Rendőrőrs a parton. 7. fejezet

Gyula a fogdában akar maradni

1980 nyarán történt. Az ügyeletes tiszt már másodszor melegítette meg kávéját az ütött- kopott villanyrezsón, de a felberregő telefonnak köszönhetően, most sem sikerült elfogyasztania. Egy nő kétségbeesett hangja hallatszott a készülékből:

- Azonnal jöjjenek a Vasútállomás melletti parkba, egy öregembert éppen most vert össze egy fiatalabb és elvette a hegedűjét! Kérem, siessenek, mert az embernek nagyon vérzik a feje- hadarta el szövegét a bejelentő. Az ügyeletes máris nyúlt a rádió kézi beszélőjéhez és könyökével olyan ügyesen felbillentette a korábban odakészített, langyossá vált kávéját, hogy annak sötétbarna tartalma mindenre rálöttyent, amire nem kellett volna. Az ügyeletes feljegyzési füzet felső lapja bánta leginkább a „balesetet”, mert azonnal térképpé változott, eltakarva azt a jó-pár bejegyzést, amely az üdülőváros délelőtti eseményei eredményeként került a füzetbe. A tiszt most nem ért rá esztétikával foglalkozni, úgy kávésan- ragacsosan markolta a beszédváltót és már recsegte is utasításait:

- Kettes, rablásgyanú a vasútállomás melletti parkban, a sértett még a helyszínen, intézkedjetek, hamarosan mennek a bűnügyesek is.

- Vette a kettes, indulunk - válaszolta Kálmán, az újdonsült zászlós, aki már most, a délelőtti órákban úgy érezte, mintha az egész heti „melóját” elvégezte volna. Fáradt volt. Kikészült a nagy hőségtől és reggel hattól megállás nélkül csak mentk és intézkedtek. Voltak már ezen a délelőttön pszichológusok, amikor a fél hülye nagyságos asszonyt kellett nyugtatgatni, hogy a sósav nem arra való, hogy belekortyolgasson,- torreádorok is voltak, mert az egyik utcában egy bika szaladgált, és azt kellett visszaterelni a udvarba, de három bolti lopásban is kellett már intézkedni. Na, meg az előző éjszaka zajai. Még ha csak zene szólna abban a „pattanásos” vigalmi negyedben! De nem, ez egy szenny, ami itt van: mosdatlan kurvákkal, őrjöngő külföldi fiatalokkal és eléggé aluldiszponált magyar követőikkel, na meg az a rohadék mélynyomó, aminek a jóérzésű emberek szerint semmi köze nincs a zenéhez. Kálmán sokszor elképzelte, hogy milyen lehetne a Balaton part, igazi magyaros vendéglátóhelyekkel, normális zenével, amelyben „vastagon” helyet adna a modern zenének is, de a sátán dobot meg a tam-tam dobot száműzné oda, ahova való. Ezt a sok szar – Amerikát, annak is a lepusztult oldalát mutató- jellegtelen épületet ledózerolná és helyette vendégcsalogató, a magyar tengerre jellemző stílust alkalmazna. Persze, tudja ő, hogy az illetékesek némelyikének nem ez a fő szempont. Nagyon pénz szaga van a dolognak. Sajnos innen az igazi vendéglátósok többsége eltűnt, helyettük pedig megjöttek az egy nyáron meggazdagodni szándékozó hiénák, akik között elvétve találunk csak szakembert. Ilyen gondolatok foglalkoztatták a fiatal zászlóst, amikor társával Jánossal, az öreg, tapasztalt főtörzzsel megérkeztek a parkba, a kölcsönkapott lepukkant UAZ szolgálati kocsival, ami alapjában véve katonai célokra készült autó, de a kapitányság is kapott egy ilyen terepjárót, ami nagyon jó a rossz utakon, de nagyon érdekes látvány itt az üdülőhelyen, a külföldi luxuskocsik között. Az UAZ-ból már messziről látták a sértettet, aki a park egyik padján feküdt, és a korábban kiérkező mentősök éppen a sérüléseit látták el.

