Tisztelettel és szeretettel köszöntöm honlapom látogatóit. Ezen a néhány oldalon írásaimból olvashatnak.

Vannak emberek akik nem hagyják veszni emlékeiket. Egyesek fényképeket készítenek a környezetükről, életük  főbb eseményeiről, érdekesebb vagy kedvesebb élményeikről, mások lefestik, megénekelik, és akadnak olyanok is, mint jómagam, aki papírra veti - elmeséli - mindazt ami a naplóba kívánkozik.
Persze, hogy - fiatalon - megfordult a fejemben, hogy író leszek...és költő! Ebből - az életem nem mindig a legszerencsésebb alakulása miatt - semmi sem lett.
Hát akkor most mi vagyok? Hiszen írogatok, sőt már könyveim is megjelentek! - kérdezi - majd kijelenti -  az egyik nagyon jó barátom.
Nagyon is tisztában vagyok vele, hogy a tevékenységem - semmilyen értelemben - nem elegendő ahhoz, hogy írónak nevezzem vagy akár csak képzeljem is magam.
Van azonban egy elnevezés - ha már mindenképpen nevén kell nevezni a gyereket - mégpedig az a mesélő titulus. Igen, mesélőnek gondolom magam, aki - néha gyerekes fantáziával átszőve - mesél a falujáról, az itt élő emberekről, nevezetes eseményekről.
Örömmel tölt el, hogy sokan elolvassák a "meséimet".

Dudás Károly

Könyveim

Dr. Dudás Károly: Magyar szó a tajgában

2020.11.06 08:33
2015.08.10 16:48 Írta: Dr. Dudás Károly A nyomdai változat lektora: Gorjanácz Lászlóné Tördelés, tipográfia: Szigony Design KFT. Fotók: Csodaszarvas Népe és Onogur Hagyományőrző Egyesületek, Siófok   Honnan jöttünk?   Hol a Puszta összeér az éggel, Ott, ahol a szél szabadon süvít, Előttük...

Dr. Dudás Károly: Szülőföldünk Kiliti

2020.11.05 09:54
2015.08.24 08:29 Írta: Dudás Károly Lektorálta: Herczegné Csomai Lívia Fotókat gyűjtötte: Dudás Ádám Balatonkiliti „gyermekeként” tartom kezemben ezt a lélek tintájával megírt könyvet. Amint olvasom, megjelenik előttem a falu múltja, látom a régi nádtetős házakat, érzem a...

Dr. Dudás Károly: Kilitiről szeretettel

2020.11.05 09:48
    2015.10.12 21:09 Tartalom:   I. Dudás Károly:    Kiliti eredetmondák 1. A jódi török templom 2. Hegynek neki bukfenc 3. Betyárvilág 4. Szürke szamár a ködben 5. A Balatonkiliti Jószó híd...

Dr. Dudás Károly: Fortuna mutató ujja

2017.12.12 08:36
Előszó Mennyire tudja megváltoztatni egy ember életét egy lottó ötös képében betoppanó szerencse? Hogyan éli meg a hirtelen fellépő sokkal járó változást az életében? Megmarad-e olyan embernek, mint korábban volt, vagy más emberré válik? Történetünk főhőse egy nyugdíjas öregember, aki elhatározza,...

Dr. Dudás Károly: Tetoválás a vállon

2017.12.12 08:30
1. Landolás az ismeretlenben   Alaszka… a mesék és a kemény realitások földje. A medvék, a nagy folyók, a csontba maró fagyok, a lehetetlennek tűnő kalandok világa.  Legnagyobb városa Anchorage, éli az északi sark közeli települések megszokott, néha egyhangú, időnként kissé színesebb...

Dr. Dudás Károly: Hölgyek a vadonban

2017.10.26 08:59
1. Irány az amerikai Balaton   Felbőgtek a DC-3-as motorjai és a gép lomhán, de méltóságteljesen emelkedett a magasba. Az utazómagasságot elérve kissé csendesedett az öreg tragacs. - Most már kikapcsolhatják az öveiket! – szólt bele a hangszóróba a pilóta, és az öt utas szinte egyszerre nyúlt...

Dr. Dudás Károly: A völgy foglyai

2017.10.24 17:51
1. fejezet. A nagy elhatározás   Ezen az éjszakán is nyugtalanul aludt. Folyton a doktornő intelmei jártak a fejében, az a hosszú beszélgetés, amelyből számára csak egy rövid tőmondat maradt meg: - Fogyjon Gábor bácsi! Fogyjon! Reggel a mérlegelésnél a nővérke is megismételte a főorvos...

Eddig megírt könyveim

2016.12.03 19:21
Szülőföldünk Kiliti - novellás kötet (megjelent) Kilitiről szeretettel - novellás kötet (megjelent) Magyar szó a tajgában - regény (megjelent) Fortuna mutatóujja - regény (megjelent) Tetoválás a vállon - regény (megjelent) Hölgyek a vadonban - regény (kézirat) A völgy foglyai - regény...

