Nagyapám meséi

Mint a fénylő nap a kéklő égen,
A lelkemben élsz drága Nagyapám!
Lépcsőn ülsz, nem holmi hintaszéken,
Mint, amikor meséltél hajdanán!

Azt mondtad, hogy mindent elmeséltél,
Mégis várok még száz újabb regét,
Amiről még soha nem beszéltél!
Nagyapám, kérlek, folytasd a mesét!

Ugye maradt még a tarisznyádban?

Dicső múltunkból ezernyi csoda!

Mikor a magyar a nagyvilágban,

Még nem üldözött volt és mostoha!

Szomorúan nézek fel az égre,

Kereslek kavargó felhőkön át.

Csak meredek a vakító kékre,

De nem talállak drága Nagyapám!

A mi könyvünk végleg becsukódott,

Mikor ajkadon elakadt a szó.

És onnan tovább már nem íródott,

Nem mesélsz többé drága nagyapó?

Nem hallom, de tudom a választ,

Mit akar az én drága nagyapám!

Azt a KÖNYVET a kis unokámnak,

Ahogy Ő nekem, meséljem tovább!!!