- Rögtön végzünk a bácsival, aztán meghallgathatjátok, - fogadta a mentőápoló a rendőröket, akik nem lepődtek meg a szakszerű kifejezésen, mert tudták, hogy a mentősök elég mélyen belelátnak a rendőri munka rejtelmeibe, akárcsak a szürkeruhások az egészségügy tevékenységébe. A két rendőr ez alatt az idő alatt sem tétlenkedett. Tanúkat igyekeztek felkutatni, de ez valahogy nem jött össze, mert, ahogy ilyenkor lenni szokott, aki látott vagy hallott valamit, gyorsan lelépett. A bejelentő is eltűnt, a járőröknek nem maradt más, a park bokrai alatt kezdtek „kutakodni”bizonyítékok után, ahonnan előkerült egy hegedű, egy szép mívű, de eléggé megkopott tokban.

- Most beszélhettek a sérültünkkel, szólalt meg a mentőtiszt,- és ott a helyszínen megkezdődött a padon már ülni tudó idős ember meghallgatása, aki elmondta, hogy a parkon át haladt, amikor egy negyven év körüli férfi odalépett hozzá, kitépte a kezében lévő hegedűt és el akart vele szaladni, de ő utána kapott, dulakodtak és a támadója megütötte. A távolból emberek jelentek meg, ezért a „jómadár”elszaladt. A bácsi, akiről időközben kiderült, hogy egy közeli étterem zenésze, félelmében, hogy visszajön a támadója, a hegedűt elrejtette a parkban, a bokrok alá. Ezt találták meg a rendőrök. Az öreg mindent elmondott, amit tudott, a mentővel megfigyelésre beszállították a kórházba, Kálmán és János pedig folytatták a munkájukat, amely a helyszínelők kiérkezéséig a helyszín biztosításából állt, amelynek során azt a helyet, ahol történt a bűncselekmény, eredeti állapotában meg kell őrizni. Ilyenkor csak arra van lehetőségük, hogy a helyszín közvetlen környezetében „mozoghatnak”, és mivel szerették volna kihasználni az időt, az elkövetés helyének közelségében lévő embereknek tettek fel kérdéseket. A közelben lévő taxi droszton szinte telt ház volt, egyetlen a bent álló kocsik vezetői – mint a legtöbb esetben – csoportba verődve beszélgettek, mesélték egymásnak élményeiket. János azonnal célba vette őket és lényegre törően érdeklődött a parkban lejátszódó esettel kapcsolatban. Több taxis - az átlagosnál hangosabban – jelentette ki, hogy „ ő bizony semmit sem látott”. A hangosabb beszédet a főtörzs jelzésnek értékelte, amelyből arra következtetett, hogy tartanak valamitől..

- Talán figyel valaki a közelből? – villant át a rendőrön, de a közelben semmi gyanús nem látszik, nincs olyan körülmény, amely alátámasztaná feltételezését. A droszthoz közeli padon egy asszony üldögélt 7 – 8 év körüli kisfiával. Az anya haja kontyba kötve, tarka bő szoknyát viselt, a gyerek kopaszra nyírt fején már messziről virítottak az ótvar jellegzetes sebei. Békésen beszélgettek.

Az egyik taxisofőr egy óvatlan pillanatban – a hasa előtt – négy ujját mutatta a rendőröknek, majd a taxi állomás melletti gépkocsi parkoló felé tekintgetett, amelyből megértették, hogy a parkolóban álló autók közül a negyedikkel nem stimmel valami. Kálmán a helyszín közelében maradt, János pedig elindult az autók irányába, és ekkor vált érthetővé, hogy miért nem mertek nyilatkozni a sofőrök, az a békés asszony a kisgyerekével a padon hirtelen nagy hangoskodásba kezdett, a gyerek visított:

- Muter vegyél nekem fagylaltot!

- Nem veszek, nem régen nyaltál el egyet,- válaszolta az anya, de a kelleténél sokkal hangosabban.

