Magyar szó a tajgában 13/2 fejezet

A hazavezető út sokkal rövidebbnek tűnt. A szánkó a nagytestű ürüvel könnyen siklott a fagyos havon. Hamarosan feltűnt a „repülőgépszálló”, alig félóra, és hazaértek.

Sarah vette észre a távolban felbukkanó öt alakot. Először arra gondolt, hogy idegenek, a távcsővel azonban felismerte két társukat.

- Ki lehet velük a másik három ember?- kérdezte Billéket, természetesen választ nem várva a feltett kérdésre.

- Azt nem tudom, hogy kik ezek az emberek, de egy biztos, rajtunk kívül mások is élnek a környéken! - állapította meg Fred.

- Mi van, ha rosszban sántikálnak? – aggódott Sarah.

- Minden rendben lesz, ha odafigyelünk mindenre - felelte Fred, és pisztolyát könnyen elérhető helyre rejtette a ruhájába. Hasonlóan cselekedett Bill és Sarah is. Lehet, hogy jó emberek, de az ördög nem alszik!

Tom, Jóska és a három idegen megérkeztek a szálláshoz. Miután biztonságba helyezték az ajándékba kapott birkát az elébük sietők nevében Bill behívta a vendégeket a repülőbe.

-Bemutatom újdonsült barátainkat - mondta Tom, és gyorsan hozzátette: - a magyarok rokonai.

Az ismerkedés, akárcsak a faluban, itt is huzamosabb időt vett igénybe. Sarah elképedve nézte a három férfit, akik a megszólalásig hasonlítanak a Jóska rajzain lévő ősmagyarokhoz. Önkéntelenül odapillantott az asztalon heverő grafikákra, amelyek közül a legfelső egy jurtát és előtte álló két férfit ábrázolt hasonló ruhában, mint a jövevények. A falu előjárója is ránézett a rajzra, és mondott valamit az asztalnál vele együtt ülő társainak. Ők is ránéztek a lapra, majd egymásra. A kis öreg a papírra mutatott, majd saját magára és a társaira, nyilvánvalóan azt akarta megtudni, őket ábrázolja-e a rajz. Jóska értette a kérdést, és fejét rázva felelte, saját magára mutatva:

- Magyar!

- Madjar? – kérdezte az öreg.

Jóska bólogatott:

- Aha, madjar.

A vendégek kézmozdulataikkal adták tudtukra, hogy szeretnék megnézni a rajzokat.

-Madjar! – ismételgették, tanulmányozva a képeken lévő embereket és tárgyakat.

Jóska valamennyi rajzát ajándékba adta új barátaiknak, akik nagy örömmel rejtették a vállukon átvetett tarisznyába.

Ebédre is marasztalták újdonsült ismerőseiket. Az asztalra hal került rizzsel, amelyet néhány szem aszalt áfonya követett. A legvégén teát ittak, ami után a vendégek elmenni készülődtek. Feltűnt, hogy gyakran rápillantottak az asztalra helyezett sótartóra és cukortartóra. A nézésükben volt valami sóvárgás, egy nehezen titkolható vágy a két termék után. Sarah észrevette, intett Frednek, és a raktárból behoztak 10 kilónyi sót, némi lisztet és cukrot, amit átadtak a hálálkodó távozóknak, akik a súlyos terhet csak a kölcsönkapott szánkóval tudták hazaszállítani.

-.-

Jóska nehezen tudott napirendre térni az elmúlt napok eseményei fölött. Sokként érte a megéltek sorozata: a táncoló, betanított medve, a szarvas viselkedése, amely önkéntelenül is felidézte a Csodaszarvas legendáját,  aztán a kísérteties hasonlóság az ősi magyarok, valamint az erdei tisztáson talált emberek kinézete, öltözéke és jurtái között. Egyik pillanatban úgy érezte, mintha a mondák világába csöppent volna, a másikban, mint aki megtalálta a magyar nép annakidején másik irányba indult testvéreit.

-Lehet, hogy nyolc törzse volt a magyarságnak? Vagy talán még több, akik keletnek indultak, netalántán helyben maradtak? – zakatoltak agyában a megválaszolhatatlan kérdések. –Ezt a rejtélyt tudósainknak sem sikerült megfejteni, nem jutottak eredményre nagy utazóink se, akik hiába keresték vélt vagy valós testvéreinket. Létezhet-e, hogy most egyszeriben itt vannak, meg vannak, és egy egyszerű falusi gyerek bukkant rájuk? Ez csak álom lehet!  Egy csodálatos álom, amely, ha egyszer véget is ér, de legalább varázsolja hosszúra a mindenható! – fohászkodott a magyar fiú.

