Magyar szó a tajgában 11/1 fejezet

11.Odakint üvölt a tél

Másnap soha nem hallott zúgás, búgás és süvítés vetette ki ágyaikból őket. Őrjöngve érkezett meg az agresszív tél, és azon nyomban odavágott a környező erdőnek, tolta a havat a repülő oldalának, akkora torlaszt képezve, hogy teljesen betakarta a gép szélirány felőli oldalát.

- Erre jól ráfáztunk! – reagált Fred a kialakult helyzetre. – Teljesen betemetett bennünket a hó!

- Ennek inkább örülni kellene! – vélte Bill. – A repülőoldalát betakaró hó nagyon is hatásos. Megvédi szállónkat a széltől, hidegtől. Ha ez megfagy, szabályos erődítményt képez. Most lehetünk hálásak a közvetlen a gép mellé emelt palánkunkért. Ha arrébb építjük, akkor most a repülő falát nem tudná leszigetelni ez a fehér, megdermedt csapadék. Az eszkimók jégkunyhója is ezen alapszik.

- Rabok vagyunk, de a hó, amely rabságra ítélt bennünket, egyben gondoskodik is rólunk! – szögezte le Tom.

A következő napok így teltek, beszorulva a lakosztályukba, csak pihentek, feküdtek ágyaikon, mindenféle semleges témáról beszélgettek. Jó úton haladtak a fizikai és szellemi tespedtség felé. Sarah, aki a lelkén viselte a kis csapat fizikai és mentális állapotát, megelégelte a céltalan semmittevést. Orvosként előre látta a következményt. Eltunyulnak, eltompul az agyuk, és ha hirtelen meg kell oldani egy nehezebb feladatot, elvesznek.

- Gyerekeim! Mától az általam összeállított napirend szerint fogjuk élni az életünket. Célirányos feladatokat szabok meg az egészségünk megőrzése érdekében, és unaloműzőnek is jó lesz. Van ellenvetése valakinek? - kérdezte egyik reggel olyan határozottan, hogy a srácok csak egyöntetűen tudtak felelni:

- Nincs.

- Erre számítottam. Tehát, napi két alkalommal testnevelési foglalkozást tartunk, természetesen figyelembe véve a rendelkezésünkre álló helyet és eszközöket.

- Ezt a Magyar Királyi Honvédségnél csuklógyakorlatoknak nevezik - szólt közbe Jóska.

- Igen, sportkörökben pedig gimnasztikának – felelte Sarah. – A mozgás a lényeg. Lehet fekvőtámaszokat, helyben futást, felüléseket, törzshajlításokat és egyéb gyakorlatokat végezni.

- Súlyzógyakorlatokat is javasolnék! – gyarapította az eszköztárat Jóska.

- Nincs is súlyzónk! – replikázott Bill.

- Ha nincs, majd lesz! Holnapra a fáskamrában lévő anyagokból elkészítem – vágott vissza Jóska.

- Nagyszerű! De ez még nem minden. Szellemileg is szinten kell maradnunk. Vannak ötleteitek?

- Majdnem elfelejtettem, találtam a repülőroncsban egy csomag kártyát, egy feladatnak ez is megfelel! – tette az asztalra a paklit Tom.

-  Jé, az én magyar kártyám! – kiáltott fel Jóska. - Hol volt?

- Az egyik konténer mögött. A zuhanáskor eshetett oda. Még szerencse, hogy be van csomagolva és nem tudott szétszóródni.

- Az bizony! Nagy szerencse - ujjongott a magyar fiú.

- Készítenék egy sakktáblát - ajánlotta fel Fred.

- Miből lesznek a figurák? – tudakolta Bill.

- A tábla is és a figurák is keménypapírból. Kirajzolom a kockákat, a fehérek már gyárilag készen vannak, a sötéteket meg besatírozom. A figurák pedig kör vagy négyzet alakú lapocskák lesznek, amelyekre ráírjuk a nevük kezdőbetűit.  A célnak megfelelnek.

- Játékok is kellenek, ezen kívül pedig javasolnám, hogy minden nap beszélgessünk országainkról! Meséljünk azok múltjáról, jelenéről, ismerjük meg egymás népszokásait! Ezzel nem csak az időt múlatjuk, hanem hasznos ismeretekhez is jutunk.

A doktornő célba talált elképzeléseivel, a férfinép azonnal belátta, hogy igaza van. Mozogni kell, és lekötni a gondolataikat is, mielőtt a bezártság klausztrofóbiát okozna. Jóska magyaros észjárásával tréfásan el is nevezte a foglalkozásokat: agyba-főbe mozgásnak. Annyit sikerült elérni a dokinál, hogy az aznapi menetrendben még ne szerepeltessék a feladatokat, arra hivatkozva, hogy előbb néhány eszközt el kell készíteni.

Másnap reggeli tornával kezdtek, először kártyáztak, majd kipróbálták a sakkot. Valamennyi időt kitöltött a közös ebédfőzés, utána laza beszélgetés következett. Fred, a Kubából származó srác szűkebb hazája, majd a spanyol nép dalait énekelgette, amit társai csodálattal hallgattak.

-Ezzel meg is kezdtük a hazáink történelméről szóló foglalkozásokat - örvendezett Sarah. – A dalok és az irodalmi alkotások képet adnak népeinkről. A szövegük, dallamuk, ritmusuk.

Fred pedig dalolt, szépen zengő baritonjával elkápráztatta hallgatóságát. Egyesével követték Fred példáját, és sorban következtek a népek dalai: pattogó ír, érzelmes lengyel, szívszorító indián és keserédes magyar.

