Szülőföldünk Kiliti
Potó mama gyermekei
Nem tudom, hogy a jóságot tanulni lehet-e, vagy már a születendő gyerek útravalóul magával hozza az anyjától örökölt génekkel. Talán az a valószínűbb, hogy a kettő együttesen igaz.
A múlt század 40-es és ötvenes éveiben született Kilitin négy testvér. Az idősebbik Sanyi, akkor látta meg a napvilágot, amikor a vad háború éppen végigsöpört az országon, elérve és rettegésben tartva a kiliti embereket is.
Laci, Jancsi és Pityu már a béke éveiben érkeztek, de egy olyan korba, amelynek szenvedései közelítették a háborús évekét. Pityu születése után bekövetkezett a legrettenetesebb, ami gyerekekkel történhet, meghalt édesanyjuk. Itt maradt árván a négy gyerek, a szeretetet a nagypapák és nagymamák igyekeztek pótolni, Potó nagy papáék az édesapa és Szőke nagy papáék az édesanya szülei.
A szeretett édesanyát azonban ezek az önfeláldozó emberek sem helyettesíthették. Édesapjuk- Miska bácsi- hamarosan új anyukát hozott gyerekeinek.
- Két anya óvott bennünket ettől kezdve. Az egyik, az édesanyánk, fentről a Mennyországból kísérte figyelemmel sorsunkat, a másik, az anyánk gondoskodott rólunk, édesanya módjára igyekezett mindent megadni, hogy minél kevesebbet kelljen nélkülöznünk, a sokszor bizony nagyon nehéz időkben – emlékszik vissza Laci, a második legnagyobb Potó gyerek. Nagyon jó, összetartó család volt Potóéké. Szeretetben élték életüket.
A fiúk felnőttek és családot alapítottak. Az otthonról hozott jóságot tovább adták családjaiknak.
Mindig, minden körülmények között szolgálták környezetüket, városukat. Sanyi és Jancsi tűzoltóként, Laci a Polgárvédelem alkalmazottjaként. Pityut máshová szólította az élet.
Néhány éve nagy csapás érte a Potó testvéreket, örökre elment Sanyi, az idősebb testvér. Elment Szőke Sanyi, ez a mosolygós, csupa szív ember, Potó mama egyik fogadott gyermeke, akit a többiekkel együtt édes gyerekeként szeretett.
Sanyi temetésén jelen volt a Kilitiek többsége. Potó mama zokogását még a vijjogó tűzoltó autók szirénája sem tudta elnyomni. Ott, Sanyi sírjánál, a kemény tűzoltók búcsúzása közben hasított belénk, barátaiba a tudat, hogy nem láthatjuk többé ezt a nagyszerű embert.
A közelmúltban a Kiliti Szeptember 6 téren volt dolgom. A bolt előtt egy mondat ütötte meg fülemet:
- Nézzétek, jön a négy Potó gyerek! A Laci unokái!
Önkéntelenül? Dehogy! Érdeklődve odanéztem. A hármas ikrek és a tavaly nyáron született kistestvérük közeledett édesanyjukkal, és mellettük egy megtört öregasszonnyal, Potó mamával,
- Olyan boldog vagyok, hogy mindenki megcsodálja az én kis drágáimat!- mondja ragyogó arccal.
- Mondanám, de csak gondolat marad a szó:
- Megcsodáljuk Potó mama, ahogy csodáljuk Önt és nagyszerű gyerekeit is, és nagy öröm nekünk, hogy ilyen emberekkel élhetünk egy faluban.
Dudás Károly