- Muter, ha nem adsz fagyira pénzt, mindenkinek elmondom, hogy vered a gyerekeidet.

- Megmondtam, hogy most nem kapsz, hogy a rák egye el a torkodat, - de ezt már magából kikelve ordította, és erre a műsorra már nem lehetett nem oda nézni, ez az a viselkedés, a mesterségesen kreált „balhé”, amely arra szolgál, hogy valamiről elterelje a figyelmet. Ebben az esetben nagyon is kézenfekvő volt, hogy miről. Az asszony és a gyerek hisztije tovább folytatódott. A fiú tovább feleselgetett édesanyjával, ő pedig jól képen törölte. A gyerek szabályosan ment neki „szüléjének”, de ő egy nagy tenyeressel hárította el a támadást. Úgy látszik a nagyra nőtt, jól táplált gyerekkel nem bír ez a „szegény édesanya”, ám ekkor új fordulatot vett a „mérkőzés”, az asszony először lefejelte a kicsi fiát, majd egyszerűen beleharapott a fejébe.

- Nézzétek, a jó kurva anyját, ez beleharapott a gyerekének a fejébe…! Abba az ótvaros, gusztustalan fejébe, - indította meg a nem mindennapi „esemény” Pista bácsit, az öreg taxisofőrt, - ilyen nincs, ezt el se hinném, ha nem láttam volna! – tört ki belőle a meglepetés és az undor, de a rendőrök is megilletődtek a nem mindennapi cirkusz láttán. Ők azonban néhány dologban másként gondolkodnak, mint a „polgári személyek”, az ilyen esetekben rögtön felmerül, hogy mit, miért tesznek. Minek kell a háttérben állnia ahhoz, hogy valaki ilyen „állatságot” elkövessen. Valami nagyon fontos körülményről kell a figyelmet elterelni, ha még ilyen gusztustalan cselekedettől sem riad vissza, hogy egyszerűen beleharap a gyereke fejébe és képes a rendőrök szeme láttára jól célzott ütésekkel „padlóra vinni gyerekét”.  Kálmán elkérte a nő személyi igazolványát és nyomatékkal megkérte, hogy ne menjen el a helyszínről, de azért az a biztos, ha a „flepni” marad a közegnél. Ezt leszámítva szándékosan nem avatkoztak be ebbe a nagy „emberi színjátékba”, ami így nem is érte el a célját, azt, hogy eltereljék a figyelmet a parkolóban álló autókról, amelyek közül, sorban a negyedikben lapított, pléddel letakarva egy férfi. János előbb bekopogott az üvegen keresztül, majd „udvariasan” megkérte, hogy ki kellene most már jönni abból a forró járműből. A főtörzs a kitámolygó, félig ájult férfit azonnal felismerte. Ő Gyula, a város és környékének egyik stricije, viselkedését tekintve a legaljasabb, legalávalóbb bűnözők egyike, aki a„kurvafuttató”főállása mellett még tolvaj „munkaköröket” is betölt, leginkább alkalmi szinten. Lop ez a hétpróbás rongy ember mindent és mindenhonnan: boltokból, gépkocsikból, zsebből, de erőszakos bűncselekmény elkövetése ez idáig nem volt rájellemző.

- Mi van Gyula, maga itt alszik a napon ebben az autóban? Vagy talán szaunázik?

- Főtörzs úr, szabad ország, szabad akarattal, nem hiszem, hogy ez tilos lenne,- felelte. Próbálta játszani a vagányt, de innentől számítva a nap további része már nem az övé volt. Egyre jobban sarokba lett szorítva, egyre jobban kezdett leereszteni. Kálmán rákérdezett:

- Új asszonya van Gyula? – a válasz meggondolatlan és elkapkodott volt, amellyel a padon, a gyerekkel ülő, majd balhézó nővel való együvé tartozás azonnal bizonyságot nyert:

- A Betti nem a csajom, az a haverom nője, - csúszott ki a visszavonhatatlan kijelentés és Kálmán már le is csapott a témára, mert látta, hogy a sáncon, ami Gyula védekezéséhez lenne  felépítve, keletkezett egy olyan rés, amelyet ez a gazember már nem tud bestoppolni. Tehát bizonysággá vált, hogy a nő Gyulának falazott. Az volt a feladata, ha rendőr közeleg az autóhoz, tegyen meg mindent, hogy eltérítse. A kis öreg zenész megtámadásától már aránylag sok idő eltelt. A kocsiban rejtőzködő és a forróságtól szenvedő jóember miért nem hagyta már el rejtekhelyét, amit már megtehetett volna a rendőrök kiérkezése előtt?

