Magyar szó a tajgában 13/5. rész

Az elmúlt nap érdekes eseményeitől fellelkesült kis csapat jéghideg lakásba ért haza. Fred indult gyújtósért, ami a kamrában volt előkészítve. Berakta a kályhába a fát, és egy kevéske petróleumot csurgatott rá. Egykettőre lobogott a tűz, és jó negyedóra múlva már a bundájukat és az új nemezcsizmájukat is levethették. Visszatért a régi élet a repülőgép falai közé. Anélkül is rájöttek, hogy ebédidő van, hogy nem néztek órájukra. Jelzett az emberi szervezet.

-Önként jelentkezőt kérek, aki elkészíti az ebédet! – bíztatta Sarah a férfiakat. – Nem látom, hogy nagyon tolongnátok! – csipkedte őket. – Akkor én most adom a parancsokat, ti pedig ételt teremtetek az asztalra! Tom irány a kamra, ott látsz egy dobozt, hozd be, kérlek! – Tom egy perc alatt megfordult a kamrából. – Fred, vegyél elő tányérokat, Bill, te pedig késeket és kanalakat, Jóska te pedig tedd rá a kályhára, fogj egy fakanalat,  és néha keverd meg, hogy meg ne égjen! – Így lett megmelegítve a Sarah által két nappal korábban készített sült hús, rizzsel.

Unalmas, otthonülős napok követték egymást. Lassacskán elérkezett március. A világ kellemesebb felén már éled a természet, van, ahol zöldell a fű, itt-ott pedig már a hóvirág is elnyílott. Ez a március úgy látszik teljesen behódolt a télnek, vagy csak szemérmetlenül csalja gazdáját, a tavaszt.

- Lassan klausztrofóbiám lesz! – nézett ki szörnyülködve Bill a picinyke ablakon, amelyen keresztül kapcsolatot remélt a külvilággal. – Ha hamarosan nem tudok kijutni a szabadba, megüt a guta!

- Én ezen már túl vagyok! – fejelte meg Tom, mindenkit megnevettetve beszólásával.

- Semmi baj srácok! Én még bírom cérnával, maximum két-három napig, aztán mellétek fekszek a bolondokházába! – szomorította el társait Fred.

- Miért, még nem ott vagyunk? – kérdezett közbe Jóska, amivel egetverő hahotát váltott ki.

Sarah egy darabig mosolyogva hallgatta a jó pofizást, aztán térült-fordult, és egy viszkis üveget tett az asztalra:

- Kedves betegeim! A helyrepofozó injekciót technikai nehézségek miatt szájon át kérem bevenni! – Mindenkinek töltött egy kis adagot, és ő is megfogott egy poharat. – Egészségetekre! – Az alkoholt az utóbbi időben teljes egészében nélkülöző embereknek az öt centnyi mennyiség is jó kedvet eredményezett. Fred még egyszer odatartotta a poharát az emelkedő üveg alá:

- Ha még kapok egy kicsit, egész nap dalolgatok nektek! – és valóban úgy tett, fülbemászó dallamokkal szórakoztatta hallgatóságát. Még néhány napig bezárta előlük a repülő ajtaját a fagyos szél, majd lassan-lassan újra kibújhattak kuckójukból. A nagy hideg ellenére meg sem fordult a fejükben, hogy továbbra is bent maradjanak. Felszerelték hótaposóikat, és elindultak, csak úgy céltalanul a nagyvilágba. Hamarosan az erdőbe értek. Elbűvölte őket, hogy a morcos tél milyen csodákat képes alkotni. Szemkápráztatóan sorakoztak a kisebb- nagyobb, hó alatt roskadozó fák. A fenyők ágai mélyre hajoltak a rájuk nehezedő nagy súly alatt, alsó tüskelombjuk szinte belehajlott a földből kimagasló fehérségbe. A nyírfák fehérnek mondott héja itt-ott beleszürkült a tájba. Felbotorkáltak egy dombra és jó ideig csak gyönyörködtek a természet eléjük táruló szépségeiben. Körülöttük szokatlanul nagy csend és nyugalom. Egyetlen állat sem hallatta hangját sem a fákon, sem alattuk. A nyikorgó hóban nem voltak lábnyomok, a tajga állatai pihentek vackaikban, odúikban, és valahol gyűjtik az erőt a táplálékszerzéshez éjszakára.

- Érdekes, hogy nem találkoztunk az utóbbi időkben farkasokkal - törte meg József a csendet.

