Rendőrőrs a parton. 6. fejezet

Emlékek, emlékek...és ismét csak emlékek. Kálmán elmosolyodott, amikor eszébe jutott egy régi "kalandja" a kezdetek kezdetéről, egy olyan intézkedésről, amelyre a zsaruk - akár fiatalok, akár rutinos aszfaltkoptatók - általában nem szoktak - legalábbis szívesen visszaemlékezni, de hát ez is része volt eddigi életének. Nézzük, hogy is volt, amikor a helyi taxisok oldottak meg helyette egy rázós helyzetet:

Köszönet a taxisoknak…

Az éjszakai szórakozóhelyek – a becsületsüllyesztők -, ahogy Kálmán nevezte a színvonalra megkérdőjelezhető első osztályú helyeket, már lehúzták a redőnyt, a korareggeli, egyre erőteljesebb napocska, már az üdülőhely tisztára suvikszolt utcáit pásztázta.

- Mennyire másként néz ki a város, nyoma sincs az éjszaka szemetének! – gondolta a fiatal, kezdő rendőr, amint a tizenkét óra lótás-futást követően kilépett a kapitányság épületéből. Vasárnap volt, a templom órája éppen akkor jelezte a nyolcat, amikor kedvenc étterme elé ért. Az üzlet zárva volt, de a dolgozók nyitott ajtónál takarítottak, egy ajtóba állított szék és a ráfüggesztett „zárva” tábla jelezte, hogy az „intézmény” kilenc óráig üzemen kívül lesz. Az étterem vezetője észrevette a járdán ballagó rendőrt – gyerekkori barátját -, és olyan kedélyesen invitálta, hogy Kálmán belépett a régi cimborához.

- Mi van Csabikám, hogy bírjátok ezt a nagy strapát? – kérdezte.

- Valahogy elboldogulunk, nekünk szerencsénk van, mert nem történnek olyan vad dolgok, mint a vigalmi negyedben!

- Örülhettek, hogy kívül estek azon a tébolyon! Ami ott megy, az nem embernek való, a zaj, a por, a mocsok – humán értelemben is – de majd csak ősz lesz előbb – utóbb, aztán visszatér a normális élet a város falain belülre is.

- Úgy legyen! Majd’ elfelejtem, iszol valamit?

- Köszönöm nem!

- Ja, persze, Te absztinens vagy! Irigyellek is ezért, sok gondtól ment meg a Te híres józan életmódod. Egyáltalán nem iszol?

- Dehogynem, csak szeszesitalt nem, illetve csak nagyon elvétve.

- Akkor legalább dobj be egy kólát!

- Egy ásványvizet elfogadok! – adta  le a „rendelést” a gyűröttre fáradt, éjszakát végig bakteroló zsaru. Belekortyolt a hűtött italba és éppen már készült indulni, amikor az ajtóban megjelent egy fej, majd a többi is. Olyan félig bepiált, vagy félig kijózanodott, mosdatlan, bőrszerkós – a fene tudja milyen öltözködési irányzatot képviselő – fiatalok voltak, vagy egy tucatnyian. Az egyik bekiabált a bent munkálkodóknak:

- Hé! Van sörötök?

- Bocs srácok, de zárva vagyunk! – válaszolta az egyik pincér.

- Ne csináld már, a két szememmel látom, hogy nyitva az ajtó! Mit vakersz itt marhaságokat, kisgyerek? – és megindultak, a széket félretolva az étterembe, Csaba, az étterem vezetője is elmondta nekik, hogy az üzlet zárva van, és ilyen esetben nem szolgálhatnak ki senkit. A legnagyobb hangú nem nyugodott bele a válaszba, odaállt a vezető elé, ránézett a nevét tartalmazó kitűzőjére, és elkezdte buta gondolatait kihangosítani:

- Csaba legyen a nevem, pedig az csúfnév, ha ez a kricsmi, most zárva van!

- Pedig, bizony uraim zárva van, és ez ellen semmit sem tehetünk, mert ezt törvény írja elő! – felelt a vezető.

- Akkor ez a pasas miért lett kiszolgálva, ha egyszer zárva vagytok? – mutatott az ásványvizes poharát szorongató Kálmánra.

- Uraim, megkérem önöket, hogy fáradjanak ki, és egy óra múlva nagy tisztelettel látjuk önöket éttermünkben! – felelt a vezető.

- Eszünkbe sincs kimenni! Mindenkinek egy sört! Bömbölte a nagyhangú. Kálmán odalépett a társaság elé és felszólította őket, hogy távozzanak.

- És, akkor mi lesz, ha nem távozunk? Kidobsz bennünket? Kevés vagy ehhez ezekkel a pingvinnek öltözött maskarákkal együtt is – vigyorgott a két pincérre, akik közül az egyik óvatosan belépett az irodába és felhívta a kapitányság ügyeletét. Még a fülén volt a kagyló, amikor már az ügyeletes leadta a közleményét, az étteremhez irányítva egy járőr kocsit. Eltelt néhány perc de a segítség nem érkezett meg. Egyszer csak nagy fékcsikorgások hallatszottak az épület elől és pillanatok alatt betódult a nyitott ajtón egy nagy csapat férfi, a helyi taxisok, akikre mindig lehetett számítani még akkor is, ha sok esetben a város és a hatóságok mostohagyerekei voltak. Körülnéztek a teremben, az egyikük rápillantott a garázda társaságra és csak annyit kérdezett:

- Ők azok?

- Ők, bólintott Kálmán, a fiatal rendőr, és az erős férfikezek megragadták a jó előbb még nagyhangú társaságot és mindegyik megindult egy gazemberrel a kijárat felé.

Egyszer jóval később, amikor már Kálmán is tapasztalt rendőr volt, mesélte el neki taxis barátja, amit hallgatólagosan már akkor is tudott, hogy a taxisok hallgatták a rendőrségi rádiót, és onnan értesültek róla, hogy baj van az étteremben.

- Ti, pedig jöttetek, mint a „vad, amely letépte láncát” és előbb odaértetek, mint a rendőrautó – elevenítették fel a régi históriát.

- Mentünk öreg fakabát barátom, mentünk, mert, ha a rendőrt bántják, akkor menni kell! – felelte az öreg taxis -, még akkor is, ha sok esetben a város mostohagyerekei vagyunk.

Dudás Károly 

...folytatása következik...