Utolsó találkozásom Albin bácsival
Valamikor a 80-es évek elején történt Siófokon. Valami miatt meg kellett szólítanom egy idős bácsit. Ő levette az arcát eltakaró napszemüvegét és kezét nyújtotta.
-Erdős Albin vagyok.
Amint megismertem, megállt körülöttem a levegő. Néztem a kis öregembert, kezem izzadni, majd remegni kezdett és találkozott a két kinyújtott kéz.
- Jó napot kívánok Albin bácsi, Dudás Karcsi vagyok… a 4/d-ből.
- Karcsi! – ismételte meg a nevet az öreg történelem és nyelvtanár, az egykori osztályfőnök. – Hány éve is, már?
- Pontosan tizenkettő Albin bácsi.
- Tudsz valamit az osztálytársaidról? Tartjátok a kapcsolatot?
- Sajnos én eléggé elszakadtam tőlük, mert évek óta külföldön élek. Éppen tegnap érkeztem haza szabadságra.
- Merre vagy külföldön?
- Moszkvában.
- Mit csinálsz ott?
- Tanulok. Egyetemista vagyok.
- És milyen nyelven tanultok?
- Hát, oroszul – feleltem és önkéntelenül lesütöttem a szemem.
- Oroszul? És ott először megtanultátok a nyelvet és utána vágtatok neki a tananyagnak?
- Annyi különbséggel, hogy az itthon megszerzett nyelvi tudásra még valamelyest ráraktunk és máris kezdődhetett a hadd el hadd.
- Azért sokat kellett tanulni, amíg az orosz nyelvbe belerázódtatok?
- Olyan ismereteket szereztünk itt a Siófoki Perczel Mór Gimnáziumban, egy nagyszerű pedagógus odaadó, lelkiismeretes munkájának és nagy szakértelmének köszönhetően, hogy egész könnyen meg tudok birkózni ott kint is az orosz nyelvvel. Örök életben hálás leszek azért a kincsért, amit Öntől kaptam, amellyel el tudok végezni egy külföldi egyetemet.
- Édes fiam – nézett a tanár volt tanítványára – ez nekem most nagyobb dicséret volt a legmagasabb kitüntetésnél is.
Erdős Albin történelem és nyelvtanár, egykori hadifogoly, a legendás Albin bácsi a könnyeivel küszködött. Amikor kissé erőt vett magán, tovább érdeklődött:
- Mesélj magadról! Mit tanulsz Puskin és Tolsztoj országában?
- Jogot tanár úr!
- Akkor te ügyvéd leszel ugye?
- Nem Albin bácsi, rendőr lettem, és az iskola elvégzése után is az maradok! – válaszoltam szemérmesen. Az öreg tanár észrevette a zavaromat, elmosolyodott, de arcáról nem tudta elrejteni a csodálkozás vibrálását. Maga sem tudta, hogy csúszhatott ki száján a kérdés:
- Azért tanultál, ráadásul külföldön, hogy rendőr légy? – Alighogy kimondta, azonnal meg is bánta mondatát. Próbálta kimagyarázni magát, de még jobban belekeveredett mondandójába.
- Mit tehet az ember, ha nem válik be kazánkovácsnak? – kérdeztem vissza.
- Látod fiam, mindig kinevettetek, amikor ezt a fajta kovácsmesterséget emlegettem. Most már láthatod, könnyebb Magyarországom miniszterré lenni, mint egy jó szakmát elsajátítani. Pályád során is tartsd eszedben és becsüld meg a kétkezi munkást, a földeken dolgozó parasztot, mert politika ide vagy oda, a kérges tenyerű melós nélkül semmire se jutna a világ.
Sokszor eszembe jut ez a beszélgetés, főleg Albin nap közeledtével. Ez volt utolsó találkozásom drága tanárommal.
Isten nyugosztalja Albin bácsi!
Dudás Károly
a IV.D. 1971-ben érettségiző tanulója
Olvass tovább: https://balatonkiliti-oleleseben.webnode.hu/news/emlekeim-albin-bacsirol/