- Talán ilyenkor elbújnak, de lehet, hogy más területen vadásznak. A farkas nagy távolságokat jár be élelem után – magyarázta Bill.

- A medve pedig alszik valamelyik barlangban – válaszolta meg Fred a másik, egyelőre senki által ki nem mondott kérdést. – De hol vannak a szarvasok? Hol van a többi állat? Merre vannak a vaddisznók?

- Nagyon gyanús nekem ez a nagy csend! Nem lehet, hogy az állatok nagyon félnek valamitől? – okoskodott Tom.

- Mitől félnének, hiszen egyetlen vad nyoma sem látszik a hóban? – ellenkezett Bill.

Valóban nem voltak nyomok, pontosabban nem látszott egy talp lenyomata sem. A szem pedig nem röntgen, hogy bepillanthasson az egy nappal korábban lehullott vastag hóréteg alá. Ha a szem erre képes lenne, a négy gyanútlan katona kétszer is meggondolná, hogy folytassa útját a hó birodalmában. Az út azonban folytatódott, nem sejtve, hogy a hó alá tepert bokrok mögött egy sárga - fehér csíkos, félelmetes ragadozó lapít. Sok fontos dolgot tanított meg velük az erdő, és egymástól is hallottak intő példákat, amely óvatosságot plántált beléjük. Tudták az egyik legfontosabb szabályt, hogy a rejtőzködésre alkalmas növényzet és tárgyak közvetlen közelében az erdei ember nem közlekedik. Legalább akkora távolságot kell tartani, hogy legyen idő az estleges támadás elől kitérni, vagy azt elhárítani. Ez a jól megtanult lecke mentette meg az életüket. A tigris arra számított, hogy ráveti magát a búvóhelye mellett elhaladók egyikére. Megtette volna, ha ott vezetett volna az útjuk, de a nagy távolság elegendő volt Tomnak, hogy egy sorozattal a hóba küldje a támadót.

- Higgyétek el, nem akartam megölni! – szakadt ki belőle a szabadkozás. – Eszem ágában sem volt tigrisre vadászni - mondta, és a hirtelen rátörő ijedtségtől minden porcikájában remegett.

- Le kellett lőni, hiszen támadott! – vigasztalta Jóska. – Valahogyan haza kell vinnünk, mert még egy ideszületett vadász sem ejt el minden nap egy ilyen szép példányt!

- Van egy kis gond, nincs velünk a szánkó – hűtötte le Fred a kedélyeket. – Két megoldás közül kell választani, vagy itt hagyjuk, vagy két ember itt marad, kettő pedig haza megy szánkóért.

- Tudok egy harmadikat is! – kapott a fejéhez az ijedtségből magához tért Tom.

- Halljuk!

- Ennek a dombnak a másik oldalán van a repülőgép levált farok része. Oda kellene lehúznunk, és beletuszkoljuk az üres konténerbe, bezárjuk, és holnap érte jövünk.

-  Akkor én most mondanék egy negyedik megoldást, ha megengeditek - szólalt meg Bill.

- Mi lenne az? – kérdezték minden irányból.

- Az én megoldásom csak akkor jöhet számításba, ha nem akarjátok a tigrist megenni – folytatta Bill. – Ha nincs szükségünk a húsára, már pedig biztosan nem kell, akkor most szépen kifordítjuk a bundájából!

Fogta a kését, és észbekapott társai segítségével megnyúzta a nagy ragadozót. A „V” formára összekötött ágakon könnyedén húzták a csíkos irháját hazáig a félelmetes csendben. Mi sem természetesebb, hogy egy vadászat nem ér véget a vad lelövésével, hanem folytatódik az asztalnál is, és még hosszú időre beszédtéma marad. Lehetetett volna-e másképp az erdei cserkésszé, vadásszá felnövő katonák esetében? Naná, hogy nem!

Sarah, a zsákmányt meglátva, nem tudott megszólalni. Kicsit később meg már annyi kérdése volt fiaihoz, hogy nem győztek neki válaszolni, a legjobban a legeslegelső kérdő mondatának örültek:

- Nem esett bajotok? – Egy barát, egy kolléga, egy anya csakis így kezdheti. Később feltett egy játékos kérdést is:

- Szerintetek melyik élőlény áll – az embert leszámítva – a mi erdőnkben a tápláléklánc csúcsán?

- A tigris! – vágta rá Bill.

- Miből gondolod?

- Mert minden más állatot felfal!

- Akkor érdemes lenne most észrevétlenül visszalopakodni a tigris hátrahagyott teteméhez!

