Macskaszív

A macskák leginkább május elején születnek. Kérdezzük csak meg kiscicánkat, és ő készségesen felel, valahogy így:
- Hogy nevezik a születésed hónapját? – ha van kedve, azonnal, ha akkor nincs, akkor később ezt válaszolja:
- Miájú. A kacskaringós „s”-t már csak oda kell képzelnünk a végére, és – ha állattani ismereteinkből nem is – ebből megtudhatjuk, hogy bizony a szerelem hónapjában született házi kedvencünk.

 Kislányom- Dóri - féltve őriz egy naplót, ami egyben egy kimutatás is szeretett kutyáiról és cicáiról. A naplót 16 éve, 7 éves korától írja, és pontosan feljegyezte, a lassan sárguló lapokra kis négylábú barátai adatait - nevüket, születésük körülményeit – és sok-sok emléket, érdekességet, amelyek ezekhez a csodálatos társakhoz fűződnek. A minap – ebből a nem mindennapi naplóból – felidéztünk egy nem mindennapi eseményt, ami 1998. május másodikán – anyák napján - történt. Ezen a ragyogóan szép napon a család – autóval – kirándulni ment. Indulás előtt – az akkor tízéves kislányom – még egyszer megsimogatta Tigi mamit, a vemhes cicát, megnézte, hogy edénykéjében van e víz, és a gyereklányok bölcsességével megállapította:
- Meglátjátok, mire hazaérünk, megszületnek Tigi mami cicái.
- Miből állapítottad meg, - kérdezte feleségem.
- Hát abból, hogy eléggé lóg a hasa, és kissé bágyadtabb is, mint szokott. – Mi összenéztünk és elismerően bólogattunk lányunk megállapításaira.
- Ha így van, akkor, okvetlen csukjuk be az ablakokat, nehogy bemenjen a lakásba, - mondtam és közben már indítottam is az öreg autót, majd hamarosan a Balaton partján etettük és fényképeztük a hattyúkat. Pici lányom egy ideig nem tudott betelni a hosszúnyakú, elegáns madarakkal, majd odasomfordált hozzám és megkérdezte:
- Apa, miért mondtad, hogy csukjuk be az ablakokat a Tigi mama előtt, eddig mindig bemehetett, és pont most, amikor kiscicái lesznek, nem mehet be?
- Pontosan ezért. Elmesélek egy régi történetet, amely gyerekkorom egyik meghatározó emléke. Gyertek ide mellém, mutattam a part szinte paddá magasodó szegélyére és fellapoztam magamban gyerekkorom – általam alkotott, de még le nem írt – könyvét. A lapok szaporán pörögtek és egyszer csak ott volt lelki szemeim előtt 1963 májusa. A naptár éppen az első napok valamelyikét mutatta. Lányom, - a mai napig – nagyon szereti, ha mesélek neki, akkor is alig várta, hogy feltáruljon a múltnak az a kis szelete, ezért kicsit sürgetett is:
- Mesélj apa! - én pedig visszaszálltam – kis hallgatóságommal a hatvanas évek elejének gyönyörű májusába, oda, ahová már csak az emlékeimbe juthatok el, a nagyapámék kis parasztházába. A ragyogó napsütésben, a Szentiványi almafa alatt, egy - a nagyapánk által nekünk kirakott kis asztalkán rongybabákat készítettünk unokahúgommal – Mártával – majd ugróiskolát rajzoltunk a földre, ugráltunk egy keveset, aztán félbehagytuk, mert a vemhes macskánk odajött hozzánk, és inkább vele foglalkoztunk.
- Gyerekek, ne vegyétek ölbe, ilyenkor már nem tesz jót neki, hamarosan megszül az a szegény jószág, - figyelmeztetett bennünket nagyanyánk. – Mi szófogadó gyerekek voltunk, és a cicust, ettől kezdve csak simogattuk. Azon a napon is elérkezett az este, de ez egy kicsit eltért a megszokottól. Mama elkezdte vetni az ágyakat. Mártáé maradt a legvégére. Leemelte az ágyterítőt, összehajtotta, és a megszokott mozdulattal felhajtotta dunyhát, de azonnal távolabb lépett az ágytól, és mivel bátor asszony volt, ezért nem sikoltott.
