Violáné Gondán Zsuzsanna: Volt egyszer egy „Társulat” Kilitin

Napjainkban az egyik kereskedelmi TV népszerű műsorának köszönhetően ismételten valami hasonlót jelent ez a szó – társulat – mint hajdanában. Színházhoz értő ember számára volt csak egyértelmű a jelentése. Nem is olyan rég, ha azt hallottam: „Szép kis színtársulat!” – ennek a mondatnak nem volt semmi pozitív jelentése, tartalma számomra.

Mit is jelent a szó? Az Értelmező Kéziszótár szerint: társulat=társaság, szórakozás végett találkozott személyek közössége, együttlévő, összetartozó személyek csoportja. – Ha színjátszó tevékenységet végző emberek csoportja, akkor: színtársulat.

Mi köze lehet egy társulatnak, vagy színjátszásnak Kilitihez? – Kilitinek a háborút követően volt egy igazi „Társulata” az ’50-es években. Olyan emberek töltötték együtt hasznosan a szabadidőt, főleg a téli időszakban, akik nem hírnévért, sok pénzért tették ezt. Jól érezték ezen tevékenység közben magukat. Mások szórakoztatására is nagyon jó volt. Akkoriban még nem a televíziózás volt a szombati, vasárnapi program.

Az akkori színjátszó kör tagjai közül sajnos már kevesen élnek.

Korombeliek közül kevés olyat ismerek, akik szeretik az operett műfaját. Hogy én mégis miért kedvelem? – Apai nagyapám is tagja volt ennek a fent említett társulatnak. 1-2 éves koromban, ha a térdére ültetett, sokat énekelt és verselt nekem. Így fordulhatott elő, hogy a „Szép város Kolozsvár/Kaposvár…”, vagy a Kukorica Jancsit előbb ismertem, mint a „Bújj, bújj zöldágat”. Ekkor még nem kerestem az okát, csak sokkal később, nagyapám korai halála után kezdett érdekelni ez a dolog.

5. osztályban tanultuk Petőfi János vitéz- ét. A régi íróasztal mélyéből ekkor kotort elő nagyanyám rongyos, megsárgult szerepkönyv-részleteket, fotókat. Így tudtam meg, hogy ezt a darabot nagyapáék is játszották régen.

Hogy is alakult ez a színjátszó kör? Kik voltak a tagja, ki vezette? – erről nagyanyám segítségével szeretnék mesélni.

A háborút megelőző ’30-as években a két egyház egymástól függetlenül a helyi tanítók vezetésével, főleg a farsangi időszakban szerveztek kisebb színi előadásokat. A reformátusoknál Leányegylet, illetve Legényegylet keretében, Pongó tanár úr vezetésével. Nagyanyám és nagyapám nővére is tagjai voltak az egyletnek. Az egyik legsikeresebb darabjuk a „Gyurkovics lányok” című darab volt. A katolikusoknál Szigethi József kántortanító vezette, szervezte a színi előadásokat.

Az ’50-es években ezeknek a hajdani előadásoknak emlékére alapozhatott az akkori szervező. Ki is volt ő? Marik Lajosnak hívták, nyimi származású volt, tanácstitkárnak került ide Kilitire. Ő legénykorában a fővárosban tanult, emellett egy színháznál statisztált.

Neki volt tapasztalata és némi „gyakorlata” a színjátszás terén. Ő karolta fel a vállalkozó szellemű – énekelni és verselni tudó egyéneket -, akiknek volt egy kis affinitásuk, kedvük a „színházasdihoz”, felnőtt fejjel folytatni fiatalkori kedvenc időtöltésüket. A ruhákat, jelmezeket az ő közreműködésével hozták Pestről egy színházi-kelléktári kölcsönzőből. A díjat midig a havi fellépési díjból, az előadások bevételéből fizette a társulat. A díszleteket maguk készítették a szereplők Marik úr vezetésével. A bútorok, kiegészítők saját valós tárgyaik voltak. A régi mozi, ma az Asztalos úti óvoda egy része – volt az előadások helyszíne, itt volt kialakítva a nagyszínpad. A darabokhoz szükséges dramaturgiát és a rendezést mindig Marik Lajos végezte, figyelembe véve a szerepelők ötleteit is. A zenés-táncos darabokban a helyi iskola igazgatója és egy tanára is részt vett, ők zenéltek. Sára Ferenc igazgató bácsi hegedült, Bazsai Lajos magyar szakos tanár pedig harmóniumon kísérte az előadásokat.

Az első színpadra állított mű Petőfi Sándor János vitézéből készült Kacsóh Pongrác által színpadra állított „János vitéz” zenés darab volt.

