Rendőrőrs a parton 10. fejezet.

Akadtak érdekes esetek a parancsnokként töltött évek alatt, főképpen olyanok, amelyek nemcsak a rendőrről, hanem a rendőrruhába öltözött emberről szóltak, mert az angyalbőr alatt igazi húsvér ember van, aki érez, szenved, örül, szomorkodik - egy szóval - él és helyet kér magának a társadalomban. Egy kedves eset talán kellőképpen alátámasztja az előbbi megállapításokat:

A járőrök és a dinnye

A parancsnok már elpakolta fiókjába a napi munkavégzéshez használt holmikat, amikor megreccsent a rekedt telefon az asztalán. Kelletlenül emelte a füléhez, és rosszat sejtve hallózott a kagylóba:

- Miben segíthetek? – kérdezte, és a vonal túlsó végén egy kellemetlen hang csak mondta, és mondta a magáét, amiből a főhadnagy csak annyit értett, hogy a járőrök valamit csináltak a dinnyével.

- Kérem, mondja el érthetően! Elsősorban arra lennék kíváncsi, hogy mi történt! – szakította félbe az összevissza beszédet. A telefonáló – egy férfi – kissé lassított beszédtempóján és most már szabatosan, tisztán adta elő a problémáját.

- Főhadnagy úr a városhoz közeli község dinnyeföldjén olyant észleltem, hogy azonnal földbegyökerezett a lábam!

- Mi történt?

- Hát, kérem tisztelettel, biztosra merem mondani, hogy a maga rendőreit a dinnyés lekenyerezte!

- Mondja, kérem részletesebben! – sürgette a parancsnok.

- Na, jó, akkor elmondom, hogy mit láttam és mit hallottam. A dinnyeföldre bekanyarodott, most, talán fél órája egy rendőrautó, két rendőrrel. Megálltak a kunyhó előtt és nyekkentettek egyet-kettőt a szirénájukkal. A dinnyés pedig rohant eléjük, kezét-lábát törve, és már messziről kérdezte tőlük:

- Visztek egy kis dinnyét fiúk? – erre az egyik rendőr, amint kiszállt az autóból, valami olyasmit felelt, hogy:

- Viszünk néhány darabot, de a többiért majd nagyobb autóval jövünk -, és a Lada hátsó ülésére betettek vagy nyolc-tíz darabot, a nagyobbakból. Ez legalább negyven kiló, amelynek gondolom azért ára is van.

- Miből gondolja, hogy korrupció történhetett? – kérdezte a főhadnagy.

- Abból, amit ezután hallottam!

- Mondja el, kérem, mit hallott!

- Azt mondta a dinnyés a rendőröknek, hogy vigyenek bőven, nagyon sokat segítettek neki és szeretné meghálálni, amiket tettek.

- Biztos, hogy nem fizették ki a dinnyét? – érdeklődött a parancsnok.

- Egészen biztos, pár méterre álltam tőlük a bokrok takarásában, és mindent láttam és hallottam. Még azt is mondta a dinnyés, hogy adjanak ám a többi rendőrnek is, mert nekik is köszönettel tartozik a szolgálataikért.

- Hol van most uram? – tudakolta a főhadnagy.

- Itt vagyok nem messze a dinnyeföldtől, a faluszéli telefonfülkében.

- Kérem, maradjon ott, hamarosan ott leszek! – és a parancsnok, aki még félórával ezelőtt azt hitte, hogy ezen a napon időben hazaér és családjával sétálhat egyet a városban, esetleg beülhetnek egy presszóba, most keserűen állapította meg, hogy a mai szolgálatnak csak az egyik fele tellett le. Beült az egyik szolgálati gépkocsiba, maga mellé vette az egyik járőrt és a menetlevélbe bekarcolta azt a települést, ahol valami nem stimmelt a dinnyeföldön. Menetközben találkozott az állítólagosan megvesztegetett rendőrökkel. Félreállította őket és azonnal rákérdezett:

- Fiúk, honnan származik a dinnye, a hátsó ülésen?

- Most kaptuk, az imént! – felelt az egyik járőr, aki, társával együtt a nyárra idevezényelt egység tagja.

- Csak úgy kapták, és nem fizettek érte?

- Dehogyisnem főhadnagy úr, az öreget – utalt a dinnyésre – nagyon sokszor kihúztuk a slamasztikából.

A parancsnok elsápadt, az előbbi mondat hallatán, de neki most itt, ebben a pillanatban dönteni kellett.

- Őrmester úr, akkor most, kérem, jöjjenek utánam, visszamegyünk a dinnyeföldre! – a két fiatal rendőr ijedten ült be a kocsiba és követték a főhadnagyot, aki útközben felvette a telefonfülke mellett álldogáló bejelentőt és együttesen robogtak be a földjén tevékenykedő dinnyéshez. Alighogy leállították a motorokat,  a kérges kezű kertészember odaszaladt a fiatal rendőrökhöz és ijedten kérdezte a hozzá közelebb ülőt:

- Mi van kisfiam, miért jöttetek vissza?

- Nincs semmi baj édesapám, minden rendben van! – felelt az őrmester, aki kissé bizonytalanul adta a választ az aggódó tekintetű idős embernek. Az öreg, amikor meglátta a másik kocsiból kiszálló aranycsillagost, miután üdvözölte, tőle is megkérdezte:

- Főhadnagy úr, csak nincs valami baj? Ugye minden rendben van a fiammal? Tudja, ő nagyon jó gyerek, szabadidejében sokat segített – a kollégáival együtt – ebben az istenverte kemény munkában. Még szerencse, hogy ide helyezték a nyári szolgálatra ahol bérlem ezt a darabka földet, könnyebbé tették az életemet, soha nem tudom meghálálni nekik azt a sok segítséget, amit kaptam tőlük. Dinnyével tudok csak fizetni a sok kapálásért, a termés leszedéséért, és a többi nehéz fizikai munkáért.

- Bácsikám, hány rendőr szokott magának szabadidejében segíteni?

- Van úgy, hogy öten-hatan is jöttek.

A főhadnagy odafordult a bejelentőhöz, aki legszívesebben föld alá bújt volna szégyenében.

-Kedves uram, fel se tudja mérni, hogy milyen nagy szolgálatot tett nekem a bejelentésével! El se tudja képzelni, hogy mekkora örömet szerzett nekem, parancsnoknak, hogy ismét meggyőződhettem róla, hogy milyen stramm emberek vannak munkatársaim között – majd az öreg dinnyéshez lépett és bemutatkozott –  nagyon örülök, hogy megismerhettem, gratulálok a nagyszerű fiához!

Dudás Károly

...folytatása következik...