Rendőrőrs a parton 5.

Ha ki kellene választani a régi intézkedéseiből a legérdekesebbet, Kálmán nem a fegyveres bűnöző elfogását és nem a legkonokabb gazember kézre kerítését tenné az első helyre, hanem valamelyik happy end-el végződő emberi történetet. Olyant, mint

Az elsózott bableves legendája.

Nagy sikere volt a városi  bolhapiacnak, ahol szabadon üzletelhetett a kontinens összes országából idelátogató turista. Itt szinte mindent lehetett kapni: műszaki cikkeket az oroszoktól, kozmetikumokat a németektől, órákat és mindenféle kis „mütyürkéket”, divatcikkeket a lengyelektől.

Ezen a piacon minden eladó és megvehető volt. Sok ember csupán nézelődni, a zsibvásár varázsa miatt látogatott ki a piacra, amely a belváros és az egyik városrész között, a főút mellett terült el.

A piacon naponta történtek törvénybeütköző események: szabálysértések és bűncselekmények. Ezen a forró nyári délelőttön is már többször kellett a rendőröknek intézkedni garázdaság és lopások miatt. A gépkocsisor vége nem csak az útkanyarulat miatt nem látszott, hanem szem olyan messzire nem láthat, ahol a hatalmas – mindenféle gépkocsiból álló- oszlop utolsó kocsija zárta azt a sort, amely a fürdőváros bolhapiacára igyekezett. Kálmán, a fiatal zászlós és János, az „évtizedes” főtörzsőrmester, a városközpontból megkülönböztető jelzés használatával is 15 perc alatt tudta megtenni az alig három kilométeres távolságot, ahová garázdaság miatt kellett kivonulniuk. Kiérkezésükkor még állt a”balhé”. Két külföldiekből álló társaság csapott össze, valami lényegtelen dolgon, de a „cselekményük alkalmas volt mások megbotránkoztatására és a riadalomkeltésre”. Ez egyszerű emberi nyelven annyit jelent, hogy úgy összeverték egymást, hogy nem csak az ott lévő emberek ijedtek meg, hanem az a kóbor kutya is, amely a piaci pecsenyesütő melletti szeméttárolóból úgy meghízott, hogy már tervezte magának a bőrcserét. Most azonban úgy megijedt, hogy bebújt az öreg „Gyula csöves” mellé a híd alá. A kiérkező járőrök felszólítására sem hagyták abba egymás csépelését a külföldi fiatalok, ezért könnygáz és gumibot kellett a megfékezésükhöz, amely már eredményre vezetett. Kálmán és János alighogy végeztek az erős emberek előállításával, máris új feladatot kaptak:

 - Kettes, azonnal menjen az egyik közeli községbe, ahol egy férfi meg akarja ölni a feleségét,- hadarta el az egyébként szabatosan beszélő ügyeletes, de most az eset súlyossága miatt izgatottra sikeredett a forgalmazása. Pontosították a helyet, ahol a családfő a kegyetlen dologra készül.

 - Indulunk,- szólt a válasz, és ilyenkor, ahogy lenni szokott: ami a csövön kifér, és hadd vijjogjon a sziréna a kocsi tetején. Az út első részét dűlőutakon tették meg, hogy kikerüljék a forgalmas főutat. A községbe, a megadott utcába beérve már a kapukban kint álló emberek mutatták a rendőrautónak a helyes irányt, ezért hamarosan megérkeztek a helyszínre. A kocsival egyenesen behajtottak a nyitott nagykapun, ahol azonnal észrevették a fenyegetőző férjet, de alig hittek a szemüknek, mert a harcias ember egy erősen hajlott korú és hajlott hátú bácsi volt, aki a kezében lévő vasvillával sem nyomhatott 50-55 kilónál többet. Ez a rendőrök rémálma, a nagyon idős ember, aki olyan harcias, mint Szulejmán kakasa. Az ilyen ember kiszámíthatatlan, nem lehet tudni, hogy csak hőbörög, vagy valóban támadna is. A vasvillát egy ilyen vézna kis öreg is bele tudja vágni az emberbe, ha nem vigyáz, de nehezebb elhárítani a szúrását, mint egy fiatalét, mert a rendőr nem is mer és nem is akar odavágni neki. Mit szólnak a kíváncsiskodók, hogy ilyen gyenge kis öregemberrel áll le viaskodni? Ami ennél is nagyobb probléma: mi lesz, ha megsérül az öreg? Eltörhet valamelyik csontja, ami ki tudja, hogy összeforr e még az alatt a rövid idő alatt, ami még hátra lehet ennek a kis „udvari harcosnak”? Arra nem is gondolt a két rendőr, hogy ők is megsérülhetnek, akár meg is halhatnak egy ilyen egyenlőtlennek látszó összecsapásban, mert a rendőr sem sérthetetlen, és őt is várja otthon valaki, ha más nem: a kutyája és az édesanyja. Ez a kettő biztos, a többi már kétséges.

 - Ej megint belecsaptunk a szarba – szólt oda János a társának,- kifogtuk Amerikát. A két rendőr megpróbálta két oldalról megközelíteni a dühöngő, szitkozódó harci kakast, de az észrevette szándékukat, odalépett az udvar közepén lévő kúthoz és torkaszakadtából üvöltötte:

 - Rohadékok, ha közelebb merészkedtek, beleugrok a kútba.

 - Istenem!- ez még megteszi, aztán akkor megnézhetjük magunkat,- súgta oda Kálmán, Jánosnak. Ebben a pillanatban, szinte egyszerre villant át az agyukon egy rettenet:

   - Hol van a felesége? - kérdezte János, és látszott az arcán, hogy a legrosszabbakra is fel van készülve.