Az előadásokra vasárnaponként került sor. Szombat délután, az úgynevezett „főpróba” – gyerek előadásként volt megtartva. A főbb szereposztás a következő volt:

Kukorica Jancsi, János vitéz – Gondán József

Iluska                                           - Marikné Vinocza Ilona

Mostoha                                      - Orgonásné Takács Julianna

Francia király                              - Kolozs István

Francia királylány                       - Ivánné Varga Irén / Villányiné Marika néni

Bagó                                             - Hencz János

Éjjeli őr                                         - Hencz Lajos

A nagy siker után a környékbeli falvakban is szerepelhettek. Ságváron, Nyimben, Kőröshegyen, Kapolyon a laktanyában is vendégszerepeltek, előzetes megbeszélés után szívesen fogadták a „Társulatot”.

A gépállomás és a Tsz traktoraival és teherautóival oldották meg a vidéki fellépéseket. Hencz Ferenc és Zarándok János voltak több ízben a sofőrök.

Egy-egy darabot 3-4 hétig próbáltak az esti órákban kétnaponként, mire színpadra került. Az előadásra mindig januárban került sor. A farsangi időszakban, februárban és márciusban voltak a vidéki bemutatók, szereplések. Minden télen egy darabot tanult be, játszott a „Társulat”.

A második darab a „Nem élhetek muzsikaszó nélkül” volt.

A harmadik Kálmán Imre egyik legnépszerűbb operettje, a „Marica grófnő” volt. Ez volt nagyapám egyik kedvence. Ezzel a darabbal csak itt szerepelte, legalább 8-szor játszották nagy sikerrel.

A főbb szerepeket a következők játszották:

Gazdatiszt                    - Gondán József

Marica                           - Marikné Vinocza Ilona

Zsupán gróf                - Hencz János

Gazdatiszt húga          - Orgonás Ibolya.

 Varga Ilona, Madarász Imre, Kolozs István, Villányiné Marika néni és a mellékszereplők.

A negyedik és egyben az utolsó nagysikerű darab a „Szibil” volt, Jakobi Viktor zenéjével. Ez igazán közel állt nagyapámhoz, mert a valóságban a háború alatt valóban megjárta „muszkaföldet”. Voltak szép és kevésbé szép emlékei a tájról. Az előadás talán a legmagasabb színvonalú volt mindközül. A díszletek, jelmezek eredetiek voltak. Még fényképes emlék is maradt fenn róla. Maga Marik Lajos is vállalt szerepet benne. A legtöbb szereplőt felsorakoztató darab volt, több felvonással. A díszlet nem volt mozdítható, így ezt az előadást csak itt Kilitin nézhették meg az érdeklődők; helybeliek, vagy aki ellátogatott hozzánk Kilitibe.

Szereposztás:

Szibil                           - Marikné Vinocza Ilona

Petrov, a katona        - Gondán József

Nagyherceg               - Marik Lajos

Szarah hercegnő      - Birkás Ibolya

Poir impresszárió    - Hencz János

továbbá: Hencz Lajos, Nagy István és még sokan mások, közel 25 fő.

Az 5-6 év távlatában sajnos – de örömteli is – egyre többeknek állandó munkája, munkahelye lett, egyre nehezebb volt az összegyűlés a próbákra, felkészülésre. Így sajnos megszűnt a színjátszás. A közigazgatási átszervezések miatt a tanácstitkári állás is megszűnt, Marik úr visszakerült családjával Pestre. ’55 telén feloszlott a „Társulat”.

A ’60-as évekig a különböző ifjúsági szervezetek vették át ezt a tevékenységet. A volt társulat tagjai – az ifjabbak – hozzájuk csatlakoztak. Egyik legsikeresebb előadásuk a „Néma levente volt. A színjátszás az általános iskola keretein belül folyt tovább gyerekek között, de ez csak egy-egy osztályt, évfolyamot érintett, és főleg Farsang környékére csoportosultak az előadások. A már említett két pedagógus karolta fel az új Társulatot, mely főleg a ’60-as évek elején ért el sikereket. A gyerekeknek, akik közül biztos sokan látták a gyerekelőadások alkalmával szüleiket, elődeiket – nagy élmény volt ugyanazon a színpadon játszani.

Ezúton szeretnék elnézést kérni azoktól, akinek neve nem hangzott el, kimaradt. De kevés a megmaradt fotó, és a rajta levőket így közel 60 év távlatából nagyon nehéz beazonosítani.

Remélem, sikerült betekintést nyújtani az ’50-es évek „KILITI TÁRSULATÁNAK” munkájába, múltjába, emlékeibe.

Viola-Gondán Erzsébet Zsuzsanna

Aki segített az emlékekkel: özv. Gondán Józsefné Eszti néni.