Tetoválás a vállon 10. fejezet

10. Látogatók az éjszakában

Jack, a középiskola elvégzése után színészetet tanult, de mégis úgy döntött, hogy eljegyzi magát élete legnagyobb szerelmével, a repüléssel. Egészen fiatalon vitorlázó lett, majd kisrepülőgépre is szerzett jogosítványt. Igazából a merevszárnyú gépeket szerette, a helikoptertől eleinte idegenkedett. Egyik barátja unszolására forgószárnyasból is sikeres vizsgát tett. A katonasághoz került, ahonnan az első adódó alkalmat kihasználva le is szerelt. Tisztában volt vele, hogy a háború, nem neki való, Irakban pedig volt benne része.

Egy légi teherszállítással foglalkozó cég pilótája lett, és Tommal, a barátjával a gazdái annak az Irokéznek, ami valahol Anchorage városától 150-200 kilométerre, északnyugatra, egy hegyvidéki erdőben kényszerű pihenőjét tölti. Ő, pedig a kegyetlen időjárás rabjaként egy csöppnyi faházban tölti keserves napjait. Unalmában az asztalban talált könyveket lapozgatja. Bárhogy is igyekszik az olvasással elterelni gondolatait, folyton Tom, és a két öreg jutott eszébe.

Amikor csak tehette, kimozdult a falak közül, és ágakból vágott útbaigazító nyilakat helyezett el több helyen, abban bízva, ha valaki arra tévedne, könnyebben rátaláljon. Sok esetben a nehezen elviselhető hideggel dacolva is a szabadban töltötte az idejét. Folyton az eget és a tájat kémlelte, mert érezte, hogy egyszer valaki erre a vidékre téved. Arra gondolni se mert, hogy az eseményre márciusig kell várnia. Éppen egy halat emelt ki a patak jege alól, amikor repülőgép zúgása hallatszott, és az erdő felett megjelent egy egymotoros kisgép. Ahogy a lába bírta, úgy rohant ki a patakpart fái alól, de az integetését a pilóta bizonyára nem vette észre, mert továbbrepült.

-Ez elment – legyintett lemondóan. A kunyhója közelében tüzet rakott, és szándékosan nedves ágakat is tett rá, hogy minél nagyobb füst keletkezzen. A repülő nem tért vissza. Úgy érezte, hogy a kezei közül csúszott ki szabadulásának a kulcsa.

Az egyik éjszaka furcsa zajokra ébredt.  Felöltözött, készenlétbe helyezte puskáját és kilesett az ablakon. A koromsötétben semmit sem látott. Egy ideig hallgatózott, és úgy gondolta, hogy visszafekszik az ágyára. Ekkor kopogtatást hallott az ajtón. Nem felelt azonnal, várt és feszülten figyelt. A kopogtatás megismétlődött, és átváltott dörömbölésre, majd beszéd hallatszott kintről:

- Hahó, van itt valaki?

- Ki az? – kiáltotta ki az ajtón.

- Drága uram, pilóták vagyunk, a közelben van a gépünk, de nem tudunk felszállni a nagy vihar miatt. Kérem, engedjen be bennünket, mert megfagyunk. – Jack, miután a pisztolyát a gyapjú pulóverével eltakart nadrágja övrészébe dugta, kinyitotta az ajtót. Két didergő, teljesen átfagyott férfit látott.

- Köszönjük uram – hálálkodott a két jövevény. Jack asztalhoz ültette és a kályhán forralt teával kínálta őket. A férfiak még mindig vacogtak. Ebben az ítéletidőben néhány óra alatt kihűlhettek volna, vagy a farkasok is széttéphették volna őket.

- Hová igyekeztek? – érdeklődött Jack.

- Vadászni indultunk, és a délután folyamán le kellett szállnunk egy tisztáson, mert egyre jobban erősödtek a széllökések.

- A gépet sikerült biztonságba helyezni?

- Igen egy domb mögött hagytuk, ahol fák is védik a vihartól.

- Uraim, nálam megvárhatják a vihar végét.

- Köszönjük! – hálálkodott az alacsonyabb, aki Bill néven mutatkozott be, a társa pedig Frednek mondta magát.

Az ítéletidő a következő napon tovább folytatódott, és még erősebb széllökések rengették meg a kis faházat, és az azt körülvevő erdőt.

- Merre hagyták a repülőgépet? – tudakolta Jack.

