Kiliti emberek, történetek 1.

 Vass Lacira emlékezve

Gyakran eszembe jut Vass Laci. Ilyenkor magam előtt látom mosolygós arcát, és szinte hallom a fék nyikorgását, amint megáll előttem kis fehér furgon­jával… azzal a pici­nyke autóval, ame­lyikkel a szódát vitte a boltokba és a házakhoz. Megáll, és a letekert abla­kon át, mielőtt köszönne, felteszi a kérdést:

- Előbb a vic­cet vagy a szódát parancsolja az úr?

- Hát persze, hogy a viccet, Lacikám! Hát persze, hogy a viccet, amit csak Te tudtál úgy előadni… amit már soha nem hallunk Tőled, már soha nem áll meg mellettünk az a kis­autó… valami megszakadt, Laci!

Valamikor 1950–ben, Kiliti poros utcájának, sz­erény kis parasztházában született egy kisgyerek. Olyan volt, mint általában a fiúk azokban a nehéz időkben,… olyan, mint a többi falusi srác az öt­venes évek matt sötét korszakában,… klott gatyás, mezítlábas kiliti gyerek, akinek kis játékait hamar felváltották a falusi udvar szerszámai. Laci már gyerekkorában hozzászokott a kemény, dolgos élethez. Másként nem is történhetett volna, hiszen ezt tapasztalta környezetében,  ezt látta szorgal­mas szüleitől.

Apjától a munka, a föld és a növények szeretetét, a „jószághoz” való ragaszkodást, az emberek tisz­teletét, édesanyjától pedig a jóságot tanulta, ame­lyek sz entírásként kísérték végig rövid életét.

Keresztyén – református – hite -, amely átsegítette a nehézségeken - adott számára erkölcsi tartást egész életében. A kilitiek kisgyerek korától szerették Lacit, aki tisz­telettudó, előzékeny volt a felnőttekkel, de a gyer­ekekkel is. A Balatonkiliti Általános Iskolában, az osztályában tekintélyt vívott ki, társai hallgattak rá, adtak sza­vára. A nyolcadik osztályt befejezve elvégez­te a siófoki sza­kmunkásképzőt, és autószerelő képesítést szer­zett. Gyakran ja­vította – szaba­didejében – mások motorját, autóját, kerékpárját, csak úgy szívességből. Ahogy ő mondta: „a barátokért mindent”. Lacinak pedig szinte mind­enki a barátja volt. Szerették, szerettük ezt a csupa szív embert.

Aztán jött a katonaság,  a szerelem, a boldog há­zasság, a szerető feleség. És a gyerekek, a két lány, Laci szeme fénye, akiknek apjuk volt a mindenük.

Laci egész életében szorgalmasan dolgozott. Vál­lalkozó lett, igyekezett lányainak gondtalan életet teremteni.

Az általa készített szódával elismerést vívott ki. Egyszer megkérdezték tőle, hogy mitől ilyen finom ez a szóda. Azonnal készen volt a válasz: „Azért, mert ebben vas van… ebben benne van Vass Laci lelke is”. Valóban így volt, de ezt a lelket, sajnos, el­vette tőlünk a sors.