeretettel beszélt róluk. A Pintér Marika néven említett barátságos néni, pedig nem más, mint az én későbbi matek és kémia tanárom. És azé a több száz kiliti gyereké, aki velem együtt hálával gondol rá. Arra emlékszem, hogy nem osztogatta az ötöst. Az én négyesem, azonban négyes volt. Most már tudom, hogy a négyes a jó, az ötös az csak jeles. Az csak cifraság. Marika néni már több éve nyugdíjban van. Ideje nagy részét írással tölti. Sokan most arra gondolnának, hogy a kémia tanár az atomok, molekulák és a vegyületek világában él, és talán az általa alkotott művek is hasonló dolgokról szólnak,- de nem! Horváth Imréné Marika néni gyermekverseket ír, a legkisebbeknek, és a kicsit nagyobbaknak. A közelmúltban jelent meg harmadik verseskönyve: Összecsengő címmel, amit hamarosan követett a negyedik, amely  a gyerekeket a környezetvédelemre neveli.  A korábbiak – a Meséld tovább, és a Mondd utánam is nagyon értékes könyvecskék, amelyek a szerző – kedves tanárom – dedikálásával a polcomon sorakoznak.

DK.