    - Hol a jó kurva anyátokban lenne? Hát ott van bent, odavaló a ribanc a sötétbe,- üvöltötte.

   - Maga bele dobta a feleségét a kútba? - jött ki Kálmánból a kérdés, és úgy érezte, mint amikor gyerekkorában a búcsúban kiszállt a kidobós körhinta székéből, forgott vele a világ.

    - Mit ugatsz te itt? Te mocsok, nem sül ki a szemed, ilyennel merészelsz megvádolni? Még, hogy én a feleségemet beledobtam a kútba? Ott eszi a Rákóczi rosseb a kamrában. Hadd üldögéljen ott, az egerek között a vén bárcás kurva, majd megtanulja, hogy nem kell elsózni ezután a bablevest. - folytatta a házi úr, felfedve a veszekedés igazi okát: több só került a levesbe, mint amennyi kellett volna. Az öreg szitkozódására megérkezett a kamrából a válasz az oda bezárt öregasszony részéről, aki erre az utolsó kiabálásra ébredt fel borgőzös álmából, ugyanis ott bent a búzás zsákok tetején elnyomta a buzgóság ezt a „becsületes gazdasszonyt, példás családanyát”:

   - Nem szégyelled magad te vén mocsok, hogy a szemed álljon meg, mint a sült halé, képes voltál belökni ide étlen - szomjan! A villám csapkodna agyon, te szemét!

   - Az a te bajod, hogy nem vedelhettél addig sem. Az egész falut kiinnád a vagyonából, te ribanc, hiszen te zártad magadra azt a rohadt ajtót! - de ezt már János megunta és rákiáltott az öregre:

  - Dobja el azt a vasvillát, aztán hadd jöjjön ki a vénasszony az egértanyáról!

  - Mit mondtál? Egértanya? Azt hiszed, mert te rajtad ilyen gönc van, már mindenfélét összehordhatsz itt nekem? Lehet, hogy te egértanyán laksz, de az én házam nem egértanya! – és már rohant is előrenyújtott vasvillájával a két rendőr felé, akik felkaptak egy-egy, a kút kávájának támasztott szőlőkarót, biztos, ami biztos alapon, legalább valamivel védhessék magukat. A pisztoly eszükbe sem jutott, a testi kényszer és a gumibot pedig elég kockázatos mutatványnak ígérkezett a jó hegyes villa ágaival szemben. A támadó Jánost szemelte ki és már döfött is feléje a négyágú vassal, de János a rutinos rendőr, aki a sok év rendőri szolgálat alatt nagy tapasztalatra tett szert, a felé közeledő villa előtt függőlegesen a földbe nyomta a karót, úgy hogy a karót a villa két ága körbeölelte, kivédve a szúrást. Kálmán ez alatt a másik karóval fentről lefelé egy erőteljes ütést mért a vasvilla nyelére, és a dühöngő családfő kezéből kihullott a gyilkolásra szánt szerszám, amelyre, amikor az már a földön volt, rálépett. Az öregnek a villanyelét ért ütéstől megfájdult a keze, ezért ismét ordítozni kezdett:

 - Eltörted a kezem te mocsok, kivetkőztetlek benneteket. Nem eszitek meg már a karácsonyi töltött káposztát a helyeteken, gondom lesz rátok,- hangzottak a súlytalan fenyegetések, de ekkor valami nagyon furcsa dolog történt. Nyílott a kamra ajtaja, és onnan, mint egy tigris rontott ki a kijózanodó félben lévő – családcentrikus – nagymama, akiben felébredt a férje iránti ragaszkodás, a hitvesi szeretet érzése.  Ettől a szeretettől vezérelve nekiesett a két szerencsétlen rendőrnek, akiknek hiába kattogott az agyuk, szellemi eszköztárukból nem tudtak előbányászni békés vagy humánus megoldást, amivel elháríthatták volna a korábbi sértettből fenevaddá átvedlett öregasszony egyre intenzívebbé váló támadását, aki közben ordított, mint az öreg asztalos, akinek satuba szorult a keze:

 - Melyiknek kaparjam ki a szemét? Melyik bántott édes Józsikám? Melyik mocskos állatnak tépjem ki szálanként a haját? Nem tudnak ezek megpusztulni? Ide jönnek és feldúlják az otthonunkat, anya szülte az ilyeneket?

János rákiáltott a hőzöngő öregasszonyra:

 - Most már aztán elég legyen, szégyellje magát! Inkább ezt a tornácot takarítaná le, mert itt minden úszik a mocsokban, maga mer hőzöngeni, hát háziasszony maga?

  - Na ezt jól megkaptad vénasszony - szólalt meg a már megnyugodott nagypapa,- ott a söprű, ne csak röpködjél vele a falu fölött vén boszorka, hanem  most már rendet kellene raknod.

Az öregasszonyt János dörgő hangja és a férje hozzáfűzése - úgy látszik – jobb belátásra bírta, beballagott a házba. Kálmán pedig a ház gazdájához fordult és egy szabályos eligazítást tartott neki:

-Bácsikám, mi most elmegyünk, de ne kelljen ismét kijönni a veszekedésükre! Ha mégis úgy döntenek, hogy össze akarják verni egymást, zárkózzanak be a belső szobába vagy a pincébe és ott balhézzanak, hogy mások ne hallják. Van nekünk más dolgunk is, mint hogy ekkora marhaságokért idejárkáljunk magukhoz - fejezte be a regulázást a zászlós.

 A járőrök úgy ítélték meg, hogy megszűnt a vészhelyzet és elindultak vissza szolgálati helyükre. Elégedettek voltak magukkal, mert úgy oldottak meg egy bonyolult helyzetet, hogy mindenki épségben maradt.

Dudás Károly

...folytatása következik...