Mindnyájan Kolontáriak vagyunk

Szaladt volna, de nem tudott hova,
Nyomában habzó, rozsdabarna ár,
Hömpölygő iszap sodorta tova,
Morajló tenger, vérvörös határ.

Ránk tört a vész, megint nem vigyáztunk,
Magyarok halnak, újra bűntelen.
Hátradőlve, eddig tétováztunk,
Fejünk homokba dugjuk szüntelen!

Testvéreink vannak végveszélyben,
A fejük fölött van-e most fedél?
Apa, anya, sír a gyermekével,
Az asztalukra jut-e most kenyér?

Magyarjaink, szerte e hazában,
Hogyha adunk, magunknak is adunk,
Osztozzunk testvéreink bajában,
Hisz, most mind, Kolontáriak vagyunk!