Dr. Dudás Károly: Szívedben Kiliti maradsz ( verseimből)

2016.10.16 15:05
Kiliti a történelem viharában   Mikor a jég teljesen elolvadt, Örökül hagyott egy nagy mocsarat. Majd a mocsár egyre jobban sorvadt, Megalkotva a Pannon nagy tavat.   Ingoványba, nádas sűrűjébe, Bújt az ember, itt rejteket talált. Elrejtőzött lápok belsejébe, Kerülve bajt, legyűrve száz...

Dr. Dudás Károly: Vége van az összes gyakorlatnak

2016.10.16 14:46
  - Minden jó, ha jó a vége, - gondolta a buszra fellépve Ludas, akinek katonakönyvében a még meg sem száradt kék tinta hirdette országnak, világnak ezt a szemet gyönyörködtető, szívet melengető történelmi bejegyzést: Ludas Kálmán őrmestert tartalékállományba helyezem. Letelepedett az egyik...
1 | 2 >>

Kezdőlap

Ebben a szekcióban nem található cikk.

Mindenféle

Harangoznak a mi kis falunkban. 6. fejezet

2019.03.23 00:38
6. Irány hazafelé   Másnap a derengő világosságot megelőzve ébredtek. Elbontották a kunyhót és a nyomait, amennyire lehetett, eltüntették. Elfogyasztották a maradék élelmiszerkészletük felét, amitől jól nem laktak, de valamennyire csökkent az egyre kínzóbb éhségérzetük. - Valami kaja után...

Harangoznak a mi kis falunkban 9. fejezet

2019.03.26 00:58
9. A zsákmány Térkép ás tájoló nélkül nagyon nehéz erdőben közlekedni. Az égtájakat – hála a nagy becsben tartott és féltve őrzött iránytűjüknek – meg tudták határozni, ami azonban csak az irány tartásához volt elegendő. Annyi biztos, hogy Magyarország Keleti irányban van, pontosabban: valamerre...

Harangoznak a mi kis falunkban 10. fejezet

2019.03.27 01:52
10. Emberek az erdőben   Néhány kilométerrel arrébb egy magasabb domb tetején, sűrű fákkal és bokrokkal körülvett kis tisztáson hajtották álomra fejüket. Nagy rikácsolásra ébredtek. - Mi volt ez? – kérdezte az álmából felriadt Varga Jancsi. - Csak egy Mátyás madár – felelte József. - Azt...

Rendőrőrs a parton. 1.

2019.04.25 08:15
Dr. Dudás Károly: Rendőrőrs a parton 2016.10.16 14:42 I. A zsaru visszapillant Felbukkanó emlékek Kálmán a fiatal rendőrhadnagy több éves önkéntes száműzetés után tért vissza városába, oda, ahol korábban járőrként taposta az üdülőhely aszfaltját. Zsebében a friss diplomával és frissen...

Rendőrőrs a parton 2.

2019.04.25 17:24
- Drága tanár úr, nem lettem kazánkovács, de persze miniszter sem leszek, de itt vagyok újra szeretett városom kapuja előtt és úgy fénylik a hadnagyi csillag a váll lapomon, mint a nap délidőben. - Közben tekintetét önkéntelenül vállára irányította, de csak az izzadságtól átnedvesedett pólója...

Rendőrőrs a parton 3.

2019.04.26 07:35
- Vajon mi lehet az öreg főtörzzsel? Évek óta nem hallottam felőle. Él e még a vén zsivány? Hány kollégát készített még ki a sötétséget árasztó aurájával? Szerencsére ritkán szolgáltam vele, de az is bőségesen elegendő volt. - Maga sem értette, hogy miért a legnegatívabb emlék kerítette először...

Rendőrőrs a parton. 4.

2019.04.27 01:24
Egy újabb emlék, egy téli éjszaka,  az első olyan intézkedés, ahol Kálmánnak rá kellett jönni a kegyetlen igazságra: ebben a szakmában néha elcsattanhat egy-egy pofon is. A rendőr soha nem tudja előre, hogy szolgálata idején mi vár rá, milyen váratlan események írhatják át a...

Rendőrőrs a parton 5.

2019.04.27 22:37
Ha ki kellene választani a régi intézkedéseiből a legérdekesebbet, Kálmán nem a fegyveres bűnöző elfogását és nem a legkonokabb gazember kézre kerítését tenné az első helyre, hanem valamelyik happy end-el végződő emberi történetet. Olyant, mint   Az elsózott...

Szülőföldünk Kiliti

2019.05.01 07:47
Potó mama gyermekei Nem tudom, hogy a jóságot tanulni lehet-e, vagy már a születendő gyerek útravalóul magával hozza az anyjától örökölt génekkel. Talán az a valószínűbb, hogy a kettő együttesen igaz. A múlt század 40-es és ötvenes éveiben született Kilitin négy testvér. Az idősebbik Sanyi, akkor...

Rendőrőrs a parton 8.

2019.05.03 01:04
Emlékek, emlékek...és ismét csak emlékek. Kálmán elmosolyodott, amikor eszébe jutott egy régi "kalandja" a kezdetek kezdetéről, egy olyan intézkedésről, amelyre a zsaruk - akár fiatalok, akár rutinos aszfaltkoptatók - általában nem szoktak - legalábbis szívesen visszaemlékezni, de hát ez is része...
<< 11 | 12 | 13 | 14 | 15 >>