Szívedben Kiliti maradsz

Emlékszel még a vén jegenyékre?

Két oldalt álltak, büszkén, délcegen.

Rezgő levéllel kúsztak az égre,

Ágaik közt galamb szólt félszegen.

Érzed - e még a kék szeder ízét,

A Széki rét kamillaillatát?

Hallod a patak csobbanó vízét,

S, tücsök hegedű méla dallamát?

Letalálsz- e még a csöppnyi tóhoz,

Megleled-e még a Nagyvíz helyét?

Vagy a bögöcsei itatóhoz,

Hol a vén kanász csak nekünk mesélt?

Megérted  még a kiserdő neszét?

Tudod-e mi mászik az avaron?

Szereted még e meseszép zenét,

Mert igenis, szeretni akarod?

Jársz – e, néha - néha álmaidban,

A Csőri égbetörő „várfokán”?

És lecsúsztál-e már gondolatban,

Kis szánkóddal, meredek oldalán?

Gondolsz - néha a mi Siónkra,

Hol, a Vashídról ugrottál fejest?

És a parton daloló rigókra,

Melyekre fentről, éber héja les?

Emlékszel a cseresznye ízére,

Ezer fán termett, Papkuta fölött?

És a barack, aranyló színére,

A völgyben, hullámzó lankák között?

Tudom, álmodsz a kiliti tájról,

Kicsi faludból bárhová szakadsz,

És ide vágysz haza a világból,

Mert élhetsz bárhol, Kiliti maradsz.