Szívedben Kiliti maradsz
Emlékszel még a vén jegenyékre?
Két oldalt álltak, büszkén, délcegen.
Rezgő levéllel kúsztak az égre,
Ágaik közt galamb szólt félszegen.
Érzed - e még a kék szeder ízét,
A Széki rét kamillaillatát?
Hallod a patak csobbanó vízét,
S, tücsök hegedű méla dallamát?
Letalálsz- e még a csöppnyi tóhoz,
Megleled-e még a Nagyvíz helyét?
Vagy a bögöcsei itatóhoz,
Hol a vén kanász csak nekünk mesélt?
Megérted még a kiserdő neszét?
Tudod-e mi mászik az avaron?
Szereted még e meseszép zenét,
Mert igenis, szeretni akarod?
Jársz – e, néha - néha álmaidban,
A Csőri égbetörő „várfokán”?
És lecsúsztál-e már gondolatban,
Kis szánkóddal, meredek oldalán?
Gondolsz - néha a mi Siónkra,
Hol, a Vashídról ugrottál fejest?
És a parton daloló rigókra,
Melyekre fentről, éber héja les?
Emlékszel a cseresznye ízére,
Ezer fán termett, Papkuta fölött?
És a barack, aranyló színére,
A völgyben, hullámzó lankák között?
Tudom, álmodsz a kiliti tájról,
Kicsi faludból bárhová szakadsz,
És ide vágysz haza a világból,
Mert élhetsz bárhol, Kiliti maradsz.