- Nem mertem kibújni az autóból, mert két rendőr folyamatosan ott járkált nem messze a taxi droszthoz - adta meg a magyarázatot a strici, de ezt már kihallgatása során, a nyomozóknak mondta el. A rendőrök pedig a Budapestről érkező vonatkísérő tiszthelyettesek voltak, akiknek „létezéséről” a helybeliek sem tudtak. A két „vonatos”akaratán és tudtán kívül is hozzájárult az ügy sikeres felgöngyölítéséhez.

Gyulát előállították a kapitányságra, az előállítóban helyezték el, ahol egyfolytában kiabált, ordítozott, fennhangon a jogait emlegette, de olyan hangerővel, hogy a fogdaőrök és az előállító közelében lévő fogdában elhelyezett fogvatartottak idegei is kezdték felmondani a szolgálatot. Többször rá kellett szólni, de nem használt a szóbeli intelem, és mivel más módszer nem akadt az elhallgattatására, betettek mellé egy másik előállított személyt, egy jól megtermett, mogorvának kinéző fiatalembert. Gyula először rá se hederített, folytatta tovább a kiabálását, sőt néha sikongott is, aztán a folyosón sétáló őrök először néhány nagy csattanást hallottak, majd nem tudni miért, megszűnt a hangoskodás. A kihallgatásra érkező nyomozó megkérdezte a fogvatartottat:

- Mitől piros az arca?

- Tudja főhadnagy úr, nagyon meleg volt abban a rohadt autóban, egy kicsit megkapott a nap,- szólt a válasz.

Kálmán és János folytatták szolgálatukat. Annyi idejük sem volt a napi események „lekezeléséhez”, hogy ebédjüket megegyék.

-Sebaj, délután kettőig dolgozunk, majd ebédelünk otthon, nyugtatgatta János a társát, de az csak arra gondolt, hogy amíg az ebéd nincs elfogyasztva, addig még minden előfordulhat. Egyébként is a rendőr ebédje olyan bizonytalan, mint a kutya vacsorája, de az élete is annyit ér, hacsak nincs egy jó feleség, aki feledtetni tudja ezt a sok lemondást, sok szennyet, amivel nap, mint nap találkozik az ember. Jó feleség - forogtak tovább Kálmán, gondolatai -  ez a legnagyobb kincs az életben… és a gyerekek.

Jó volt egy kicsit elábrándozni. Még akkor is, ha nagyon jól tudta, hogy otthon nem egészen úgy alakulnak a dolgok, mint ahogy szeretné, Alapjában véve jó asszony a felesége, az a néhány hibája elnézhető: nem tud bánni a pénzzel? – majd megtanul, a kelleténél több ruhát vesz magának, - talán majd leszokik róla, mások előtt sokszor blamálja rendőr férjét, - előbb utóbb majd abbahagyja, ellenséges a férj szüleivel? – erre már nincs magyarázat, mert azok a szerencsétlenek mindent megadnak ennek a kis asszonykának. Kálmán azon kapta magát, hogy az utóbbi időben nem rohan annyira haza, mint korábban. Valami nem jól van, valami nagyon nem jól van! Egyre többször gondolt a válásra, ami aztán hamarosan  be is következett.