- Innen nyugatra, eléggé messzire találtunk egy leszállásra alkalmas terepet, és a gép most az egyik domb és fák védelmében, kikötve, állja a tél rohamait.

- Milyen géppel jöttek?

- Egy négyszemélyes kisgéppel. Ért a repülőkhöz?

- Csak annyira, hogy meg tudom különböztetni a helikoptert a repülőgépektől, meg a kicsiket a nagyoktól – füllentett Jack, de maga sem értette, hogy ezt miért tette.

- Maga, mit csinál itt egyedül ebben a nagy télben? – kérdezett vissza a Bill névre hallgató vendég.

- Társaimmal, helikopterrel igyekeztünk északra, amikor kényszerleszállást hajtottunk végre, mert meghibásodott a gépünk.

- Szállítottak valamit?

- Igen, nagy értékű berendezéseket egy fakitermelő telepre, és más tárgyakat. – Még akarta folytatni, amikor az egyik jövevény félrecsúszott kabátja alatt egy UZI-t vett észre. A két férfi azt állította magukról, hogy vadászni indultak, amit géppisztollyal csak orrvadászok, vagy gazemberek tesznek. Ez a fegyver nem a medvék, farkasok, vagy szarvasok elejtésére készült, hanem inkább emberek megölésére. Ettől kezdve még óvatosabb volt a vendégeivel. Vigyázott minden egyes mondatára, és arra törekedett, hogy minél kevesebb információt tudjanak meg tőle a társai pontos hollétéről. Az idegenek pedig egyre jobban faggatták a helikopter helyzetéről.

- Meg tudná mutatni a térképen, hogy merre értek földet?

- Megpróbálhatom, habár a térképet nem különösebben ismerem, de igyekszem eligazodni rajta. – Hosszasan tanulmányozta az elé rakott műholdas felvételt, és a gép pozíciójától teljesen más irányban jelelölt meg egy völgyet.

- Nem téved?

- Úgy gondolom, hogy nem! Látom azt a folyót, amelyiken átevickéltem, és azokat a hegyeket is, amelyeket ki kellett kerülnöm, hogy tovább tudjak haladni.

- Volt katona? – szólalt meg az eddig hallgató Fred.

-Nem voltam – vágta rá Jack.

- A fegyverekhez ért?

- A puskával tudok lőni, de a katonai fegyvereket csak a filmekből ismerem.

- Vadászik?

- Most, itt ebben a helyzetben kénytelen voltam, hogy legyen mit ennem, egyébként soha nem vadásztam.

- Milyen vadat sikerült elejtenie?

- Először egy hódot, aztán egy medvét, majd egy szarvast.

- Ez igen! – jegyezte meg Bill, aki tovább faggatózott, mert hihetetlennek tűnt a számára, hogy ez a zöldfülű, medvét is lőtt, és szarvast is.

- Hol van a medve?

- A padláson tároltam a húsát, és egy másik medve ellopta tőlem – felelte Jack. A két vendég árulkodó egymásra nézése azonban a kételkedést tükrözte.

- Gondolom, a szarvasnak is ez lett a sorsa! – folytatta Bill a faggatózást.

- Nem, ekkor már saját káromból tanulva, nem a padlást választottam a hús hűtésére, hanem összetákoltam egy jégszekrényt, ami itt van a szobában – mutatott a jéggel bélelt hűtőládájára.

Fred odalépett a ládához, megemelte a tetejét és belenézett az ötletes, nagy dobozba, amelyben még jócskán maradt az elejtett szarvas húsából.

- Ez igen, ez jó pár napi élelem – mondta Fred.

- Bizony, akár több embernek is – tette hozzá Bill. – Jack elgondolkodott látogatói szóváltásán, és nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy rosszban sántikálnak. Élete során többféle emberrel találkozott, és azonnal ki tudta szúrni a nem egyenes úton járókat. Ez a két jómadár pedig nagyon is gazembernek tűnik. – Vajon neki milyen sorsot szánnak? A rossz időt szándékoznak csak a kunyhójában tölteni, vagy esetleg bázisnak vagy búvóhelynek akarják használni ezt a világ elől elrejtett hajlékot? Bárhogy is közelítette meg a kérdést, mindig egy pontra érkezett: ő hamarosan feleslegessé válik a hívatlan vendégek szemében.