- Mi történt apa? – türelmetlenkedett kislányom.
- Olyan dolog történt, amilyent még nem láttam életemben. Az ágyban ott feküdt az öreg macska és ott csüngött a hasán egy szakajtókosárra való kiscica. Önfeledten szoptak a kis drágák, az anyjuk pedig azt se tudta, hogyan igazgassa magát, hogy láthassuk összes újszülöttjét. Nagyapánk csak mosolygott bajusza alatt, és nem állhatta meg, hogy ne tréfálkozzon:
- Na, kis unokám,- fordult Mártához, - úgy látom, helyet kellene cserélned a macskával. Ő elfoglalta a te helyedet, neked már csak az övé maradt. – Azon az estén nagyon későn aludtunk el. Az öreg Culi kikerült a saját helyére – picinyeivel – unokahúgom új ágyneműt kapott. Másnap feltette mamának azt a kérdést, amely egész éjjel – talán még álmában is – foglalkoztatta:
- Vajon miért az én ágyamat választotta Culi? – nagyanyánk valami hasonló választ adott:
- Azért, mert téged szeret a legjobban. Ezzel is a ragaszkodását, szeretetét fejezte ki. Az állatok, mivel nem tudnak beszélni, ezért más módot választanak, hogy tudassák érzéseiket.
Kedves kis pesti unokahúgom, ezen a napon szinte együtt szálldosott az virágoskertben röpködő lepkékkel, na és velem, mert az ő öröme, az enyém is volt.
- Apa ez valóban megtörtént, nem csak jó napot akartál nekünk szerezni?- kérdezte lányom.
- Valóban jó napot akartam szerezni nektek, ezért jöttünk el kirándulni, és azzal is jót akartam, hogy elmondtam ezt a valóban megtörtént esetet. Van ilyen, a macska, sok esetben – ha teheti – kedves gazdájának a ruháján, bármilyen más holmiján, vagy éppen az ágyában hozza világra kis „csemetéit”. Ezért is mondtam, hogy csukjátok be az ablakokat, - válaszoltam. Ezen a napon még benéztünk a majálisra, kicsit sétálgattunk a mólón, és késő délután gurult velünk haza öreg, de megkímélt autónk. Az udvarra belépve kislányom azonnal elkezdte szólítgatni Tigi mamit, de a mi öreg macskánk nem jött elő.
- Bizonyára felment a padlásra, lehet, hogy már meg is születtek a kiscicák, - jegyezte meg lányunk, - de már fent is volt a lépcső tetején és átkutatott minden kis helyet, de nem találta kedvencét. Az esti tv nézés ezen az estén elmaradt. A kirándulás annyira lestrapálta a családot, hogy mindenkit vonzott a jó puha ágy. Dóri is korán bement szobájába, lefekvéshez készülődött, és egyszer csak kirohant és bedörömbölt hozzánk:
- Gyertek gyorsan, ilyent még nem láttatok! Azaz – te már láttál ilyent apa – mondta izgatottan.
Tigi mami ott feküdt Dóri lányunk ágyában, azt se tudta, hogyan helyezkedjen, hogy azokat a kis pinduri cicákat bemutassa, amelyek ott csüngtek a hasán.
- Hát nem csuktátok be az ablakokat? – kérdeztem, de nem szemrehányóan, hanem inkább megértéssel, és az élet keletkezésének gyönyörű látványától elérzékenyülve.
- Becsuktam az összeset, legalábbis azt hiszem,- felelte Dóri.

Soha nem tudtuk meg, hogyan tudott bejutni szeretett cicánk kis gazdijának szobájába, de azt mindannyin tudjuk, hogy miért az ő ágyát választotta. Az állatok megérzik, hogy ki szereti őket őszintén, és ezt a szeretetet saját „nyelvükön” igyekeznek viszonozni.

Dudás Károly