Májusfaállítás és a táncos napok- a 30-as, 40-es években

A falusi kultúra megjelenésében mindig is eltért a városi kultúrától. A nagyvárosokban már évszázadokkal ezelőtt is voltak színházak, ahol megírt játékokat mutattak be. Természetesen az apró falvakban nem lehetett színházat építeni, de nem is volt rá igény.
A falusi kultúra, a falusi szórakozás inkább a néphagyományokra épült. Éppen ezért a régi népszokásokat megőrizték és évről - évre ünnepélyesebbé tették. Az ünnepek kialakulása főként a vallási ünnepek megtartása volt, de megünnepeltük a nemzet dicsőséges napjait vagy gyásznapjait, vagy eseményekhez kötődő napokat, esetleg évszakhoz kötődőket.
Így született meg a májusfa állítás vagy a májusfa tánc hagyománya is.
Ha a fiatalság a májusfa alatt akar táncolni, akkor előbb májusfát kell állítani.
Mikor? – Májusfát április 30-a éjféltől május 1-e hajnalig kell felállítani.
Hogyan? – Úgy, hogy azt senki észre ne vegye! Még a házbéliek sem, akinek az udvarán állítják.
Ki állítja, és kinek?- Egy olyan legény, aki már jó ideje teszi a szépet a lánynak és most bizonyítja, hogy ő már olyan legény, aki képes májusfát is állítani és ezzel tanúsítja is e komoly szándékát.
Most elárulom, hogyan csináltuk mi annak idején, mert mi is voltunk ám legények! 1946 május elseje előtti időszak volt. Valaki felvetette közülünk a májusfaállítást. Igen ám, de senki sem udvarolt senkinek. Híre jött, hogy a felső faluvégiek állítanak májusfát.
- Akkor mi is! – Volt a határozott válasz. Tudni illik: mi az alsó faluvégen laktunk. A rivalizálás pedig évek óta, vagy talán időtlen idők óta folyt a falu két végén lakó legények között.
Már csak egy kérdés maradt: kinek állítsunk májusfát? Több lány neve is felmerült. Valami miatt egyiket sem fogadta el a baráti társaság feltétel nélkül.
Egyszer csak valaki azt mondta, hogy állítsunk a Szincsák Mancinak. Vagy meglepődtünk, vagy nem, de percek alatt eldőlt, hogy odaállítjuk a fát.
A részleteket megbeszéltük. Tatai bácsit megkerestük azzal, hogy huszonkilencedikén szeretnénk elhozni az erdőről a fát.
-Jöhettek, kaptok egy szép fát.
A megbeszélt napon elment hat legény kerékpárral az erdőbe. Kaptak egy nagyon szép magas sudaras fenyőfát. Kivágták és a hat kerékpáron hazahozták az erdőből, ami legalább négy kilométer messze volt, de így kellett haza hozni, hogy senki se lássa, mert különben elveszíti a titok a varázsát. Tehát este későn, tíz - tizenegy óra tájban.
A fa egy napot pihent Reziék kertjében, és másnap jött az „állítás” ideje. Igen ám, de Szincsákéknak harapós a kutyájuk.
-Hogyan tudnánk bemenni az udvarba a kutyától, úgy hogy ne vegyenek észre?
Na, akkor most jövök én. Megkérdeztem:
-Kinek van hosszú tavaszi kabátja?
A Gubicza Karcsinak, Szili Pistának és nekem volt. Nos, hát mondom:
-Mi hárman kigomboljuk a felöltőnket, csendben, óvatosan bemegyünk az udvarba, és ha jön a kutya, nem csinálunk mást, csak két kézzel széttárjuk a kabátunkat, majd összehúzzuk és leguggolunk, aztán felállunk, majd megismételjük a kabátnyitást. Így is történt. A kutya vadul rohant felénk. Én egy kicsit előrébb voltam a két barátomtól, azért, hogy bizonyítsam, hogy nem kell félni a kutyától. Bemutattuk a „kabát cselt”. A kutya megtorpant és a második felvonás után úgy elfutott, hogy a hírét sem hallottuk egész nap.
Ezután csendben kiástuk a gödröt. Olyant, mint a villanyoszlop állításhoz is kell, és beleállítottuk a 23 méteres fát. Persze előtte fellobogóztuk, majd egy teli sörösüveget rákötöztünk.
Nem volt ám könnyű munka! Létrákat és rudazó kötelet kellett használni, hogy baj nélkül, és jól sikerüljön a májusfaállítás.
Másnap reggel már messziről is lehetett látni, hogy Szincsákék udvarában áll a legmagasabb és legszebb májusfa.
Igaz, a kutya hiányzott az udvarból. Két nap múlva előjött valahonnan. Biztosan az éhség előcsalta.
Ezután egy hónapon keresztül vidáman táncolhattak a környéken lakó fiatalok.
Hogy mi volt ebben az igazi kultúra? Sokan azt gondolják, hogy a szórakozás lehetőség a fiatalság részére. Szerintem, pedig ez csak a felszín. Az igazi kultúra az, hogy ez a hét fiatal megmutatta, hogy ők már nem csak legények, hanem érett férfiak, akik képesek egy szóra, egy ilyen feladat végrehajtására másokért, és mindeni örült a közös sikernek.
Így élt tovább a falusi kultúra Kilitin, generációról - generációra.

Gróf Antal