 – Ezek előbb vagy utóbb likvidálni akarnak, de mire várnak, mikor akarják a tervüket végrehajtani? Azt hiszem, megvan a megoldás: valamit még ki akarnak szedni belőlem. Vajon, mire lehetnek még kíváncsiak? – morfondírozott Jack, és nem is gondolta, hogy másnap választ kap mindenre. A vihar visszahúzódott odújába, és a jövevények arra kérték, hogy menjen el velük vadászni. Mutassa meg azt a helyet, ahol a szarvast lőtte. – Ezek engem itt el akarnak intézni – kínozta a gondolat. Miért nem a házban teszik? – villant át az agyán. Úgy látszik, tervük van a házikóval, és nem lenne előnyös a számukra egy, a közelben elhelyezett hulla. Elásni nem tudják a fagyos földbe, és abban nem bíznak, hogy a farkasok a kunyhó közelébe merészkednek, és eltakarítják a tetemet. Jack megborzongott. Puskáját készenlétben tartva lépkedett a két férfi mellett. A megbízható fegyver némi bátorítást adott a számára. Talán észrevehette Fred is, mert egy tisztásra érve így szólt:

- Megnézhetném a puskádat?

- Nem láttál még ilyen régi mordályt?

- De, láttam, sőt nekem is volt régebben egy ilyen. Te honnan szerezted?

- Egy mexikói barátomtól kaptam – simogatta meg a fegyvert Jack.

- Jártál Mexikóban? – szállt be Bill is a kérdezgetésbe.

- Igen, néhányszor – próbálta Jack elterelni a szót a puskáról, beszélt mindenről, csakhogy ne kelljen kiadni a kezéből. Végül, a fegyver mégis Fred kezében kötött ki, aki szenvtelen ábrázattal kijelentette, hogy ő most ezzel a remek darabbal fog vadászni.

- Rendben, én pedig addig a tiéddel – felelte Jack.

- Azzal csak én vadászhatok, még nem volt rá példa, és nem is lesz, hogy valakinek átengedtem volna.

- Komolyan gondolod, hogy fegyver nélkül várjam meg, hogy széttépjenek a farkasok? – játszotta az ijedt embert Jack. Fred válasz helyett gúnyosan vigyorgott. 

Jack már arra készült, hogy előkapja pisztolyát és erőszakkal fegyverzi le a két haramiát, amikor a távolban, valahol a lőtávolság határán feltűnt egy jávorszarvas pár. A három férfit az őket takaró bokrok, valamint a szélirány miatt nem vették észre. Egyre közeledtek. Fred,  elébük ment, Bill pedig közvetlen a sarkában járva, biztosította társát.

- Ez kell nekem – gondolta Jack, és a két vadász izgalmát kihasználva, eltűnt előlük az erdőben. Egyre beljebb jutott a fák közé, és abba az irányba igyekezett, ahol a gazemberek repülőjét sejtette. Máshol nem lehet, csak azon a nagy tisztáson, ahol már többször is járt az itt töltött hónapok alatt. Már a kunyhóban elhatározta, hogy megszerzi a gépet, ezért vitte szándékosan a repülő közelébe kellemetlen vendégeit. Kicsit megszeppent, amikor Fred fondorlatos módon elvette a puskáját, de a szarvasok megjelenése nagy lehetőséget tartogatott számára. Puskája ugyan nincs, de van az övébe dugva egy nagy teljesítményű pisztoly, amit nem vettek észre nála, és most már van egy repülőgépe, amelyről sietve lefejtette a takaróponyvát, elvágta a rögzítő köteleket, és egykettőre a pilótaülésben termett. Leellenőrizte a műszereket, működtek. A tankban még jócskán volt üzemanyag, ami arról árulkodott, hogy nem túl messziről érkeztek vele a banditák. A GPS-be beütötte a helikopter helyének koordinátáit, indított, és a könnyű repülő szántalpaival vidáman siklott a dermedt havon, aztán elrugaszkodott a talajtól. Tett egy tiszteletkört a két hoppon maradt gazember feje felett. Pimaszul megbillentette a gép szárnyait és nagyot nevetve elindult a barátaiért. Az első dolga volt, hogy rádiókapcsolatba lépjen a repülőterükkel. Mentést kért a helikopter landolásának helyére, valamint rendőröket a két jómadár elfogására.

Dudás Károly

...folytatása következik...

Fotó: Marika Halmos. Alaszka, hidroplán.