Kilitiről szeretettel 15.
A Kiliti csárdában történt
Kövezzetek meg, de nem emlékszem, hogy a hatvanas évek végének melyikében történt, amit szeretnék elmesélni. Megnyílt a Kiliti csárda, amit nagyon vártak a Kilitiek. A korábbi Tollár, majd Tiborc kocsma helyén egy, az akkori kornak megfelelő korszerű étterem kezdett működni. A nyitás napján mindenki vendég akart lenni a szép abroszos asztalok mellett, akárcsak mi a négy jóbarát: Hencz Jancsi, Czvik Jancsi, Iszli Jancsi és Dudás Karcsi.
- Bejutottunk! – állapította meg Hencz Jancsi, kompániánk tréfamestere. Ebben a bejutásban nagy szerepe volt Gelencsér Gyurinak, a csárda fiatal pincérének, akire mind a négyen felnéztünk a Kék Csillag együttesben megcsillogtatott zenei múltja, közvetlen, barátságos és tekintélyt parancsoló magatartása miatt. Nagyon tiszteltük és szerettük a nálunk négy évvel idősebb – akkor már felnőtt - komoly srácot. Gyuri, amikor meglátta, hogy a sorban állunk, beintett bennünket a terembe.
- Fiúk! Tudnátok nekem segíteni?
- Hát persze! Mit kell tennünk? – kérdezte Hencz Jancsi.
- Az udvarról be kellene hozni néhány asztalt és széket, úgy látom szükség lesz rájuk, és hely is van még.
Hamarosan több vendégnek volt helye az étteremben.
- Ti leülhettek az egyikhez – mosolygott ránk. Megköszöntük és helyet foglaltunk.
- Valamit rendelni is kellene gyerekek! – jegyezte meg Iszli Jancsi.
- Bedobunk egy nagymálnát, elbeszélgetünk egy jó órahosszát, aztán szépen elballagunk – fűzte hozzá Hencz.
- Tudjátok, hogy ez mekkora illetlenség lenne? Idejövünk, elüldögélünk, aztán fogyasztás nélkül távozunk – fejezte ki az előbbi tervvel szembeni nemtetszését Czvik Jancsi.
- Akkor mit rendeljünk? – néztünk össze. Kézbe vettük a finomabbnál finomabb ételeket felsoroló étlapot .
- Tréfáljuk meg Gyurit! – állt elő ötletével Czvik Jancsi.
- Hogyan? – kérdeztük egyszerre.
- Rendeljünk valami olyan dolgot, ami nincs az étlapon! – felelte, és mi meg voltunk győződve, hogy Gyurit zavarba tudjuk hozni. Hencz Jancsi elegáns mozdulattal intett Gyurinak, és arcára komolyságot erőltetve megkérdezte:
- Zsíros kenyér van? – Gyuri teljes lelki nyugalommal, a legtökéletesebb pókerarccal válaszolt:
- Igen, van!
- Akkor kérünk szépen négy adagot! – felelte Jancsi.
- Rendben! Még valamit? – kérdezte Gyuri.
- Ja, még négy sört! – egészítettem ki a rendelést. Pár pillanattal később már hallottuk is a szakácsoknak szóló kérést:
- Négy zsíros kenyér rendel!
Hamarosan megérkezett Gyuri a négy tányérral, amelyeken ott sorakoztak a jókora, zsírral megkent, jófajta, Hochberger bácsi féle kenyérszeletek. A tányérokat lerakta elénk, hozzájuk kést és villát is mellékelve. Mi ügyet se vetettünk az „ekcájgra”, kézbe vettük a szeleteket, és úgy, mint otthon, készültünk beleharapni.
- Álljon meg a menet barátocskáim! Nem úgy van ám! Ez egy étterem, itt nem esünk neki hűbelebalázs módjára a finom ételnek. Itt tudni illik, hogy mi illik! – utalt Feleki Kamill híres, TV-s népművelő műsorára. – Tessék megfogni a kést a jobb, a villát a bal kezetekbe! Jó étvágyat, kedves vendégek! A sör helyett pedig ajánlom a nagyon finom málna vagy narancsszörpünket.
Komoly arccal eltávozott, de bármerre is járt a teremben, a szeme sarkából figyelt bennünket. Mit volt mit tenni, nekiálltunk elegánsan falatozni a kenyeret, ami nem is volt olyan könnyű, mivel Gyuri szándékosan kisebb tányéron hozta ki a rendelést, ami folyton elbillent, akárhányszor próbáltunk a darabolással.
A tréfa sikerült, csak nem mi tréfáltuk meg a nálunk sokkal tapasztaltabb Gyurit, hanem ő minket. A végén bocsánatot kértünk tőle, amire ő csak ennyit reagált:
- Nem tesz semmit, mindent a kedves vendégért! – és mosolygott, ugyanúgy, mint 50 éves pályafutása alatt mindenkor.
Köszönjük!
Dudás Károly
...folytatása következik...