- Mi lehet most ott?

- A farkasok marakodnak a húson! – bökte rá Fred.

- Vagy a medve csócsálja - vélekedett Jóska.

- De az is lehet, hogy kisebb állatok lakmároznak belőle – tette hozzá Tom.

- Látjátok - vette vissza a szót Sarah – eléggé beleng ez a lánc. Úgy is mondhatnám, hogy ez nem más, mint egy láncszemekből kirakott nagy kör, amelynek nincs vége. Jó, tudom, hogy kicsit sántít az elméletem, de a tudósoké sincs egészen rendben.

- Mi legyen a bőrrel? – terelte gyakorlatiasabb vágányba a beszélgetést Tom.

- Jó lenne, ha lenne egy tigris ereklyénk, elvihetnénk magunkkal haza, és megmutathatnánk az otthoniaknak, hogy Tom küldte földre ezt a félelmetes példányt!

- Ahhoz ki kellene dolgozni, amire semmi esélyünk. Nem is értünk hozzá, és anyagunk sincs. Javasolnám inkább, hogy adjuk oda a faluban élő embereknek, ők biztosan hasznát veszik! – reagált Tom az előbbi felvetésére.

Javaslatát egyhangúlag elfogadták, a bőrt besózták, és berakták a fáskamrába.

Másnap délelőtt Tom, Bill és Fred átszállították a csíkos irhát a faluba. A helybeliek udvariasságból titkolni szerették volna meglepetésüket, a szemük azonban elárulta csodálkozásukat. Medvét vagy tigrist elejteni vadász körökben is embert próbáló feladat. A legnagyobb meglepetés akkor érte őket, amikor megtudták, hogy a trófeát nekik hozták ajándékba.

-Ez hatalmas érték! – szabadkoztak, de később belátták, hogy a katonák nem tudnak mit kezdeni a nagydarab, kidolgozatlan bőrrel. Az ő szűcsmesterséghez értő emberüknek is sok idejét felemészti, amire szobaközepére kerülhet a trófea.

A vendégeket a falu öregje, Borat beinvitálta a házába és teázgatás közben megkérdezte tőlük:

-  Jól érzitek magatokat a jelenlegi helyeteken? Kényelmesen éltek ott?

- A körülményekhez képest igen - felelte Tom.

- Azt tudjátok, hogy a tavasz meghozza az olvadást, és a mocsár ismét járhatatlan lesz.

- Természetesen tisztában vagyunk vele - hangzott a válasz. – A segítségeteket szeretnénk kérni, hogy amint a tél engedi és a tavaszi olvadás sem akadályozza, szeretnénk eljutni olyan helyre, ahonnan értesíthetnénk a mieinket, hogy élünk, és hogy jöjjenek értünk.

- Mindent megteszünk, hogy ez sikerüljön, de erre lehet, hogy még két hónapot is várni kell. Nálunk ilyen a tél. Ma lehetne közlekedni, de nem tudhatjuk, hogy mi lesz holnap. Jöhet mindent elsöprő hóvihar, vagy egy gyilkos nagy hideg, mindkettő legyőzi az utazót. Várnunk kell türelemmel, de addig is lenne egy javaslatom. Van egy üresen álló házunk, az, amelyikben a múltkorában vendégeskedtetek. Költözzetek be, gyertek át ide hozzánk, minél előbb!  Jobb a mocsár fogságából megszabadulni, nálunk nagyobb biztonságban is lesztek.

- Köszönjük a nagylelkű felajánlást, megbeszéljük, és hamarosan megadjuk a választ - felelte Tom.

Visszaérve a repülős szállóba, soha nem látott tanácskozásba kezdtek a lezuhant gép utasai. Senkinek sem volt kifogása a költözés ellen, a hurcolkodás időpontjával kapcsolatban azonban megoszlottak a vélemények. Hosszas vita után eldőlt a kérdés: néhány napon belül el kell hagyni a „sziget” területét.

-A holnapi napunk tárgya, konténerkeresés az őserdőben - határozta meg Sarah a másnapi feladatot.

Követték a Fred által javasolt körívet az erdőben lezuhant konténertől elindulva. Nehéz terepen, nagy hóban törtettek.  A láda nem került elő, hiába folytatták a kutatást másnap, harmadnap, és még néhány napig. Elrejtette az erdő. Talán majd egyszer kidobja magából, megörvendeztetve a megtalálóját.

Dudás Károly

Folytatása következik...