Nagyapám meséiből 2.

A rongylabda (1)

Teltek-múltak az évek – folytatta nagyapám a meséjét – és azon kaptuk magunkat, hogy a naptár lapja átfordult az 1910-es esztendőn. Ez idő tájt már az elemi iskola negyedik osztályában koptattam a padot. Bármelyik oldalról is nézzük, gyerekek voltunk és a gondolataink leginkább a játékokon jártak, amennyiben a házkörüli munkák, amibe már egészen kicsi korunktól belekóstoltunk, egyáltalán engedtek bennünket játszani. Magunk készítettük a játékainkat, a lányok csuhéból, kukoricaszárból, rongyokból babákat, mi, fiúgyerekek pedig rongylabdát, amelyet mindig azzal béleltünk, ami volt éppen a kezünk ügyében. Az egyik alkalommal, a Csordahegyen jött össze a gyereksereg és szomorúan állapítottuk meg, hogy eltűnt a rongylabdánk. Hamar kiderítettük, hogy Tóthék Szultán nevű kutyája tépte darabokra.

- Most mit csináljunk? – állt elő a kérdéssel Pisti.

- Mit csináljunk, mit csináljunk? Labdát! – határozta meg a feladatot a hosszúlábú Gyuszi gyerek. - Mindenki induljon rongyokért, aztán már tekergetjük is a gömböt. – Hamarosan visszaérkeztek a rongygyűjtők és alakult a rugdosnivaló.

- Már csak egy felmosórongynyi hiányzik, és lehet összekötözgetni! – állapította meg örömmel Jancsi, amikor a kezébe vette az egyre dagadó reménybeli labdánkat.

– Már csak egy jókora parget bugyogónyi hiányzik belőle! – vigyorgott Gyuri, de már a tekintetét a látótávolban lakó Mariska néniék udvarában roskadozó ruhaszárító kötelére irányította.

- Gyuri, ne marháskodj! Ebből egetverő nagy csetepaté lehet, ha meg tudja Mariska néni, hogy oda a bugyogója!

- Az még hagyján, de ha a ténsasszony ura, a Gergő bácsi megneszeli, hogy eztán a ház asszonya nem hord semmit a szoknya alatt! Na, abból lesz a nagyon nagy baj! – próbálta elijeszteni Gyurit az óvatosságáról ismert Dezsőke.

- Ne legyen György a nevem, ha nem hozom ki azt a lúgkő színű kelmét arról a kötélről! Észre se veszik, hiszen annyi göncük van csak úgy ropog az a szerencsétlen kötél a nagy súly alatt. Van ott mindenféle anzung, ahogy nézem, még az öregasszony agyonfoltozott cihája is.

Gyurka olyan ügyesen bejutott az udvarba, hogy szinte mi is alig észleltük. Igaz, könnyen lehetett rejtőzni a virágoskert futórózsája és az udvaron álló ökrösszekér takarásában, na, meg a kötélen lógó ruhák között. A fiú térült, fordult és már tekergette is friss szerzeményét a többi rongyhoz és hamarosan összegömbölyödött a magyar ősfoci.

- Mi lesz, ha észreveszik, hogy hiányzik a ténsasszony alulmelegítője? – aggódott Dezsőke.

- Soha nem jönnek rá, hogy mi loptuk el! – jelentette ki határozottan Gyuri.

- Miért vagy ebben ennyire biztos? – kapta a kérdéseket innen is, onnan is.

- Azért mert nem csak a kék bugyogót csórtam el, hanem a halovány rózsaszínt is! – felelte vigyorogva Gyurka.

- Ezt nem értjük! – mordult fel a gyerekhad.

- Mit nem értetek ezen? A másikat bedobtam Tóthékhoz, Szultán kutyának. Szerintetek mit gondol majd Mariska néni, ha meglátja az alsó fertály takargatóját darabokra tépve a szomszéd morgó kutyája előtt?

- Az hagyján, hogy Mariska néni mit gondol, de Gergő bácsi, az a vén bolond féltékeny öregember hogy rendezi le magában ezt a cifra esetet?

Dudás Károly