Másnap reggel odaállt Tom, aki kiolvasta szeméből a szándékát, és mielőtt elhangozhatott volna a kérdés, megadta a választ:

- Valóban találkoztunk azokkal az emberekkel! Voltunk a falujukban, és azóta engem is egyfolytában foglalkoztat a dolog. Teljes szívemből megértelek, és ahhoz, hogy tisztán lássunk, a végére kell járnunk mindennek.

- Mi lehet ez az egész? – kérdezte most már az asztalnál ülve a többieket is a zaklatott magyar fiú.

- Gondolkodtam én is – kapcsolódott a beszélgetésbe Fred, – és több elméletem is van.

- Halljuk! – sürgette Sarah.

- Kezdjük a meseszerűvel, azzal, amelyet Jóska hallani szeretne. A magyar törzsek közül nem mindegyik tartott Európa felé, hanem volt, vagy voltak olyanok, amelyek másik irányt választottak, vagy a sztyeppén, esetleg a tajgában telepedtek le.

- Ugye, szerinted is ez a legvalószínűbb! – ujjongott Jóska.

- Ez az egyik feltételezésem. A másik, ami szerintem inkább valószínű, hogy a sztyeppén és környéken élő népek kapcsolatban álltak egymással. Hasonlóak voltak a szokásaik, az öltözetük, és hasonló alkalmatosságokban laktak. Ma is több nép él Ázsiában, amelyeknek hasonló a ruházatuk, de még a jurtáik is.

- Ez is azt bizonyítja, hogy a magyar törzsekből váltak le! –próbálta megerősíteni Jóska a neki tetsző elméletet.

- Lehet - felelte Fred, - de nagyobb a valószínűsége hogy találkoztunk egy másik nép néhány tagjával, de mivel nem tudtunk velük beszélni, nem tudhatjuk, hogy kik is ők valójában.

- Azért ez nem teljesen így van!- szólt közbe Tom. – Voltak a faluban emberek, akikről egyértelműen tudjuk, hogy mongolok. A másikakról, akik kazakoknak mondják magukat, nem tudunk semmit.

- Akkor nézzünk körül egy kicsit a világban! - vette át a szót Sarah, és levett az asztal melletti polcról egy térképet. Kinyitotta azon az oldalon, amely Szibériát ábrázolta, leterítette a katonák elé. – Eddig annyit állapítottunk meg, hogy valahol Szibériában vagyunk. Az eddigi ismereteinkből arra következtetek, hogy nem az északi részén, de talán még nem is a közepén, hanem az időjárási viszonyokból, a növény és állatvilágból következtetve, valahol délebbre. A repülővel megtett út nagyságából ítélve, körülbelül itt lehetünk – mutatott rá egy helyre, amely Oroszország déli része, esetleg Mongólia vagy Kína területe.

- Vagy pedig – kiáltott fel Bill, – olvassátok el, mi van ide írva! – és rátette a mutatóujját egy elnevezésre, de hangosan betűzte is a Mongóliától nyugatra, Oroszországtól délre eső terület elnevezését: Kazakisztán. Tehát van egy ilyen ország, és most, hogy erre rájöttünk, közelebb kerültünk a rejtély megoldásához. Egyre erősebb a meggyőződésem, hogy ezek a népek együtt élhettek a magyarokkal a nagy pusztában, de mivel ők maradtak is ezen a részen, és továbbra is hasonló életmódot folytattak, ezért az öltözetük és szokásaik keveset változhattak.

Bill fejtegetésével egyetértettek, egyedül Jóskát bántotta, hogy ki kellett lépnie a lelkében szépen felépített mesevilágból. Az elkövetkező napokban az ismét hidegre fordult időjárás miatt a szállásuk biztonságos falai közé kényszerültek. Megjavították megviselt hótaposóikat, készítettek az elajándékozott szán helyett egy újabbat. A vaddisznóbőrből bakancsaikra külső védőburkot gyártottak, és közben beszélgettek, meséltek magukról. Várták az idő nehezen elérkező jobbra fordulását. Nézegették a kis ablakokon át a vadul kavargó hóvihart, ami időnként csöndesebbre váltott, de csak azért, hogy utána még jobban recsegjen, ropogjon a csonttá fagyott világ. A vihar elültével a repülő foglyai kimerészkedtek fűtött menedékükből. Elsőként Bill lépett ki az előtér ajtaján, körülnézett és villámgyorsan visszatolatott.

- Ilyen hideget még nem éreztem! - mondta a meghökkent többieknek már a kályha mellett. Sajnálták, hogy nincs hőmérőjük, így csak találgatni tudták melyik számnál állna meg a higanyszál. Napokkal később ismét előbukkant a tűzgömb, amelyről már tudták, hogy ebben az évszakban hiába ragyog fényesen, a hője nem érkezik le a földre.

