Öreg, obsitos harcos

Hosszú az út és te fáradsz nagyon,

Nyikorog talpad a dermedt havon.

Lanyhul a tested és görcsöl a láb,

Bevégeztetett? Vagy van még tovább?

Útszélre húzódsz, már ott a helyed!

Kegyetlen az élet, elbánt veled.

Akikben bíztál, mind félredobott!

Miattuk lennél most hitehagyott?

Mikor szekered könnyedén szaladt,

Az út porában vidáman haladt,

Mindig akadt néhány nyomorult,

Ki kocsidra szállt, mert rászorult.

És, mert fáradt volt, éhes és szegény,

Neki is jutott egy szelet kenyér!

És ilyenkor oly’ boldog volt szíved,

Hogy más terhét, gondját viselheted!

Útszélén kullogsz és botladozol,

Mint fűzfa, viharban, hajladozol.

Kínlódva vergődsz, míg összeesel,

Ezen az úton még, mit keresel?

Mondom néked, hiába reméled,

Bár akad hely nagyon sok szekéren,

De ezen a száguldó világon,

Számodra nincs, kiszolgált barátom!