Ürgeöntés

Van az évnek egy hónapja, amikor a gyerekembernek esze ágában sincs a kalendáriumra tekinteni. Minden iskolás tudja, hogy miről beszélek, minden diák tisztában van vele, hogy melyik évszak, melyik szeletéről van szó. Úgy bizony, csakis a július lehet, mert ez az a hónap, amelyik már kellőképpen távol van az előző tanévtől, de az előttünk lévő augusztus útját állja a majdan eljövendő becsengetésnek. Mi, a hatvanas évek kiliti gyerekei minden egyes percét élveztük a nyári szünidőnek, nem ismertük azt a szót, hogy unalom. Mindig volt valami, ami forgatta a történések kerekét, mindig találtunk valami érdekeset, ami bearanyozta napjainkat.

- Fiúk, van egy ötletem – szólalt meg egy szép napon Józsi, amint a Csárdaréten rövid időre pihenni hagytuk a bőrfocit. Érdeklődéssel fordultunk felé, mert tudtuk, hogy ha ő ötletel, akkor érdekes és izgalmas eseményeknek nézhetünk elébe.

- Halljuk! – jöttek a hangok innen és onnan.

- Holnap ürgét kellene önteni! – állt elő a javaslattal.

- Hűha! – szakadt ki Laciból a rövidke vélemény, de kis torokköszörülés után szavakba öntötte mondandóját. – Aztán, nehogy úgy járjunk, mint a róka kifüstöléssel!

- Miért, azzal, hogy jártatok? – érdeklődött Pityu, aki a nyár addigi legnagyobb kalandjáról kései bárányhimlője miatt lemaradt.

- Na, az volt egy igazi vadászat – kezdte elbeszélését Laci – mindent úgy csináltunk, ahogy öregapámtól hallottam. Odamentünk a rókalyukhoz az összegyűjtött száraz és nedves fűcsomóval, ágakkal. Odahelyeztük a lyuk szájához a gyújtóst, amikor rájöttünk, hogy nincs gyufánk. Próbáltunk tüzet csiholni kövekkel, fadarabok összedörzsölésével, szemüveg lencséjével, de Prométeusz könnyesre röhögte magát, ha látott valahonnan bennünket.

- Nem tudtatok tüzet gyújtani? – kérdezte csodálkozva Pityu.

- De, a végére sikerült.

- Hogyan?

- Már vagy másfél órát kínlódtunk a csiholással, amikor Jancsi a fejéhez kapott, benyúlt a zsebébe, elővett egy ezüstösen csillogó öngyújtót és meggyújtotta vele a gyújtósnak odakészített száraz füvet.

- Na és azután? – kíváncsiskodott tovább Pityu.

 - Azután elkezdett zuhogni az eső, aminek a lába már addig is a levegőben lógott.

- És a róka?

- Ja, a rókával nem találkoztunk – zárta le szégyenteljes vadászélményünk elmesélését Laci, aztán Józsi vette át a szót.

- Gyerekek, az ürge az egészen más! – kezdte mondókáját, amibe Imre azonnal bele is szólt:

- Hát persze, hogy más, mert sokkal kisebb, és a picinyke lyukból könnyebben kipiszkáljuk.

- Az nem is olyan biztos! – feleselt Imivel Pityu – én már voltam ürgeöntésen, és láttam, hogyan csinálják.

- Akkor meséld el nekünk is, mert holnap hadat üzenünk a rágcsálóknak! – bíztatta Józsi az ezen ismeretekkel felruházott Pityut, aki emlékezetből elmondta, hogy mit látott, amikor végignézte az öreg cigányember András bácsi és családja ürgevadászatát.

- Először is kellenek vödrök – kezdte beszédét Pityu – és kell drót, amire felfűzik a kiöntött állatot, kell bicska, amivel megölik.

- Úgy gondolom, hogy a legfontosabbat nem mondtad – szólt közbe Józsi -, hogy honnan veszünk vizet.

- Viszünk hazulról a vödrökben, van egy kétkerekű kézikocsink, arra feltehetjük a vödröket – bátorított bennünket Imi.

- Akkor már ennél jobbat tudok! – csillant fel Józsi szeme – döntsük el, hogy hol akarunk önteni és nézzük meg, hogy van-e a közelében kút vagy patak, odáig vihetnénk üresen az edényeket, ott megtöltjük, és már lehet is lotyikolni a lyukakba. - A kiserdő mellett, a legelőn láttam sok ürgelyukat, oda kellene mennünk, de már holnap korán reggel.

A következő nap kora reggelén elindultunk megélni nagy kalandunkat. Bárhogy is igyekeztünk, hogy csendben sikerüljön az utcán való végigvonulás, a kocsi kereke és az egymáshoz ütődő bádogvödrök zajára megmozdultak a z utcára néző szobák függönyei.

Az Erdő úton már jobban zajonghattunk, ott legfeljebb a madarak hajnali csiripelését zavarhattuk meg, de ők úgy tettek, mintha ott se lennénk. A Nagy víz tompán-szürke vízében megmerítettük a nyolc darab vödröt és odacipeltük az ürgebirodalom területére. Lyukak, lyuk hátán. Kétségünk sem volt, hogy ne lennének lakóik, ugyanis néhányan meg is mutatták magukat a rájuk vadászó társaságnak. Annyian voltunk, ahány vödör. Fejben már elkönyveltük, hogy egy edénnyel elegendő lesz a kiöntéshez, ezért már szinte menetben mindenki kinézett egy lyukat és beleöntöttük a vödör tartalmát. Vártunk a lyuk fölé guggolva, de egyetlen kis szürke állat sem dugta ki a fejét.

- Talán kevés volt nekik a víz!- próbálta kikövetkeztetni a hibát Józsi, és már indultunk is az újabb merítésért, amit belelöttyentettünk a már vizes szájú üregekbe. Ismét vártunk egy kicsit, de az ürgéknek nyoma sem volt.

- Mi lehet a hiba? Mit csinálunk rosszul? – égetett bennünket a kérdés, és arra a következtetésre jutottunk, hogy a következő fordulóban hozott nyolc vödörből csak egyetlen lyukba öntjük a vizet, egészen addig, amíg elő nem jön az ürge.

- Ennek már sikerülnie kell! – állapította meg Laci és kiosztotta az elkövetkező feladatokat – amelyben nekem az elkapó szerep jutott, nekem kellett nyakon csípni az üregből menekülő aprólábút. Már vagy az ötödik vödör vizet borították a lyukba a fiúk, amikor észrevettem, hogy emelkedik ki az ürge feje. Egy gyors mozdulattal  a nyaka irányába kaptam és máris a markomban volt a rémült jószág. Fogtam a nyakát és közben arra gondoltam, hogy ez már innen nem menekülhet. És akkor becsapott a mennykő, hatalmas csattanással és nagy fájdalommal a kezemben. Eltelt egy kis idő, mire megértettem, hogy mi történt. Hát bizony, hiába szervezte meg Laci az egész kiöntés, elkapás folyamatát, hiba csúszott a vadászat gépezetébe. Amint elkaptam az ürge nyakát, Pityu egy nagy bottal célba vette a szerencsétlen állatot és lesújtott, ha úgy vesszük jól is célzott, mert a célkeresztben volt a remegő állat, de megúszta, mert a nyaka köré tekert kezem megvédte az ütéstől. Egy darabig csak ültem, kezemben az ürgével, amit nem voltam képes a fájdalom miatt elengedni. Józsi fejtette le az ujjaimat a szürke állatról, amely apró lábait szaporán kapkodva, egy darabig még látszott a legelő gyér füvében, aztán elnyelte a föld.

Dudás Károly