- Kimegyünk? – kérdezte Fred szabadba vágyakozó társait.

- Most már talán nincs annyira hideg! – bizakodott Bill.

- Nagyon öltözzetek be! – kérte őket a doktornő, és még néhány jó tanáccsal engedte útjára a fiúkat. Sokáig nézett utánuk, majd amikor már szem elől tévesztette őket nekilátott a lakás takarításának.

- Nézzük át a mocsár területét, olyan érzésem van, hogy a mi szarvasunk valahol ott húzta meg magát! – javasolta Tom.

- Szerintem inkább az erdőben! Ott több védelmet talál - vélte Bill.

- Amikor átmentünk Jóskával a mocsáron több helyen találtunk szilárd talajú tisztásokat bokrokkal, fákkal. Ezek kitűnő búvóhelyek. Gyakran járhat erre.

- Miből gondolod?

- A sok szarvaspata-nyomból, amit láttunk.

- Igazad lehet! – engedett Bill. – Menjünk a mocsárba!

És a négy „vadász” megkezdte a befagyott ingovány átvizsgálását a kámforrá vált szarvas után. Már több órája kutattak a nád, sás és a bokrok között, az agancsosnak azonban nyomát se látták, mígnem Fred felkiáltott:

- Idenézzetek, itt járt ez a becses állat!

És valóban a fagyos havon is jól látszott a szarvas patáinak lenyomata. Követték azokat, először keresztben, majd hosszában haladtak a járhatóvá változott süppedéken, de semmit nem találtak.

- Ne adjuk fel! – igyekezett Jóska rábírni társait, akiknek pedig ugyancsak elment a kedve a „csodaszarvas” üldözésétől. A többség akarata győzött, és elindultak hazafelé. Alig pár száz méter lehetett vissza a mocsárból, amikor Bill valamit észrevett az egyik tisztás bokrai között. Óvatosan közelítették meg a helyet. Ott állt előttük egy, a repülőjükről leesett fémkonténer, viszonylag jó, lezárt állapotban.

- Mi lehet benne? – kérdezte Fred.

- Nyissuk ki és megtudjuk! – felelte Jóska, és már tolta is csőre karabélyát.

- Azért ne olyan hevesen! – fordította el a puskacsövét Tom. –Mi van akkor, ha robbanó vagy gyúlékony anyag van benne?

- Másként pedig nem tudjuk kinyitni.

- Rendben van, kilőjük a zárat, de a lövés irányát úgy kell megválasztani, hogy ne menjen be a ládába a golyó.

Jóska alulról célozta meg a zárat úgy, hogy a lövedék csak a konténer kis részén haladt át. A szerkezet szétesett, az ajtaja pedig engedett a feszítésnek, szabaddá vált a belsejébe vezető út.

- Ami szemszájnak ingere! – kiáltott fel Tom.

Volt ott minden, amire a hajótöröttek vágynak, főleg élelmiszer. Cukor, liszt, rizs jó néhány zsákkal, sok-sok készétel és húskonzerv, valamint befőttek. Nem sokáig nézegették a talált kincseket, amennyit csak tudtak felpakoltak a két szánkóra, és hazaindultak. Kétszer is fordultak, és még így is maradt néhány zsák a nagy fémdobozban. A második fuvar szállítása már sötétben történt. Sarah lelkesen világított a petróleumlámpával a fiúknak.

- Ez a nagymennyiségű élelem hónapokra is elegendő – jegyezte meg elégedetten a doktornő.

- Olyan sokáig itt akarsz maradni? – incselkedett Fred.

- Dehogy akarok! Mégis megnyugvás, ha tele a spájz - vágott vissza Sarah.

- Vajon az én elveszett ládám előkerül e még? – sóhajtozott Tom.

- Milyen ládád veszett el? – érdeklődött Bill.

- Egy hosszúkás láda, amiben a cserebere fegyvereimet tartottam. A repülőn a most megtalált konténer tetején volt. Azzal együtt eshetett ki a gépből.

- Milyen fegyverek voltak benne? – kérdezősködött Fred.

- Három darab orosz fél - automatapuska, távcsővel, valamint két német villámgéppuska és nagyon sok lőszer, és egy katonai távcső.

- Más nem?

- Egy nagyobb méretű, bakancsra húzható halinacsizma, és egy német őrbunda. Minden egyes darabnak nagy hasznát vennénk.

- Miért engedted elveszni? – tréfálkozott Bill.

Dudás Károly

Folytatása következik...