Kilitiről szeretettel 9.

A Balatonkiliti Jószó híd legendája

Az 1848. március 15-én kitört forradalom híre futótűzként terjedt el az országban. Kiliti lakói is nagy lelkesedéssel fogadták a forradalmi eseményeket. Egykori feljegyzés szerint Kiliti népe 1848. márciusában több napon keresztül éjjel-nappal vigadott, nótaszó, zeneszó hallatszott mindenünnen. Népes csapatok járták az utcákat, és hangos szóval éltették a szabadságot.

József napkor a béresek az előző napi ünneplések miatt másnaposan mentek dolgozni a földekre. A Békás-tó közeli Feketevíz két partján szorgoskodó emberek délben egy rövid időre megpihentek, hogy elfogyasszák ebédjüket, amikor a távolból – Fok felől – tompa, ám egyre erősödő dübörgést hallottak. Először arra gondoltak, hogy az ég harangja kondult meg, akárcsak az azt megelőző napon, és egyre csak az eget kémlelték, de nem láttak cikázó villámokat a márciusi égbolton. A hang egyre közelebb ért, és már kivehetővé vált, hogy az bizony lovak patájának dobogása.

- Bizonyára a császár lovasai - vélték többen is, de az egyik öreg béres másként gondolta:

- A német dragonyos lova másfajta muzsikát játszik, ilyen ütemet, ezt a könnyed, fülnek kellemes dallamot csak a mi lovaink hallatják, kiváltképp, ha magyar gyerek üli meg azt a paripát!

A Granárium felől aztán hamarosan látható is volt a három jövevény, és egyre jobban kirajzolódott a színes dolmány, a magyar csákó. Odarúgtattak a parasztokhoz, akik felállva, süvegüket leemelve üdvözölték az érkezőket. Ők mindhárman leugrottak a nyeregből, és barátságosan üdvözölték a helybelieket, majd néhány szóval elmesélték, hogy mik mennek most végbe Pesten. Forradalom van, megunva a Habsburg igát összefogott a magyar, szembeszáll a zsarnokkal.

- Szabadok leszünk emberek! – mondta sugárzó arccal, megemelve az addig a vállán tartott nemzeti színű zászlót a hajdú, és ezekkel a szavakkal folytatta: - Van itt még valami nagyon fontos hír, amit most viszünk a szélrózsa minden irányába. Emberek! Mostantól megszűnt a robot, a kegyes uraságnak nem kell dolgoznotok! 

A béresek első hallásra nem értették meg a jó hírt, ezért a hajdú megismételte, és az emberek csak most fogták fel, hogy mit jelent a számukra a magyar szabadság.

- Isten áldja meg kegyelmeteket, vitéz urak, ezért a nekünk tetsző újságért! – kiáltották a Kaposvár felé elporzó „bandérium” után. A parasztok továbbra sem tudtak mit kezdeni a hihetetlennek tűnő hírrel, nehezen értették meg, hogy valami nagy, történelmi dolog történt a „magyarok országában”, amitől ezután őket is emberszámba veszik. A béresgazda, amikor meghallotta, hogy mi történt a Feketevíz Békás-tóhoz közeli hídjánál, örömtől ujjongva mondta:

- Sok mindent hallottam már életem során a hatalom embereitől, de jót csak keveset. Akárhogyan is nézem, amit ma hallottam, ez nekem nagyon tetszik, mert ez egy nagyon jó szó.

A Feketevíznek azt a hídját elkeresztelték nyomban JÓSZÓ hídnak, amely 1848. márciusától ezt a becses nevet viseli, emlékeztetve az utókort a nagy márciusra.

( A Kiliti Általános Iskola egykori magyar-történelem szakos tanára, Szirovatka Károly nyomán írta Dudás Károly)

...folytatása következik...