Kilitiről szeretettel 30.
A mi Kilitink
Balatonkiliti. Édesanyámtól hallottam először nevének jelentését. Szent név, Szentről nevezték el valamikor nagyon régen - egy Kilit nevű Pápáról - szólt az anyai tanítás.
Nevének jelentésénél fontosabb azonban, hogy mit jelent nekünk kilitieknek valójában ez a „falu”.
Sokunknak mindent. Jelenti a Hazát: a házat szüleinkkel, majd később gyermekeinkkel, azt a kis falusi házikót, amelynek „hatos kályhájának melege” pislákoló fényével – sok idő elteltével is - bevilágítja gyerekkorunk emlékeit. Jelenti az udvart, az előszoba ajtótól balra és jobbra, gyerekzsivajjal, és Bodri kutyánk önfeledt csaholásával.
Jelenti a kiskertet, apám rózsáival, a nagykertet nagyapám oltotta ropogós cseresznyéjével.
Jelenti a drága – már eltávozott – szomszédokat, akik megépítették házainkat, akik a régi „nagy havak idején” lovas szánnal vittek bennünket iskolába, akik bennünket, gyerekeket felültettek a traktoruk nyergébe, akik nyári estéken oda ültek közénk kis kiliti „lurkók” közé és meséltek a múltról, a háborúról, a szenvedésről, vagy éppen a szebb időkről.
Jelenti a gyerekeket, akikkel felnőttünk. A Józsit, Imrét, Lacit, Karcsit, Jancsit, Atit, Gyuszit.
Jelenti az utcát, a másik utcát, az összes utcát, ahol végig menve előre köszöntünk a felnőtteknek és a nálunk idősebb gyerekeknek, akik visszaköszöntek.
Jelenti az ISKOLÁT, azokkal a nagyszerű tanítókkal, tanárokkal, akik második szüleink voltak és tiszteletre neveltek bennünket, a többi ember megbecsülésére.
Jelenti papjainkat, akiket az egész falu szeretett. Jelenti lelkiismeretes orvosainkat, gyógyszerészeinket. Jelenti a Gépállomáson dolgozó munkást, a Tsz-ben dolgozó szorgalmas embert.
Jelenti azt a kislányt - aki ma nagymama - és nem is tudta, hogy ott abban az osztályteremben érte dobog egy kisgyerek szíve.
Jelenti a kiliti tájakat, a Csőrit, a Békás-tót, a Huszár tanyát, Papkutát, a régi repteret, Csárda-rétet, Széki-rétet és mindent, de mindent, ami ezen a” Szent” földön van, kedves városunk, Siófok, déli részén.
Dudás Károly