Odakint bömbölt a vihar, és nem csak a csonttá fagyott hó, hanem a megdermedt levegő is csikorgott az ítéletidőben. A falakon belül dohogott a kályha, és a ficánkoló lángok fénye visszatükröződött a mögé helyezett alumínium lap fényes oldalán. Így teltek a hó fogságában a napok, és egyik hét is a másik után. Észak rendíthetetlenül támadott. A gép, és az eléje tornyosuló jéggé vált hó biztonságot jelentett a hajótörötteknek. Élték az életüket, ahogy tehették, szigorúan a Sarah által kialakított napirend szerint. A napi mozgás, és szellemi lekötöttség átsegítette őket a hosszú, sötét, éjszakákba olvadó nappalokon.

Fred sokáig bánkódott szélkerekének csődje miatt, egyfolytában azon törte a fejét, hogyan javíthatná meg”erőművét”, de rá kellett jönnie, hogy a nagy hideg és a viharos szél alkalmatlanná tette a működésre.

-Valahogy helyre kell állítanom a szakmai becsületemet – morfondírozott. – Meg van! Már tudom, hogyan lehet nagyobb fényt teremteni a helyiségben, mint amit a petróleumlámpa produkál!

Az ötletet a kályha mögé helyezett, hőfokozó alumínium lap adta, amely nem csak a meleget, hanem a kályhából kiáramló fényt is növelte. Félrevonult a repülő végébe, fogta az egyik petróleumlámpát, egy lapot mögé rakott, és a tükörfényes felület reflektorként ontotta a fényt, oda, ahová irányították. Amikor elkészült a nagy művel, odavitte a „tükröt” és az égő lámpát az asztalnál ülő társaihoz, és bemutatta nekik felfedezését.

- Ez az én ajándékom a szélkerekem helyett! – mondta örömmel.

- Hm! Ennek a fényénél akár olvasni is lehetne! – szólt elismerően Bill.

- Ha lenne mit! – sóhajtott fel Sarah.

- Olvasnivaló nincs nálunk, de papír és ceruza akad, rajzolni lehet. Azt mondták a falumban, hogy szépen rajzolok, ha megengeditek, papírra vetnék néhány gondolatot. Ebben a fényárban már könnyedén lehet - lelkesedett Jóska. – Fred, gratulálok a munkádhoz, és köszönjük ezt a nagyszerű ajándékot!

Ez a nap ünneppé változott, mindenki Fredet köszöntgette, mindenki érezte, hogy mekkora kincset adott a kezükbe az előző munkájával felsült „fényvadász”. Sarah és Bill már hallottak a világítás ekként való alkalmazásáról, tábori körülmények között sok helyen operáltak is a petróleumlámpa fényének tükrökkel történő erősítésével, mégsem jutott egyiküknek sem eszébe. Fred pedig ismét felfedezte, ami már sok ember előtt ismert volt.

És lőn világosság! Legyőzték a hosszú, sötét időszakot, már kevésbé zavarta őket, hogy a nap nagyobb részében éjszaka van. De már nem uralkodik! Legalábbis szerény hajlékukban már nem. A sötétséget legyőzték, a hideg sem tudott kifogni rajtuk, mert a csontig hatoló vad fagyok és szelek támadásaival szemben védte őket a téliesített hajlék. Hálóhelyiségüket a szükség kisebbre vetette velük. Még jóval korábban fából leválasztottak egy szobának elegendő helyiséget, amelyet a lelőtt állatok bőrével szigeteltek. Ebbe a szobába kerültek az ágyak, egy asztal székekkel és természetesen a kályha. Sarah fekhelye a kályha egyik oldalára, a fiúké a másikra. Pokrócból készített spanyolfal választotta el egymástól a két hálóhelyet úgy, hogy a kályha melegének áramlását ne akadályozza.

Az öt erdőbe szakadt ember mindent megtett annak érdekében, hogy aránylag könnyen vészeljék át a „nem szeretem” napokat. Amilyen nehezen indultak be a Sarah által javasolt mesedélutánok, a későbbiekben annál nagyobb sikert arattak. Beszélgettek mindenről. Néha csak úgy, általánosságban, sok esetben célirányosan, és egyre többször esett szó a hazáról. Arról is, amelyiknek állampolgárai, és arról is, ahonnan jöttek, ahonnan származtak.

Amikor egyikük beszélt hazája történelméről, a másik négy érdeklődéssel hallgatta. Megismerték a spanyol birodalom történetét, a lengyel szabadságharcok sorát, az ír nép évszázados szenvedéseit és harcát a hódítókkal, az indiánok dicső múltját és keserű jelenét. Jóska a magyar történelmet bemutató elbeszélését rajzaival igyekezett szemléletesebbé tenni. Lerajzolta a régmúltat, eleinket, történelmünket egészen a csodaszarvas követésétől a 20-ik századig. Mindig a soron lévő témáról készült tetszetős skicceket tette hallgatósága elé. Bemutatta a hunokat és a honfoglalást, lerajzolta a jurtát, a korabeli népviseletbe öltözött Attilát, Árpád fejedelmet, későbbi királyainkat. Sok rajzot készített, melyeket naponta lapozgattak érdeklődő társai, akik a magyar nemzettel kapcsolatban több kérdést is feltettek. Érdekelte őket, hogy kik a rokonaink, beszélnek-e magyar nyelven más népek is? Jóska pedig ilyenkor mesélt:

- A mi népünk valahonnan Ázsiából származik. Úgy tudom, hogy amikor őseim elkezdtek vándorolni nyugati irányba, és különböző területeket érintve egyszer csak eljutottak Európába, nem az egész népesség tartott velük, hanem egy részük keletnek vagy délre vándorolt. Lehetnek rokonaink Ázsia több részén, akár még Szibériában is, de az is elképzelhető, hogy más népekbe asszimilálódtak vagy kihaltak.

Dudás Károly

Folytatása következik...