Kilitiről szeretettel 2.

A jódi föld úttalan porában,
Sötétbe vesző fellegek alatt,
A határán életnek, s halálnak,
Egy elcsigázott rab menet halad.
Török láncon, janicsárbilincsben,
Megalázott, legyőzött magyarok.
Sok reményük szabadulni nincsen,
Ajkukon sóhaj: - jobb, ha meghalok!

Feljön a hold, házak romján játszik,
Pusztítást lát csak, üszköt és hamut.
Sápadt a fény éppen csak világít,
Égett templomot, s elporladt falut.
E helyen egykor, Isten háza állt,
Hol Szent Gellért is mondott még misét.
A hitükért haltak itt tűzhalált,
A jódi hősök, Jézus Krisztusért.

S, ki nem égett meg a templom mélyén,
A rálakatolt tölgykapu mögött,
Legyőzve búját, keserűségét,
Ott, azon nyomban bosszút esküdött.
Jobb lett volna, hogyha benne égek,
Urunk házában, mint a többi nép!
Haláltól nem, a fogságtól félek,
Esküszöm, rab nem leszek, semmiképp!

Ha tehetném, magamat megölném,
Az egyik legény, ekképp’ kesereg.
A nyakam köré láncom tekerném,
De keresztény vagyok, s nem tehetem!
Viselem a szultán vad haragját,
Szíjra fűzve, mint megannyi fogoly.
Hallom-e még kis falum harangját?
Lesz-e arcomon egyszer még mosoly?

Amint töpreng, léptei lassulnak,
A hajcsár ordít, s meglendül a kéz.
Tűr a magyar, csak csontok jajdulnak,
Megállj török, még megfizetsz ezért!
A mi atyánk megsegít majd minket,
Eljön mihozzánk, drága Krisztusunk.
Pogányoktól megmenti lelkünket,
Örök reményünk, édes Jézusunk.

Szól a szpáhi, csak amúgy foghegyről,
Ne bízzál gyaur, azt mondom neked!
Ne várd, nem néz le rád a mennyekből,
Elhagyott téged a te istened!
Látod, ott fent is félhold világit!
És mindörökké az ott fent marad.
Fénye óvja szultán katonáit!
S, bűnhődjön meg a hitetlen magyar!

Hirtelen felhőbe szökken a hold,
Alászáll újra a tompa sötét.
A nagyvilág egy matt fekete folt,
De valami fénylik a völgy ölén.
Jézus! Úr Isten, kiált a magyar,
Allah akbar, bömböli a török.
És a fogoly keresztet vet hamar,
S, a pogány, istenéhez könyörög.

De mi világlik ott lent a mélyben
Kikényszerítve reszkető imát?
Úszik a völgyben, csillámló fényben,
Millió, apró, lüktető parázs.
Felnéz az égre martalóc, s fogoly,
A hold helyén csak méla, vak sötét,
A jódi szélen, félelem honol,
Mi ez? Mi történt itt az Istenért?!

Uram Atyám, a Hold a földre szállt!
Fényárban úszik a tölgyes alatt.
A babonás török halálra vált,
Majd ijedtében világgá szaladt.
Odalent a félholdforma völgyben,
Átvilágítva a jódi út porán,
A kaszálatlan, nagyra nőtt zöldben,
Fénylik ezernyi szentjánosbogár
Dudás Károly