Marták a gondolatok, de mit volt mit tenni a szolgálatukat tovább kellett folytatni. Elmúlt dél, amikor az ügyeletes tiszt kiszólt rádión, hogy ugorjanak be a kapitányságra. Bent már várta őket a „Gyula vitéz” szabadításához elkészített okmányaival. Gyulát nem vették őrizetbe, szabadlábon védekezhet, ugyanis a rablás nem valósult meg, mert a sértett vallomása csupán a garázdaság alátámasztásához elegendő. Más megvilágításba kerültek a dolgok, történt ugyan bűncselekmény, de mivel senkitől sem vettek el erőszakos úton semmit, ezért nincs rablás, ellenben lehet garázdaság, mert az elkövetett cselekmény alkalmas volt arra, hogy másokban riadalmat keltsen, stb.

- Jó az ügyvéd és a strici pénze se rosszabb, mint a többi,- fűzte hozzá János a kialakult helyzethez véleményét.

- Mocskos egy világ ez Jánoskám, - mondta keserűen Kálmán, - van egy ötletem, leckéztessük meg egy kicsit ezt a rohadékot. Fagyasszuk a pofájára azt a kielégült vigyort!

- Hogyan?

- Ijesszünk rá, te csak mindenben tedd azt amit én,- felelte Kálmán, és hatalmába kerítette egy egészséges izgalom, egy olyasmi, mint amikor az uraság kocsisa elverte a szomszéd uraságot, az ő gazdáját viszont a másik nagyságos úr kocsisa náspángolta el. A gyors haditervet követően leérkeztek az alagsorba, és amint beléptek a fogdát és az előállítót elválasztó előtérbe, Kálmán kezdte is jól átgondolt szövegét, amelyet közvetlen a fogdaőrök felé intézett, valójában azonban az előállító helyiségben üldögélő „szemétládának” szólt:

- Itt vannak a papírok Gyula szabadításához. Ezt megúszta, de – tudjátok – nem szeretnék a bőrében lenni. Az öreg zenész fia, akit bántalmazott, most érkezett meg, itt sétál a kapitányság épülete előtt, várja ezt a szegény embert, állítólag össze akarja verni, amiért bántotta az apját.

- És ti nem tudjátok megvédeni? – kérdezte naivan az egyik fogdaőr.

- Mi nem avatkozhatunk bele, meg hát igazán időnk sincs testőrködni. Annyit tudunk tenni, hogy nagyon sajnáljuk - felelte Kálmán, majd amikor a gazember átvette okmányait, kitöltöttek és aláírtak mindent, felszólította, hogy induljon meg előttük a főépület felé. Ekkor már a majré szemlátomást elhatalmasodott ezen a társadalomba nem való emberen. Máskor ide be nem akart jönni, most meg mi történhetett, mindent megtesz, hogy maradhasson. Természetesen nem örökre, nem is olyan nagyon sokáig, csak addig húzná az időt, amíg feltételezése szerint az öreg zenész fia, itt rója a métereket a kapitányság bejárata előtt. A legképtelenebb dolgokat találta ki, hogy húzza az időt. Még lent az „alagsorban” kétszer is el kellett mennie wc–re, de el kezdte keresni a fogdaőrökön a nem létező autóbusz bérletét is. Fent a főépületben szintén kétszer látogatta meg a toalettet, egyszer ment be a büfébe, másodszorra már nem volt szerencséje, mert záróra volt. Késő estig üldögélt a nagy váróban és lehetett látni rajta a páni félelmet, ami talán olyan érzés, amikor az ember még talán saját maga elől is szeretne elbújni.

Besötétedett, jött az új váltás, akinek nincs dolga az épületben, annak azt ilyenkor nagyon gyorsan el kell hagyni. Az éjszakai őrök Gyulát is kiterelték, úgy ahogy azt illik. Egy darabig a teraszról tekingetett hol jobbra, hol balra, és egyszer csak nagy iramban átrohant az utca túloldalára, és amit csak bír a KGST piacon vásárolt tornacipő, irány a messzeség.

Hiába volt jó az ügyvéd, hiába termeltek a kurvák sok pénzt, a bíróság igazságosan döntött és a társadalom egy jó ideig mentesítve lett ettől az alattomos bűnözőtől.

Dudás Károly

...folytatása következik...